10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A préri uraiban előbb a bankok lopják meg az embereket, majd pár kalandor lopja meg a bankokat, majd a nagyöreg mutatja meg, hogy is kell(ene) kézre keríteni a gazfickókat. Ennyi, s nem több. Hiába lehet beszélni a szép képekről, a jó gondolatiságról, melyet kérlelhetetlenül tol az arcunkba, ez rajtam nem segít. Csak nézhetővé teszi azt, amit máskor nem bírnék elviselni. Az viszont, hogy egy film csupán a nézhető kategóriába kerül, tudjátok, engem nem vigasztal.

10/5

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

A filmtrendek hullámokban csapnak le. A Django remake óta a western éli sokadik korszakát. Talán ez minden idők legköltségesebb korszaka, de az Aljas nyolcas és A visszatérő is a slágerlisták élére kerülve igazolta, megérte az újrázás. A Bone Tomahawk, azaz a Csontok és skalpok slágerlistás helyében azonban sokan kételkednek. Nem csak azért, mert a kis költségvetés megköti a kezét mind a rendezés, mind a körítés és a marketing esetében, hanem azért is, mert nem alkuszik meg.

bonet-xlarge

Nem alkuszik meg azokkal, akik nem bírják a durva brutalitást, márpedig lesz benne pár percnyi vérengzés (ami egyébként nem öncélú, simán helye van a vásznon), így pedig a 18+ karika is visszatartó tényező lehet. Nem alkuszik meg azokkal, akik nem bírják a hosszadalmas  karakteralkotást – itt bőven van idő mindenkit alaposan megismertetni a nézőkkel. Nem alkuszik meg azokkal, akik csak az akciójelenetek garmadáját látják szívesen, igenis kell idő az érzelmek megélésére, a környezet kiteljesedésére, a hangulat átélésére. Nem alkuszik meg azokkal, akik a 90 perces játékfilmekhez szoktak, a 133 percének minden minutuma élvezetes, ha hagyjuk, hogy lényünkbe ivódjon.

bone-tomahawk-patrick-wilson-kurt-russell-richard-jenkins-matthew-fox

Egyszerű történetmesélésről van itt szó felsőkategóriás színészekkel, kiváló rendezéssel. Nem takarítja le a vászonról az idei évek tucatjait, de a surranó pályán előugrik, hogy kedvezzen a stílus és az ízig-vérig mozi kedvelőinek. Nagyon élveztük, a fanyalgásnak ez esetben nincs helye, de rétegmozi, így illik hozzáállni. 😉

10/8

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Ha egy mondattal kellene megfogalmaznom, mennyire tetszett a The Revenant, azaz A visszatérő, azt mondanám: kiváló volt, de a mozi rendkívül sokat dob rajta. Ez alatt szó szerint azt kell érteni, hogy ez tényleg Mozis Élmény nagy M és nagy É betűvel. Nem csak a mozi miliője, illetve annak a tudata növeli a pontszámot, hogy tudom: pénzt adtam érte, hanem maga a látott képi világ olyan, amit egy monitor, vagy egy átlagos tv sosem fog tudni visszaadni. Sőt, ugyanezt a filmet a szokásomhoz híven itthon, monitoron megnézve sokkal lassabbnak, kevésbé epikusnak, néhol talán vontatottnak is mondanám. Pedig jók a közbevetett tájképek, a rendkívül mozgalmas képek utáni megpihenések. Sőt, gyönyörűek, kibontakoztatják az elmét.

1401x788-the-revenant-DF-02339R_rgb

Ennek segítségével pedig azokat a számomra zavaró tényezőket is el tudtam felejteni, hogy egyes korábbi események hirtelen már nem is olyan fontosak (SPOILER ON a katonák hirtelen hazaérkezése a felderítőjük nélkül SPOILER OFF); hogy a vágások nem a legsikeresebbek, hogy tudod hová tart a történet. Inárritu itt nem csak egy halálából visszatérő hősről regélt, hanem szó szerint NEKEM mesélt, a főszereplő segítségével. Egy olyan atmoszférát próbált megteremteni, amiben érezhetjük saját jelenlétünket is. Bár mi nem fagyunk meg, nem támadt meg semmilyen erdei állat, nem érte halál szeretteinket, mégis ott vagyunk. Még azokat a “szent” szabályokat is megszegi, amiért máskor a film-tanodából is kirúgták volna: diCaprio beleliheg, “rávérez” a kamerára, és számos alkalommal kacsint ki felém. A záró képsorok pedig minderre rátesznek egy akkora lapáttal, amit nem is nagyon tudok mire vélni. Számomra ez túl sok volt.

Mindettől függetlenül, baromira jól lüktet a dráma, erőteljes hatást keltve meséli el történetét. De mindez csak egy jól elmesélt történetként száll majd tovább, pedig közel volt, hogy ennél többé váljon és ne elégedjen meg ennyivel.

10/7

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

tarantino1

Szereted Tarantinót? Imádni fogod.
Nem kell neked egy sokadik Kutyaszorítóban? Nem fog tetszeni.
Szereted a feszültséggel teli párbeszédeket? Imádni fogod.
Nem szereted a brutalitást? Nem fog tetszeni.
Csipázod, ha fantasztikus színészi alakításokat látsz? Imádni fogod.
Nem szereted a kvázi egy helyszínes filmeket? Nem fog tetszeni.
Bírod az intrikákkal teli váratlan helyzeteket? Imádni fogod.
Az akciódús, pörgős filmekre vágysz? Nem fog tetszeni.
Helyzetkomikumok specialistájának vallod magad? Imádni fogod.

151216_hateful_eightAz Aljas nyolcas, igazán aljas. Nem csak a film karaktereivel, alaphelyzetével szemben, hanem a nézővel szemben is. Mert nem való mindenkinek. Megosztó filmművészetről beszélünk a legújabb Tarantino műremek kapcsán. Engem végig lekötött, tipikusan “átjött” érzésem volt, a legmorbidabb jelenetek is merev nevetőgörcsöt okoztak, míg a legkomikusabbak beették fejembe sajátos filozófiájukat. Úgyhogy…

10/8

HE1

10/9 - Egyszerűen zseniális, Camera Obscura

Ha van olyan film, amelynek címét többen hallották, mint amennyien látták, akkor A Jó, a Rossz és a Csúf méltán indulhat e képzeletbeli címért. Vagy csak magamból indulok ki? Mindenesetre most pótoltam hiányosságom és egy remek kis este kerekedett a dologból.

Merthogy ez az olasz-spanyol-NSZK (!) western (komolyan, olyan érzésem van, mintha mi magyarok készítenénk egy filmet az óceánjárókról, vagy a Föld legnagyobb hegységeinek meghódításáról) olyan körültekintően és alázatosan nyúl az amerikai polgárháborúhoz, miközben egy klasszikus kalandfilm élvezeti értékének kétszeresét nyújtja, hogy méltán tartják a téma egyik legragyogóbb alkotásának. Ugyanis a Jó, a Rossz és a Csúf csupán három szereplő, akiknek sorsa összegabalyodik, miközben körülöttük dúl a harc. És hiába mesések olykor a körülmények, az emberi természet hol kedélyes, hol alantas, hol ironikus, hol morbid, hol könyörületes, hol önző mivoltát kreatívan, okosan, ötletesen és magával ragadóan mutatja be. Hiába a sok lassú járat, hiába a néhol mismásolt karakterizáció, hiába a “szép befejezés”, ez a film biztosan megmozgatja még az olyan magamfélék emócióit is, akit egyébként sem az amerikai polgárháború, sem az amerikai aranyláz, vagy a vadnyugat nem különösebben vonz.

Mert a Jó, a Rossz és a Csúf lehet, hogy nem is igazán három szereplőről szól, hanem sokkal inkább a film önreflexiója saját magáról, sőt, tovább megyek, magáról az emberi életről! Mely egyszerre jó, rossz és csúf.

Értékelésem: 10/9

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

A Ted bármennyire is szexista, óriási húzás volt. Korunk és a családi filmek szatírájaként a kis maci jött látott, és győzött. Szóval miért ne alkossák meg mondjuk a westernfilmek paródiáját is, “A Million Ways to Die in the West” címmel? Mivel a magyar forgalmazók szerint a szó szerinti fordítás (Egymillió halálnem a vadnyugaton) nem elég figyelemfelkeltő, ezért az alábbi gyönyörűséget hozták össze: “Hogyan rohanj a veszTEDbe”. Ezúton is gratulálok.

No de milyen a film? Olyan mint a zselés szaloncukor. Édes, könnyen lecsúszik, de valahogy érzed rajta, hogy művi. A vadnyugaton járva tényleg találkozhatunk néhány halálnemmel és könnyen elfogadhatjuk a megállapítást, miszerint itt meghalni nem túl bonyolult. A helyzetkomikumok, a kifacsart-kicsavart szó- és egyéb játékok is megfelelőek, sőt, egyik-másik különösen intelligens. Csak egy a bökkenő: amikor ugyanazokat a poénokat ismételgetik. Hogy a főszereplő milyen “nyájas”, a barátjának meg katolikus értékrendet követő kurva a barátnője.

Abszolút lehet rajta nevetni, de közben a háttértörténet komolyan (és bénán) veszi magát (erről alaposan tesz a színészi játék is, ami annyira béna, hogy kezdem azt hinni, szándékos kérése volt a rendezőnek), ami miatt állandó az ugrálás a valóságból a hülyeségbe. Így pedig felkavarodik a gyomrunk. Azért a TED-ben ott volt “mackó”, aki minden másodpercben emlékeztetett minket: ez egy nagy marhaság. Itt viszont mindezt csak néhány bevillanó jelenet meg a párbeszéd alapozná meg – sikertelenül.

Nem mondom, hogy esti kikapcsolódásnak, két óra marhulásnak nem lenne jó; de a TEDhez képest nagyon alacsonyra esett a színvonal és nem sikerült azt a mögöttes tartalmat megadni, amitől több lenne, mint egy átlagos vígjáték.

Értékelésem: 10/6

10/6 - Jó alkotás, Game Obscura

Amikor sokan izgünk-mozgunk az asztalok körül és valami egyszerűre, gyorsra vágyunk, amit akár 7 személy is játszhat, akkor érdemes elővenni a Bang! című kártyajátékot! Szánom-bánom, de már most jelzem: ez nem a békét szerető társaságnak való! 🙂 Valamint ígérem, több ikerszót nem fogok használni, legfeljebb hébe-hóba! 😉

Olvasd tovább!

10/9.9 - Szinte tökéletes, Camera Obscura

Hey little troublemaker
Django elszabadult. És vele szabadult Tarantino is. Nem szeretem a western filmeket, de a társadalomkritika és a “csipkerózsika” történet ötvözete magasabbra emelte ezt az alkotást a megszokott vadnyugati stílusnál. Mese ez, de olyan, amit még Madách is megirigyelne.Tökéletes színészi játék, tökéletes képi világ. Olykor belassuló, de hatalmas jeleneteket tarsolyában tudó, megunhatatlan, fantasztikus alkotás. Talán olyan ez, mint Mozartot hallgatni élőben: azonnali klasszikus!Értékelésem: 10/9,9