10/4 - Gyenge, Camera Obscura

Ha vannak mondatok, amiket megjegyeztem a Harmadik típusú emberrablások sorozat után, akkor azok nem a kislány folyamatos filozófiai magaslabdái lesznek, hanem az, hogy “Te vagy nekem a világmindenség”,  illetve az, hogy “Minden nap szeretlek, vasárnap kétszer.” Ez a 10 részes minisorozat (őszintén, hogy nevezhetnek minisorozatnak egy részenként 80 perces művet?) a 2000-es évek elején, “az”idegenek elrabolják az embereket” láz záró hullámainak egyikét igyekezett meglovagolni. Már túl voltunk a ’80-as és ’90-es évek minden UFO történetén (ami akkoriban azért elég menő is volt), az X-akták pedig gyártósorra vitte a sci-fi szerű, hátborzongató történeteket. 2002 volt az az év, ahol a Jelek és a Taken (ez a kritikámban tárgyalt sorozat eredeti címe) még egy utolsó pohárnyit felhajtott ebből a különös világból, majd átadta a helyét az új generáció történeteinek és műfajváltásainak (Marvel filmek, és Netflix).

Olvasd tovább!

10/2 - Katasztrófa, 10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

A Közöttünk az űr és A setét torony egymást múlta alul a 2017-es legrosszabb tini-sci-fi kategóriában. Így most én is egy bejegyzést szánok nekik. Kezdjük az egyszerűbb falattal, nem mintha bármelyik is olyan könnyű élvezet lenne. A közöttünk az űr egy űrszappanopera két fő vonallal. Az első egy szerelmi szál, ami nem működik, nem szikrázik, a csaj és a srác nem illik össze, nem is szeretik egymást – legalábbis a vásznon az derül ki, hogy jobban rühellik egymást, mint amennyire szeretnék. A második fő vonal a Föld-Mars utazásról és kolonizálásról szól, de olyan blődségekkel, eszetlenségekkel, amit felelőtlenség és naivitás lenne sci-fi-nek nevezni. Eleve az egész film egy ordas nagy kamu, amit a bántóan rózsaszín naplementés tengerpartos záró taktus csak odáig fokoz, hogy a műkönnyeink között várjuk a vége feliratot. Nincs benne semmi szerethető.

A setét torony ellenben legalább elmondhatja magáról, hogy használhatóbb alapanyagból dolgozik. A fantáziavilág eszetlen hülyeségeit ugyanis még mindig könnyebb elnéznem, mint egy ál-sci-fi-t, aminek minden mondata égbekiáltó szarság. Az alapanyag Stephen King regényfolyama, de ebből semmit nem sikerült átemelni, csak egy szerencsétlen gyereket látunk, aki átjut az univerzum középpontjába, hogy ott összeálljon egy keménylegénnyel és szembenézzen egy fickóval, aki valami megmagyarázhatatlan okból el akarja pusztítani a világunkat. A karakterek motivációja ismeretlen, a karakterek felépítése gyenge, a világ amiben játszódik nevetségesen gyenge lábakon áll és az egész olyan mint egy kisiskolás meséje. Talán nálam is többet elmond a filmajánló utolsó sora: “csak Roland lovag és az ő különleges fegyverei akadályozhatják meg a feketébe öltözött világpusztító tervének valóra válását.”

Egyik sem érdemli meg, hogy megnézzétek, talán még a szó is kár rájuk.
Közöttünk az űr: 10/2
A setét torony: 10/3

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Bármennyire is szeretném, nem tudom a Feledést nem hasonlítani más filmekhez, vagy kellőképpen pozitívan beszélni róla. Pedig egy szerkezetileg jól összerakott, történetileg is kerek egész valami, ami legalább annyira szórakoztat, mint amennyire ellazít. A téma amit körbejár, és ahogyan teszi, az nem elsőosztályú, és ez főleg azért fájó, mert közben elsőosztályúnak akarja feltüntetni saját magát.

Az egyik legnagyobb gondom, a lopott ötletekkel van. Túl sokszor láttunk már ilyet, vagy hasonlót: A sziget, Különvélemény, Hold, Gattaca, Függetlenség napja, Világok harca,  Én a robot, Elysium. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne ezeket vegyítve valami újat létrehozni, de ahhoz a Feledés túl üres, sivár. Fantasztikusnak még a képi világot sem nevezném: sem a stadion, sem az ismert hidak, sem a legmagasabb épületek nem elég gigásziak, sőt, kidolgozatlannak is nevezném őket. Egyedül talán a hajóroncsok képi beállítása volt megfelelő a nagyság és az apróság közti különbségek érzékeltetésénél. De ugyanez a fantáziátlanság jellemzi az űrben lévő objektum külső és belső világát. Oké, hogy minimalizmus, na de ennyire?

Tom Cruise elviszi hátán a filmet, a visszaemlékezések működnek, de alapjáraton még a romantikus szál is túl erőltetett, a sci-fi vonalról nem is beszélve: annyira felszínesen és hiteltelenül érinti a tudományos fantasztikumot, ami miatt túlzó kijelentés e műfaji besorolás.

De bármennyire is látom a hibáit, igazából csak azért vagyok elkeseredve, mert megint itt volt a lehetőség a nagy durranásra, de elszalasztotta a kínálkozó lehetőséget. Mondjuk ahhoz nem ártott volna egy fantáziadúsabb forgatókönyv.

10/5

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Nagyon nyögvenyelve értünk el már a negyedik évadig is, pláne az utolsó részekhez, az utolsó Csillagközi Romboló évadban. Az az igazság, nem bánom, hogy vége van. Még a szappanoperákban is gyorsabban történnek a dolgok, itt kifojt a nem létező tej a létező számból az utolsó 5-6 résznél. Ez pedig az évad legnagyobb kritikája.

bbb

Ha muszáj lenne kritizálnom, akkor mondhatnék egy-két logikátlanságot, de ha valami elveszíti a tempót, azzal előbb-utóbb az lesz, hogy önellentmondásokba kerül. Ami viszont kicsit megmenti az egész sorozat, az a lezárás. Bár várható, mégis megfelelő befejezést kapunk egy kis fanyar utóízzel, de alapos (már-már ismét túl alapos) körbejárással. A cylonok és az emberek “békére lelnek”, én pedig szomorkodok még egy kicsit azon, milyen kár, hogy nem az első évadhoz méltó volt a folytatás és miért lett az egészből ez a túrós csusza.

BSG 4. évad: 10/5

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

A Csillagközi romboló, azaz a Battlestar Galactica 3. évada három nagy részre bontható. Az elsőben látjuk Új-Caprica nehézségeit. A másodikban az űrbeli gondokat és a cylon-lét nehézségeit. A harmadikban pedig az eddig történtek igazságszolgáltatással egybefűzött lezárást. Ami mindhárom nagyobb fejezetben egyaránt megtalálható volt, azok az aktuálpolitikai, aktuáltársadalmi és aktuálmorális (most már van ilyen szó) kérdésekben való hempergőzés. A terrorizmus, mint helyes ellenállási forma? Önmagunk feláldozása egy nagyobb “jó” érdekében vajon helyes, vagy helytelen? Mennyire bízhatunk meg az orvostudományban? Injekciók, vakcinák, oltások, gyógyszerek az alternatív gyógymódokkal szemben: melyikben bízunk jobban és mitől válik egyik vagy másik hiteltelenné? Mi a helyzet a jogtudománnyal? Vajon a törvénnyel való játszadozásnak milyen helyes vagy helytelen döntései lehetnek? A házasság intézménye vajon akkor is szent, ha közben mást szeretünk? A szerettünket képesek vagyunk megölni azért, mert miatta haltak meg többen és az egész ügyet veszélyeztette, amiért az életünket is adtuk volna? Aláírunk nyomás alatt egy papírt, mellyel 200 személyt küldünk halálba? Otthagyunk egy egész kolóniát, hogy a saját bőrünket mentsük?

battlestar_galactica_season_three_image__medium_

Ha valamiben kiváló a sorozat, az pontosan az ilyen és hasonló kérdések tucatjai. Nagy öröm, hogy visszatért erre az izgalmas útra a csillagközi, mert így van értelme végignézni az egyébként sokszor lagymatag, lassan előreugró, számos esetben szappanoperává fajuló részeket.

10/6

10/5 - Átlagos, 10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

A Battlestar Galactica, azaz a Csillagközi romboló második évada korábban már kirúgta alólam a széket, és most is közel jártam hozzá, hogy feladjam. Nem elég, hogy rendkívül hosszú az évad (20 rész, ebből több “folytatjuk” jellegű félbevágott epizód), mindezt még azzal is megfejelik, hogy bővített verziók, mini-epizódok, különálló film is a vászonra kerül. Több utánajárást és alapos végiggondolást igényel az, milyen sorrendben, mely epizódokat tekintsük meg, mint amennyit ér a második évad. Pedig vannak kimondottan szuper ötletei, de sajnos kicsit önmagába dőlő homokvárrá alacsonyodik.

Battlestar-Galactica-Razor-images-8898dca6-a08d-47db-bf6e-382ae90d793

Miért mondom ezt? A 20 epizód, a bővített jelenetek, a Penge című különálló film (egyébként én e szerint a sorrend szerint haladtam) fele egyből mehetne a kukába. Nincs benne sem izgalom, sem univerzumkibővítő rész, sem mély gondolatiság. A másik fele ettől erőre kapna és úgy vágna le egy tockost a legtöbb sci-fi sorozatnak, amit öröm lenne nézni. Idősebb Adama és Laura konfliktusa, majd békülése tragikomikus. Részeken keresztül játsszák a sértett kisgyereket, holott előtte és utána is képesek racionális döntéseket hozni (az évad végén Adama döntése a választásokkal kapcsolatban hatalmas dolog). Kara és Lee karaktere szintén nevetséges, mintha folyton mindenkivel csak a szexet akarnák, az ezzel kapcsolatos részek voltak az évad legfárasztóbb jelenetei (Még Duallával is? Te jó ég!), a feketepiacos teljes epizóddal egyetemben. Gaius Baltar eddig folyton megvezetett mindenkit, most a sorozat végére őt vezetik meg. A számomra viszont tényleg überelhetetlen negatívum, hogy repdesnek az űrben, hónapok telnek el, értelmes utánpótlás nélkül, de a bulizás, a pia, a kaja olyan egyértelműen van jelen, mintha egy hajón csak szőlőt termesztenének, a másikon meg csak birkák legelnék a műfüvet a műdombon. Nem érződik, hogy valójában milyen kőkemény helyzetben van az egész flotta. A pontot az i-re pedig az elnökválasztási hercehurca jelentette a végén, amikor az egyik jelölttől megtudjuk, hogy a lakható bolygóra leköltözni értelmetlen dolog, csak pár órányit kéne rajta sétálni, aztán megyünk tovább… aaaa hova is?

Nyilván lehet erre azt mondani, hogy legalább a karakterek változatosak, vannak emberi hibáik, így még életszerűbb, de én pont ellenkezőleg látom. Jó, ha hibáznak, kell hibázni, ettől lesz hús-vér ember, de ne abban a dologban hibázzon már, amiben kimagasló! Ha így tesz, megkérdőjeleződik hozzáértése, képessége, helye – nem csak a vásznon, a szívünkben is.

BATTLESTAR GALACTICA -- "Razor" Episode 401/402 -- Pictured: (l-r) Tricia Helfer as Gina, Michelle Forbes as Admiral Cain -- SCI FI Channel Photo: Carole Segal

A sorozat egyik pillanatban fekete-fehér döntéseket és helyzeteket szül, a másik pillanatban pedig igazán ütős lapokat varázsol elő és olyan helyzeteket teremt, ami tényleg szívdobbantó. Az új romboló feltűnése, a cylonok tépelődése (az valami fantasztikus), Gaius és a Hatos közötti kapcsolat kibontakozása és megfordulása pedig zseniális. Az új cylonok, a Razorban látható fejlődésútjuk, mind nagyon komoly tűzerőt képviselnek, amiért talán megéri a 2. évad szerencsétlenségeit végignézni. Az évad utolsó pillanatai pedig székhez kötöznek, és új lökéshullámot indítanak el: ennyi naftával talán képesek leszünk a 3. évadot is szemügyre venni alaposabban.

A szürkés-feketés színek és a bezártság továbbra is fárasztó, ahogy a kamerakezelés is az, de nézzük ezt el neki. Sok hibája ellenére a BSG még mindig megállja a helyét, a Penge c. film pedig igazán odateszi magát, ha valakinek tetszett az első évad, akkor ne hagyja abba!

Penge: 10/6
BSG 2. évad: 10/5

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Csillagközi árulás – BSG 1. évad

A Battlestar Galactica, azaz magyarul a Csillagközi romboló első évada több szempontból is különös. Egyrészt az évad két másfél órás résszel nyit – mintha egy teljes filmet néznénk végig. Az évad többi (összesen 13) része a 45 perces ritmusával már jóval követhetőbb. Mégis jó ez a kezdés, egyrészt mindent megfelelően el tudunk helyezni, másrészt megszűri a nézőket: akiknek az első két epikus rész nem jön be, hanyagolhatja a sorozatot, mégis, lesz fogalma arról, miről szól a BSG. Ez a másik különös vonás: egy másik univerzumban játszódik a történet, amiben azonban maximálisan magunkra ismerhetünk. Miért van erre szükség? Egyrészt a sci-fi vonalba így olyan dolgok is belemagyarázhatóak, amik világunkban nem megvalósítottak, másrészt így durranhat az ötlet: a menekülő emberiség épp a legendává nemesült Föld felé igyekszik.

bsg1

A cylonok ellen menekülnek, a saját maguk által kreált robotok elől, akik ki akarják irtani őket (vagy legalábbis így tesznek). A cylonok ugyanis talán izgalmasabbaknak és értelmesebbnek tűnnek a megmaradt flottán élő ötvenezer embertől. Olyan kérdésekkel bombáznak minket és magukat a szeretetről, gyerekvállalásról, a létezésről, a lélekről amely csak így teljesedhet ki igazán. Ez a filozofálgatósdi abszolút belefér a történetbe így, hogy nem a hibákkal teli emberek teszik azt fel saját maguknak, hanem tényleg van tétje mindennek.

A sorozat története ilyen szempontból megfelelő, követhető, értékes, viszont lassan előrejutó. Ez pedig kicsit zavaró lehet, ahogyan a szinte állandó bezártság is, ami nyilván a felvételeken is megmutatkozik. A ki-kinek-a-kije kérdések már-már űrszappanoperává teszi, de a legutolsó pillanatban mindig visszazökkenünk egy ízig-vérig sci-fi hangulatba. A főbb karakterek nagyon jól játsszák a szerepüket, ezzel pedig sikerül elérniük, hogy a kameramozgás fárasztó, olykor zavaró mivoltát észre se vegyük, vagy gyorsan túltegyük magunkat rajta. Ugyanis a 45 percek legalább fele a közeli beállításokat kedveli, de mindezt dokumentarista stílusban, kézikamerával megtoldva. Ha pedig végre valamit totálban, nagytotálban látunk, gyakori technika a távolról közelre való ugrás, ami szintén kicsit szédítő.

Ilyen szempontból pedig ki kell mondjam ítéletem: a BSG a nehézkesebb sci-fik közé tartozik, de az abszolút nézhető kategóriába tartozik és megéri végighaladni rajta – legalábbis az első évad megfelelő felvezetése volt a történetnek, melyben benne van minden amit a sorozatok kedvelői imádnak. Már csak az a kérdés, ki a cylon, én vagy te?

Értékelésem: 10/7

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

rn

A gép. Mire képes? A szokásos kérdések, de nem szokásos válaszok. Az Ex Machina feketébb, mocskosabb elődje ez a 2013-as sci-fi, melyben van minden, amitől izgalmas és élvezetes lesz a vásznon látott fantáziakép. Itt-ott lyukacsos ugyan, de a műfaj kedvelőinek tetszeni fog, nem is véletlenül. És ez a lényeg.

Értékelésem: 10/6

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Modern Robinson-történet A marsi, avagy A mentőexpedíció, mely leginkább az űrutazás és az elszigeteltség emberi oldalának bemutatására törekszik. Ridley Scott nem alkotott ismét egy klasszikust, ellenben készített egy olyan, ízig-vérig modern, folyamatosan élő, hús-vér sci-fit, ami szépen illeszkedik az elmúlt évek Gravity-vel és Interstellarral koronázott “pszicho-scifi” műfajába.

Matt Damon portrays an astronaut who faces seemingly insurmountable odds as he tries to find a way to subsist on a hostile planet.

A karakterek jók, a film végig leköt és folyamatos feszültséget generál (annak ellenére, hogy végig kiszámítható), és bár van benne egy-két tipikusan amerikai bullshit, összességében lebilincselő alkotás. Talán a bonyodalmat, ezzel pedig a beleérzést is lehetett volna fokozni, valamint én elviseltem volna néhány csendes, magányos percet, a bolygó- és űrhajólakók életével kapcsolatban, mégis, összességében elégedett vagyok. Sőt, mi több! Úgy gondolom, ez a tipikusan moziban nézős kategória – az élmény nem marad el. Aki egy élethű sci-fi-re vágyik, az most megkapja. Hatalmas élmény volt!

Értékelésem: 10/7

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

ws

Én, a robot. Egy klasszikus Asimov mű szinte tökéletes adaptációja ez a könnyed akció-kalandfilm, mely szuper kikapcsolódás délutánra és még a fogaskerekeket is beizzítja. A történet viszonylag egyszerű, a film lebilincselő hatását a remek cselekményvezetés teszi igazán naggyá. A színészek szuperek, a CGI kezdetleges, de még a megfelelő kategória. A jó alapanyagra nem próbálták ráhúzni a hollywoodi közhelytárat, nem próbálták túlbonyolítani, vagy feleslegesen leegyszerűsíteni – így pedig szuper sci-fi-kaland elegyet kapunk. Ajánlott kategória! 😉

Értékelésem: 10/7

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A szarvasnak muszáj megmutatnia mit is tud. – erőltetett.
Chappie-t muszáj megkedvelnünk. – manipulatív.
A bandatagoknak muszáj hősökké válniuk. – nyálas.
A főhösöknek túl kell élniük. – hollywoodi.
A mesterséges intelligencia erkölcsös és érzelmes. – blődség.

ch
A Chappie a District 9-hez képest fakó sci-fi, amiben egy ócskavas átalakul és teljesen emberi fejlődésen megy keresztül, hogy végül hőssé váljon, és hiába papol neki az “anyuci”, a végén totálisan összemossa a “lélek” és a “tudat” fogalmát. Összecsapott valami lett ez az amúgy igényes helyett inkább csak nézhetőnek nevezett film, ahol a karakterek motivációi és fejlődései lyukacsosak, ahol a film szerkezete szétcsúszott (az elején dokumentarista stílus, majd soha többé), ahol a gép megalkotása és emberivé tétele egyértelműen túlságosan sok energiát vett igénybe a rendezői stábból…

Igazán nem gondolkoztat el, nem merít bele a témába (ennél még a felhajtásához képest bűnrossz Transzcendens is több gondolatot ébresztett bennem), nem ad érzelmi impulzusokat. Nem hajít le a mélybe, nem emel fel, csak elém tár egy történetet. Ez számomra kevés. De azért mint mondtam, egyszer nézhető.

Értékelésem: 10/5

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Deus Ex Machina. Az isten és a gép kapcsolatából hirtelen eltűnt az istenség és érkezik a kérdés: mi lesz mindebből? A szokásos robotikai kérdések okos tálalása, ügyes, bár néhol vontatott felhozatala páratlan intelligenciával és brutális CGI-vel társulva, kiváló kis “egyteres” filmmé teszi.

De valahogy mégsem az igazi. Egy elsőre különös párhuzamot vonnék közte és a (szerintem briliánsabb) Hold című film között. Ugyanis ha jól megvizsgáljuk, a két film hasonló kérdéseket feszeget: válhat-e istenség az emberből? Az alkotásunk nem kel-e végül önálló életre? Képesek vagyunk-e uralni is azt, amit életre hozunk? A bezárt tér, a karakterek belső feszültsége, a szabadulási vágy, az önállósági törekvés, a szeretet vágya, a jobb világban való remény és ennek végkifejlete ugyanazzal a szerkezettel… szerintem izgalmas párhuzamokat mutat.

De míg a Hold képes arra, hogy ne csak egy egyszeri meglepetést, hanem többször nézős, egyedi mozit alkosson, addig az Ex Machina nem indít arra, hogy újra megnézzem. Nem indítja be a gondolataim (sőt, sokadjára bizonyítja az emberi zsenialitás butaságát), csupán hoz egy erős történetet, pár izgalmas karaktert. Persze a mai hanyatló sci-fi korában megértem, ha valaki kiemelkedőnek tartja, a dicséretet megérdemli, nekem viszont valami kis szikra hiányzott belőle és új gondolatot sem fedeztem fel benne…

Értékelésem: 10/7