10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Bármennyire is szeretném, nem tudom a Feledést nem hasonlítani más filmekhez, vagy kellőképpen pozitívan beszélni róla. Pedig egy szerkezetileg jól összerakott, történetileg is kerek egész valami, ami legalább annyira szórakoztat, mint amennyire ellazít. A téma amit körbejár, és ahogyan teszi, az nem elsőosztályú, és ez főleg azért fájó, mert közben elsőosztályúnak akarja feltüntetni saját magát.

Az egyik legnagyobb gondom, a lopott ötletekkel van. Túl sokszor láttunk már ilyet, vagy hasonlót: A sziget, Különvélemény, Hold, Gattaca, Függetlenség napja, Világok harca,  Én a robot, Elysium. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne ezeket vegyítve valami újat létrehozni, de ahhoz a Feledés túl üres, sivár. Fantasztikusnak még a képi világot sem nevezném: sem a stadion, sem az ismert hidak, sem a legmagasabb épületek nem elég gigásziak, sőt, kidolgozatlannak is nevezném őket. Egyedül talán a hajóroncsok képi beállítása volt megfelelő a nagyság és az apróság közti különbségek érzékeltetésénél. De ugyanez a fantáziátlanság jellemzi az űrben lévő objektum külső és belső világát. Oké, hogy minimalizmus, na de ennyire?

Tom Cruise elviszi hátán a filmet, a visszaemlékezések működnek, de alapjáraton még a romantikus szál is túl erőltetett, a sci-fi vonalról nem is beszélve: annyira felszínesen és hiteltelenül érinti a tudományos fantasztikumot, ami miatt túlzó kijelentés e műfaji besorolás.

De bármennyire is látom a hibáit, igazából csak azért vagyok elkeseredve, mert megint itt volt a lehetőség a nagy durranásra, de elszalasztotta a kínálkozó lehetőséget. Mondjuk ahhoz nem ártott volna egy fantáziadúsabb forgatókönyv.

10/5

10/5 - Átlagos, Game Obscura

2014 októberében nagy dirrel-durral jelent meg a Civilization V-ből alkotott Civilization: Beyond Earth. Ebben a stratégiai játékban egy idegen bolygó benépesítése a célunk, ami remek ötlet. A kivitelezésben pedig látszik a törődés és a jó gondolatiság. Vannak már itt lévő idegen fajok, van terraformálás és van folyamatos fejlődés. Mégis, valami fontos hiányzik belőle, ami a repetitívségét csökkentené. Talán több időt töltöttem el a játék magyarításával, mint magával a játékkal (magyarítás itt) és hiába próbáltam saját felvételekkel “bizonyítani”, milyen klafa játékról van szó, a 150. körnél egyszerűen ráuntam. Ez a magyarázata annak, is hogy azóta sem vettem elő a játékot (pedig már komoly kiegészítővel is felruházták), és a végigjátszásom is hamvába holt.

Hát ez van. Ha valaki mégis próbálta, használta a magyarításomat, vagy csak van véleménye a játékról, ne habozzon, hátha ismét kedvet hozna hozzá. Mert nagyon jók az alapanyagok, de számomra sajnos nem álltak össze eléggé.

10/5

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Az Apollo-13 az egyik szemszögből nézve egy unalmas doku, ahol egy kabinba zárva várja 3 amerikai űrhajós, hogy a földi irányítók kimentsék őket. Másik szemszögből nézve egy nagyon izgalmas, végig a megtörtént eseményeket precízen feldolgozó alkotás, melyben kiváló színészek mutatják be, hogyan zajlott ez a bizonyos küldetés és milyen nehézségekkel kell megküzdeni, amikor arról beszélünk: Holdra szállás.

Az események alapján akár katasztrófafilm jelleget is ölthetne a múvi, ahhoz azonban túl csöpögőssé válik, a folyamatos, himnuszokra hajazó trombitaszó mindig időben tudatja, hogy milyen felfokozott, de végtére is pozitív kimenetelű esemény következik. A végén pedig mindenki érezheti, hogy az amerikai űrhajósok igazi hősök, sőt, egész Amerika, nézőktől, mérnököktől együttvéve egy “bigfuckinghero”. Mindettől függetlenül egy kiváló filmről van szó, ami az űrhajózás szerelmeseinek kötelező darab. Nem sci-fi, hiszen megtörtént eseményt dolgoz fel – ám azt kiválóan teszi, ami miatt jár neki a csillagos, akarom mondani holdas ötös.

10/7

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Nagyon nyögvenyelve értünk el már a negyedik évadig is, pláne az utolsó részekhez, az utolsó Csillagközi Romboló évadban. Az az igazság, nem bánom, hogy vége van. Még a szappanoperákban is gyorsabban történnek a dolgok, itt kifojt a nem létező tej a létező számból az utolsó 5-6 résznél. Ez pedig az évad legnagyobb kritikája.

bbb

Ha muszáj lenne kritizálnom, akkor mondhatnék egy-két logikátlanságot, de ha valami elveszíti a tempót, azzal előbb-utóbb az lesz, hogy önellentmondásokba kerül. Ami viszont kicsit megmenti az egész sorozat, az a lezárás. Bár várható, mégis megfelelő befejezést kapunk egy kis fanyar utóízzel, de alapos (már-már ismét túl alapos) körbejárással. A cylonok és az emberek “békére lelnek”, én pedig szomorkodok még egy kicsit azon, milyen kár, hogy nem az első évadhoz méltó volt a folytatás és miért lett az egészből ez a túrós csusza.

BSG 4. évad: 10/5

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

A Csillagközi romboló, azaz a Battlestar Galactica 3. évada három nagy részre bontható. Az elsőben látjuk Új-Caprica nehézségeit. A másodikban az űrbeli gondokat és a cylon-lét nehézségeit. A harmadikban pedig az eddig történtek igazságszolgáltatással egybefűzött lezárást. Ami mindhárom nagyobb fejezetben egyaránt megtalálható volt, azok az aktuálpolitikai, aktuáltársadalmi és aktuálmorális (most már van ilyen szó) kérdésekben való hempergőzés. A terrorizmus, mint helyes ellenállási forma? Önmagunk feláldozása egy nagyobb “jó” érdekében vajon helyes, vagy helytelen? Mennyire bízhatunk meg az orvostudományban? Injekciók, vakcinák, oltások, gyógyszerek az alternatív gyógymódokkal szemben: melyikben bízunk jobban és mitől válik egyik vagy másik hiteltelenné? Mi a helyzet a jogtudománnyal? Vajon a törvénnyel való játszadozásnak milyen helyes vagy helytelen döntései lehetnek? A házasság intézménye vajon akkor is szent, ha közben mást szeretünk? A szerettünket képesek vagyunk megölni azért, mert miatta haltak meg többen és az egész ügyet veszélyeztette, amiért az életünket is adtuk volna? Aláírunk nyomás alatt egy papírt, mellyel 200 személyt küldünk halálba? Otthagyunk egy egész kolóniát, hogy a saját bőrünket mentsük?

battlestar_galactica_season_three_image__medium_

Ha valamiben kiváló a sorozat, az pontosan az ilyen és hasonló kérdések tucatjai. Nagy öröm, hogy visszatért erre az izgalmas útra a csillagközi, mert így van értelme végignézni az egyébként sokszor lagymatag, lassan előreugró, számos esetben szappanoperává fajuló részeket.

10/6

10/5 - Átlagos, 10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

A Battlestar Galactica, azaz a Csillagközi romboló második évada korábban már kirúgta alólam a széket, és most is közel jártam hozzá, hogy feladjam. Nem elég, hogy rendkívül hosszú az évad (20 rész, ebből több “folytatjuk” jellegű félbevágott epizód), mindezt még azzal is megfejelik, hogy bővített verziók, mini-epizódok, különálló film is a vászonra kerül. Több utánajárást és alapos végiggondolást igényel az, milyen sorrendben, mely epizódokat tekintsük meg, mint amennyit ér a második évad. Pedig vannak kimondottan szuper ötletei, de sajnos kicsit önmagába dőlő homokvárrá alacsonyodik.

Battlestar-Galactica-Razor-images-8898dca6-a08d-47db-bf6e-382ae90d793

Miért mondom ezt? A 20 epizód, a bővített jelenetek, a Penge című különálló film (egyébként én e szerint a sorrend szerint haladtam) fele egyből mehetne a kukába. Nincs benne sem izgalom, sem univerzumkibővítő rész, sem mély gondolatiság. A másik fele ettől erőre kapna és úgy vágna le egy tockost a legtöbb sci-fi sorozatnak, amit öröm lenne nézni. Idősebb Adama és Laura konfliktusa, majd békülése tragikomikus. Részeken keresztül játsszák a sértett kisgyereket, holott előtte és utána is képesek racionális döntéseket hozni (az évad végén Adama döntése a választásokkal kapcsolatban hatalmas dolog). Kara és Lee karaktere szintén nevetséges, mintha folyton mindenkivel csak a szexet akarnák, az ezzel kapcsolatos részek voltak az évad legfárasztóbb jelenetei (Még Duallával is? Te jó ég!), a feketepiacos teljes epizóddal egyetemben. Gaius Baltar eddig folyton megvezetett mindenkit, most a sorozat végére őt vezetik meg. A számomra viszont tényleg überelhetetlen negatívum, hogy repdesnek az űrben, hónapok telnek el, értelmes utánpótlás nélkül, de a bulizás, a pia, a kaja olyan egyértelműen van jelen, mintha egy hajón csak szőlőt termesztenének, a másikon meg csak birkák legelnék a műfüvet a műdombon. Nem érződik, hogy valójában milyen kőkemény helyzetben van az egész flotta. A pontot az i-re pedig az elnökválasztási hercehurca jelentette a végén, amikor az egyik jelölttől megtudjuk, hogy a lakható bolygóra leköltözni értelmetlen dolog, csak pár órányit kéne rajta sétálni, aztán megyünk tovább… aaaa hova is?

Nyilván lehet erre azt mondani, hogy legalább a karakterek változatosak, vannak emberi hibáik, így még életszerűbb, de én pont ellenkezőleg látom. Jó, ha hibáznak, kell hibázni, ettől lesz hús-vér ember, de ne abban a dologban hibázzon már, amiben kimagasló! Ha így tesz, megkérdőjeleződik hozzáértése, képessége, helye – nem csak a vásznon, a szívünkben is.

BATTLESTAR GALACTICA -- "Razor" Episode 401/402 -- Pictured: (l-r) Tricia Helfer as Gina, Michelle Forbes as Admiral Cain -- SCI FI Channel Photo: Carole Segal

A sorozat egyik pillanatban fekete-fehér döntéseket és helyzeteket szül, a másik pillanatban pedig igazán ütős lapokat varázsol elő és olyan helyzeteket teremt, ami tényleg szívdobbantó. Az új romboló feltűnése, a cylonok tépelődése (az valami fantasztikus), Gaius és a Hatos közötti kapcsolat kibontakozása és megfordulása pedig zseniális. Az új cylonok, a Razorban látható fejlődésútjuk, mind nagyon komoly tűzerőt képviselnek, amiért talán megéri a 2. évad szerencsétlenségeit végignézni. Az évad utolsó pillanatai pedig székhez kötöznek, és új lökéshullámot indítanak el: ennyi naftával talán képesek leszünk a 3. évadot is szemügyre venni alaposabban.

A szürkés-feketés színek és a bezártság továbbra is fárasztó, ahogy a kamerakezelés is az, de nézzük ezt el neki. Sok hibája ellenére a BSG még mindig megállja a helyét, a Penge c. film pedig igazán odateszi magát, ha valakinek tetszett az első évad, akkor ne hagyja abba!

Penge: 10/6
BSG 2. évad: 10/5

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Csillagközi árulás – BSG 1. évad

A Battlestar Galactica, azaz magyarul a Csillagközi romboló első évada több szempontból is különös. Egyrészt az évad két másfél órás résszel nyit – mintha egy teljes filmet néznénk végig. Az évad többi (összesen 13) része a 45 perces ritmusával már jóval követhetőbb. Mégis jó ez a kezdés, egyrészt mindent megfelelően el tudunk helyezni, másrészt megszűri a nézőket: akiknek az első két epikus rész nem jön be, hanyagolhatja a sorozatot, mégis, lesz fogalma arról, miről szól a BSG. Ez a másik különös vonás: egy másik univerzumban játszódik a történet, amiben azonban maximálisan magunkra ismerhetünk. Miért van erre szükség? Egyrészt a sci-fi vonalba így olyan dolgok is belemagyarázhatóak, amik világunkban nem megvalósítottak, másrészt így durranhat az ötlet: a menekülő emberiség épp a legendává nemesült Föld felé igyekszik.

bsg1

A cylonok ellen menekülnek, a saját maguk által kreált robotok elől, akik ki akarják irtani őket (vagy legalábbis így tesznek). A cylonok ugyanis talán izgalmasabbaknak és értelmesebbnek tűnnek a megmaradt flottán élő ötvenezer embertől. Olyan kérdésekkel bombáznak minket és magukat a szeretetről, gyerekvállalásról, a létezésről, a lélekről amely csak így teljesedhet ki igazán. Ez a filozofálgatósdi abszolút belefér a történetbe így, hogy nem a hibákkal teli emberek teszik azt fel saját maguknak, hanem tényleg van tétje mindennek.

A sorozat története ilyen szempontból megfelelő, követhető, értékes, viszont lassan előrejutó. Ez pedig kicsit zavaró lehet, ahogyan a szinte állandó bezártság is, ami nyilván a felvételeken is megmutatkozik. A ki-kinek-a-kije kérdések már-már űrszappanoperává teszi, de a legutolsó pillanatban mindig visszazökkenünk egy ízig-vérig sci-fi hangulatba. A főbb karakterek nagyon jól játsszák a szerepüket, ezzel pedig sikerül elérniük, hogy a kameramozgás fárasztó, olykor zavaró mivoltát észre se vegyük, vagy gyorsan túltegyük magunkat rajta. Ugyanis a 45 percek legalább fele a közeli beállításokat kedveli, de mindezt dokumentarista stílusban, kézikamerával megtoldva. Ha pedig végre valamit totálban, nagytotálban látunk, gyakori technika a távolról közelre való ugrás, ami szintén kicsit szédítő.

Ilyen szempontból pedig ki kell mondjam ítéletem: a BSG a nehézkesebb sci-fik közé tartozik, de az abszolút nézhető kategóriába tartozik és megéri végighaladni rajta – legalábbis az első évad megfelelő felvezetése volt a történetnek, melyben benne van minden amit a sorozatok kedvelői imádnak. Már csak az a kérdés, ki a cylon, én vagy te?

Értékelésem: 10/7

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Aki ismeri a pszichológiai kísérleteket, nem lepődik meg azon, hogy az abban résztvevők sokszor jóval kevesebbet tudnak arról, mit miért csinálnak, mint a kutatók. Alapvetően sokan vonzódnak a hasonszőrű filmes témákhoz, ahol emberekkel kísérletet hajtanak végre, mely a kognitív képességeket és az egymással való kapcsolataink változását is egyaránt érdekes szemszögből mutatja be. Ugyanezekre a tényekre épült a 400 nap c. sci-fi thriller, melyben úgy érezhetjük magunkat, hogy mi magunk vagyunk a tesztalanyok. És ez szuper érzés. Valóban tesztelnek minket, vagy a teszt mögött egy jóval nagyobb teszt lakozik? Vajon 400 nap leteltét követően kijöhetünk az ál-űrhajónkból? Vagy ez nem is ál-űrhajó? Mi történik, ha megszegjük az előírásokat? Hogyan viszonyuljunk egymáshoz és a környezethez?

400-days-film-4

Izgalmas, körmönfont, ügyesen előadott a film első 60 perce. Bár a karakterek nem túl erősek, a szituáció amibe kerültek kicsit a Wayward Pines-ra hajaz. Teli rejtéllyel, furcsa eseménnyel. Aztán jön egy hüledezésekkel és lassulásokkal teli utolsó harmad, aminek a zárása sem igazán nevezhető zárásnak. Kaptunk egy szuperül kinéző, tejszínhabos forró csokit, a tetején étcsoki reszelékkel, egzotikus kókusztejjel, szívószállal. De az öröm csak addig tart, amíg meg nem kóstoljuk, és ki nem derül, hogy valami olcsó kakaóport használtak hozzá.

Szóval a 400 nap jó arra, hogy bemutassuk, hogy lehet elrontani egy jó alapgondolatot, megtekintését csak a rejtélyeken szívesen agyaló olvasóimnak ajánlom.

10/5

SPOILER
A sajátos megoldásom a film végére, hogy végig tesztelés alatt álltak, de tudatmódosító hatás alá kerültek, ami miatt furákat haluztak. Mire alapozom mindezt?
– A kamera az utolsó jelenetekben is pásztázott. Lehet, hogy mozgásérzékelős a kamera, de mindig volt jelentősége, mely események során mutatta a rendező a kamerát.
– Az ajtó felnyílásakor beáramló erős fény egyértelműen utal rá, hogy odakint nem az a világ van, mint amire ők gondoltak a film utolsó 20 perce alapján.
– A végén lejátszódó videófelvétel vagy ÉLŐ vagy pedig FELVETT adás. Mindkettő arra utal, hogy végig megfigyelés alatt voltak. Miért? Ha élő az adás, akkor egyértelmű a dolog, ha pedig felvett, akkor előre, jól tudták, hogy a) el fog romlani a kommunikáció b) nem fognak velük érintkezni, akkor pedig az első üzenet amit kapnak a végén, jó, ha egy ismerős arctól érkezik. Én ez utóbbit tartom leginkább elfogadhatónak, mivel a fickón és a videón nem látszik változás a 400 nappal azelőtti állapothoz képest.
– A külső történések hallucinációja elő van készítve, hisz két szereplőnél is jelennek meg látomások, mintha egy teljesen más helyen, más állapotban lenne.
– Az, hogy ők négyen ugyanazt haluzták, egyrészt benne van a pakliban, másrészt az is lehet, hogy egymást is bele-haluzták saját haluzásukba. 🙂
– Érdekes módon, pont e két szereplőhöz mentálisan és fizikálisan nagyon hasonló másik két ember hal meg a film során, akiket ráadásul pont az a két karakter öl meg, akik végül túlélik a 400 napot. —> Ha pedig feltételezzük, hogy végig a föld alatt voltak, akkor egyértelmű, hogy, ahogyan a hallucinációban, úgy a valóságban is pont a két túlélő karakter ölte meg a másik 2 kísérleti alanyt. Ez mindent megmagyaráz, és nem csodálkoznék rajta, ha végül elmegyógyintézetbe kerülnének.

SPOILER2
Párom azt gyanította, az lesz a kísérlet igazából, hogy 400 nap elteltét követően sem jöhetnek ki a föld alól. Én is kíváncsi lettem volna egy ilyen opcióra…

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Modern Robinson-történet A marsi, avagy A mentőexpedíció, mely leginkább az űrutazás és az elszigeteltség emberi oldalának bemutatására törekszik. Ridley Scott nem alkotott ismét egy klasszikust, ellenben készített egy olyan, ízig-vérig modern, folyamatosan élő, hús-vér sci-fit, ami szépen illeszkedik az elmúlt évek Gravity-vel és Interstellarral koronázott “pszicho-scifi” műfajába.

Matt Damon portrays an astronaut who faces seemingly insurmountable odds as he tries to find a way to subsist on a hostile planet.

A karakterek jók, a film végig leköt és folyamatos feszültséget generál (annak ellenére, hogy végig kiszámítható), és bár van benne egy-két tipikusan amerikai bullshit, összességében lebilincselő alkotás. Talán a bonyodalmat, ezzel pedig a beleérzést is lehetett volna fokozni, valamint én elviseltem volna néhány csendes, magányos percet, a bolygó- és űrhajólakók életével kapcsolatban, mégis, összességében elégedett vagyok. Sőt, mi több! Úgy gondolom, ez a tipikusan moziban nézős kategória – az élmény nem marad el. Aki egy élethű sci-fi-re vágyik, az most megkapja. Hatalmas élmény volt!

Értékelésem: 10/7

10/4 - Gyenge, Camera Obscura

A Jupiter felemelkedése önmagában nem rossz film. Bár sokan lehúzzák (és talán most én is ezt fogom tenni), előre leszögezném: abszolút egy nézhető, A-kategóriás hálivúdi sci-fi akciófilmről van itt szó. Tehát ha eddig a negatív kritikák miatt nem tetted, egy esti, kikapcsolódós moziként nyugodtan nézd meg.

Viszont min ne csodálkozz közben? Egyrészt a karakterek egysíkúságán, legyen az főhős, vagy mellékszereplő. A mesei motívumok hadán. Azon, hogy a főszereplő(k) egyszerűen mindig mindent túlél(nek) az utolsó pillanatban. No és a háttérben zajló “politikai szálak” kifejtetlenségén ((ez új magyar szó lenne?)). Egy jó alapgondolatot (amit azért már láttunk párszor), nevezetesen, hogy a Föld csupán egy letarolásra váró “mező”; sajnos kissé sekélyes, logikátlan, az akcióra építő filmecske követ, amiből a végére totálisan kivész a minimális szájenszfiksön és átveszi a “mindenjóhavégejó” rózsaszín stílus. Ez van.

Értékelésem: 10/4

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

“Még szerencse, hogy sisakot visel, uram!“ – mondja a főparancsnok Lord Helmetnek miután sikerül elképzelhetetlen sebességre kapcsolni. Az Űrgolyhók tökéletesen mutatja be, hogyan kell egyetlen alkotást (Star Wars) teljes egészében kifigurázni, úgy, hogy az valójában is vicces, emlékezetes legyen. Bár ehhez sokat merítenek az angol humorból, ami miatt azért fárasztó jelenetekre kell készülni, de ha átengedjük a hülyeséghatárunkon a marhaságokat, kegyetlenül jól érezhetjük magunkat. A film célja pedig éppen ez!

Értékelésem: 10/7

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

Szerethető csapat az űrben

Hoppá, nem írtam még A galaxis őrzőiről? Hogyan lehet ez? Hiszen a Marvel 2014 nyári könnyed moziját már nem egyszer megnéztem az elmúlt hónapokban. Miért? Mert laza, jóhumorú, kedves és szerethető csapat száll szembe a talán nem is annyira félelmetes, mégis halálos ellenséggel. A 80-as évek kalandfilmjeinek stílusát ötvözi a XXI. századi CGI-vel és az általunk már megszokott modernizmussal, de ez az ötvözet jól áll neki. Nem az évszázad dobása, nem egy új mítosz, nem is egy klasszikus, de mindenképpen egy szórakoztatásra tökéletesen alkalmas, kedves kis kalandfilm emlékezetes szereplőkkel, szuper dumákkal és még királyabb zenékkel. Állat!

Értékelésem: 10/8