10/4 - Gyenge, Camera Obscura

Hogyan lehetséges, hogy 20.000 évvel ezelőtt azt a görög (!) nevet adja megszelídített farkasának egy szikláról lezuhant fiú, hogy alpha? Hogyan lehetséges, hogy apja és a törzse egy sziklaperemen hagyják meghalni? A tűzgyújtást, vadászatot, kunyhóépítést ismerik, de kötélhágcsót nem tudnak fonni? Hogyan lehetséges, hogy bár a CGI technológiának köszönhetően szinte kontinensnyi területet bejárunk, amelyen a négy évszak szinte minden szélsőségét megtapasztaljuk, mégis csak egy-két jelenetben látunk fát és összesen hat állatfajt látunk, azokat is csak elszórtan? Hogyan lehetséges, hogy a törzsek középkori falukra jellemző struktúrát mutatnak? Hogyan lehetséges, hogy a jószívű fiú sem a vaddisznót, sem a bölényt nem öli meg (pedig az az életet jelenti számukra), sem a farkast (ami az életére tör), de a nyúl és a hal könnyedén bevégzi általa?

Az Alfa egy szép hazatérős-állatmegszelídítős film azoknak, akiknek a Visszatérő túl kemény, akiknek az Úton hazafelé túl gyerekes, akiknek a Szabadítsátok ki, Willy-t túl csöpögős, akiknek A Föld után túl bonyolult és akiknek a Farkasokkal táncoló túl drámai. Itt nincs túlbonyolítva semmi. És az egyébként borzalmas hangvágású és a túlságosan a látványvilágra épített filmnek talán pont ez a legnagyobb gondja: van bevezetés, van tárgyalás és van befejezés, de nincs bonyodalom. Így viszont jöhet a klasszikus kérdés: de mi hajtja? Jelentem: semmi.

10/4

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Star Wars VIII – Az utolsó Jedik. Most nem írott véleményt, hanem egy markáns, ámbár a jövőben még változóképes véleményt hallgathattok meg tőlem arról, miért rossz és miért jó film egyszerre az eposz legújabb része! Teljesen Spoilermentes a hanganyag!

Röviden: 10/7

10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

Fujj, fujj, fujj és fujj. Mi értelme volt újraforgatni A szépség és a szörnyeteget? De, ha volt is értelme, miért ilyen kiábrándítóan tették? Hermione nem való Belle-nek, talán színésznőnek sem, annyira erőltetett amit csinál. Gaston nem is tűnik kiállhatatlan alaknak eleinte. A mesében rejlő érzelmek teljesen elpárologtak. Megsemmisült a szépség és megsemmisült a szörny. Lett helyett a rózsaszín lufi, és ennek baromira nem lett volna szabad megtörténnie. Ugyanazt látom a vásznon, mint a mesében, csak itt nem kedves és elragadó a leány és nem igazán szörny a szörny. Soha többet.

Egy dolog szomorít el: ezzel a lealacsonyítással a meséből is elvett egy darabkát, már soha nem fogok tudni ugyanúgy tekinteni arra az ártatlan történetre…

10/3

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Az Apollo-13 az egyik szemszögből nézve egy unalmas doku, ahol egy kabinba zárva várja 3 amerikai űrhajós, hogy a földi irányítók kimentsék őket. Másik szemszögből nézve egy nagyon izgalmas, végig a megtörtént eseményeket precízen feldolgozó alkotás, melyben kiváló színészek mutatják be, hogyan zajlott ez a bizonyos küldetés és milyen nehézségekkel kell megküzdeni, amikor arról beszélünk: Holdra szállás.

Az események alapján akár katasztrófafilm jelleget is ölthetne a múvi, ahhoz azonban túl csöpögőssé válik, a folyamatos, himnuszokra hajazó trombitaszó mindig időben tudatja, hogy milyen felfokozott, de végtére is pozitív kimenetelű esemény következik. A végén pedig mindenki érezheti, hogy az amerikai űrhajósok igazi hősök, sőt, egész Amerika, nézőktől, mérnököktől együttvéve egy “bigfuckinghero”. Mindettől függetlenül egy kiváló filmről van szó, ami az űrhajózás szerelmeseinek kötelező darab. Nem sci-fi, hiszen megtörtént eseményt dolgoz fel – ám azt kiválóan teszi, ami miatt jár neki a csillagos, akarom mondani holdas ötös.

10/7

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

A naaagy fal

A Nagy Fal. A nagyon nagy fal. Ami mindannyiunkat körülvesz. Egyes részeit magunk építjük a külvilág ellen, más részeit mások építik, épp ellenünk. Bárki is építse a mi falunkat, a mi démonaink ellen teszi. Mert a démonjaink bennünk vannak. Mind hordozzuk őket. Kisebbecskéket, nagyobbacskákat, gigantikusakat. Félperceseket és egy életen át tartókat egyaránt. Azzal, hogy végre újraindítottam a blogom és fél év elteltével frissítettem ezt az oldalt, egy falat lebontottam. Hogy ez nekem, vagy nektek jobb, azt ki-ki eldöntheti maga.

A Nagy Fal című kalandfilm a Kínában épített hihetetlen építmény történetét hordozza magában, fantasy témába burkolva. A körítés és a valósággal ötvözött fantázia nagyon jót tesz az egyébként lapos, de jól megkomponált, helyenként valóban izgalmas filmnek. Többet azonban nem tesz, beáll a tucatfilmek sűrűjébe, hogy egy másik falat növesszen tovább. Pedig a téma és az ötlet, ahogy feldolgozzák, jó volt, de nem lett olyan grandiózus mint annak témája.

10/6

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

Az elmúlt időszakokban megszokhattátok, hogy hullámokban támadok. Vagy megszokhattam, ha maradok a “blog mint online napló” kiteljesedésnél. Remélem elül majd ez a bizonyos hullámzás és beáll egy megszokott rend, mind a cikkeket, mind a honlap kinézetét illetően. (A megnézett filmeket azóta is listázom, jelenleg nem kevesebb mint 77 film várja az elemzést.)

A visszatérésre mi mást is választhatnék, mint a Star Wars három és feledik részét, a Zsivány egyest, mely bejelentése napján sem mozgatott meg, utána pedig pláne. Az Ébredő Erő jó kis nosztalgiavasút volt a maga módján – én a moziban megvesztem érte, de a második megtekintést követően eltünedezett szemem elől az SW mánia piros-zöld fátyla. Azóta sem volt rá affinitásom, hogy újranézzem, és ez sokat elmond róla. Na, de nem az Ébredő Erő miatt vagyunk itt.

swro

Ahogy azt pár barátomnak ecseteltem az első és második megtekintését követően, a Zsivány egyes képes volt újat mutatni és képes arra, hogy ne elégedjek meg kétszeri nézéssel. Ez pedig nagy öröm. Így hiába az első óra elkótyavetyélt történetmesélése, a második óra bőven tart izgalmakat, látnivalókat, igazi mesét. Igazi Star Wars hangulatot. Nem csak olyan nosztalgia jellegű “tömd bele a számba az egészet, mert én úgy szeretem” Ébredő Erő típusút, hanem igazi Raffaello/Mozart golyó “adj belőle, de majd én szépen lassan eszegetve kiélvezem amit kaptam” típusút. És ez nagyon jó!

A film számos filmesztétikai (CGI színészek) és történetbeli (karakterek előtörténete) kérdést tesz fel, de vannak témák, melyeket nagyon ügyesen árnyal, és ez jót tesz az univerzumnak. A kémek kettős munkája, a lázadás politikai atmoszférája, a birodalmi tervek megalkotóinak szövevényes élete, a dezertőrök és erőhasználók szerepköre. Az Új Remény átértékelődik, magasabb szintre kerül miatta. Ez a film úgy vonul be a Star Wars történelmébe, mint a 0. rész. Mint az a rész, amit először látnod kell. Az új Flashback sorrend: Zsivány egyes, Új remény, A Birodalom visszavág, Baljós árnyak, A klónok támadása, A Sith-ek bosszúja és A Jedi visszavág. (Filmsorszámot szinte direkt nem is írtam, az Ébredő Erőt pedig addig mindenképp kihagyom, amíg nem látjuk a VIII. és IX. részeket, amik már nem csak a nosztalgiáról vagy a koppintásról fognak szólni.)

Az pedig, hogy a Zsivány egyes bejutott ebbe a díszes társaságba és ilyen előkelő helyet kapott, mindent elmond róla. Nem tökéletes a film, de ízig-vérig Star Wars mozi. Végre!

Értékelésem: 10/8

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

A filmtrendek hullámokban csapnak le. A Django remake óta a western éli sokadik korszakát. Talán ez minden idők legköltségesebb korszaka, de az Aljas nyolcas és A visszatérő is a slágerlisták élére kerülve igazolta, megérte az újrázás. A Bone Tomahawk, azaz a Csontok és skalpok slágerlistás helyében azonban sokan kételkednek. Nem csak azért, mert a kis költségvetés megköti a kezét mind a rendezés, mind a körítés és a marketing esetében, hanem azért is, mert nem alkuszik meg.

bonet-xlarge

Nem alkuszik meg azokkal, akik nem bírják a durva brutalitást, márpedig lesz benne pár percnyi vérengzés (ami egyébként nem öncélú, simán helye van a vásznon), így pedig a 18+ karika is visszatartó tényező lehet. Nem alkuszik meg azokkal, akik nem bírják a hosszadalmas  karakteralkotást – itt bőven van idő mindenkit alaposan megismertetni a nézőkkel. Nem alkuszik meg azokkal, akik csak az akciójelenetek garmadáját látják szívesen, igenis kell idő az érzelmek megélésére, a környezet kiteljesedésére, a hangulat átélésére. Nem alkuszik meg azokkal, akik a 90 perces játékfilmekhez szoktak, a 133 percének minden minutuma élvezetes, ha hagyjuk, hogy lényünkbe ivódjon.

bone-tomahawk-patrick-wilson-kurt-russell-richard-jenkins-matthew-fox

Egyszerű történetmesélésről van itt szó felsőkategóriás színészekkel, kiváló rendezéssel. Nem takarítja le a vászonról az idei évek tucatjait, de a surranó pályán előugrik, hogy kedvezzen a stílus és az ízig-vérig mozi kedvelőinek. Nagyon élveztük, a fanyalgásnak ez esetben nincs helye, de rétegmozi, így illik hozzáállni. 😉

10/8

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Ha egy mondattal kellene megfogalmaznom, mennyire tetszett a The Revenant, azaz A visszatérő, azt mondanám: kiváló volt, de a mozi rendkívül sokat dob rajta. Ez alatt szó szerint azt kell érteni, hogy ez tényleg Mozis Élmény nagy M és nagy É betűvel. Nem csak a mozi miliője, illetve annak a tudata növeli a pontszámot, hogy tudom: pénzt adtam érte, hanem maga a látott képi világ olyan, amit egy monitor, vagy egy átlagos tv sosem fog tudni visszaadni. Sőt, ugyanezt a filmet a szokásomhoz híven itthon, monitoron megnézve sokkal lassabbnak, kevésbé epikusnak, néhol talán vontatottnak is mondanám. Pedig jók a közbevetett tájképek, a rendkívül mozgalmas képek utáni megpihenések. Sőt, gyönyörűek, kibontakoztatják az elmét.

1401x788-the-revenant-DF-02339R_rgb

Ennek segítségével pedig azokat a számomra zavaró tényezőket is el tudtam felejteni, hogy egyes korábbi események hirtelen már nem is olyan fontosak (SPOILER ON a katonák hirtelen hazaérkezése a felderítőjük nélkül SPOILER OFF); hogy a vágások nem a legsikeresebbek, hogy tudod hová tart a történet. Inárritu itt nem csak egy halálából visszatérő hősről regélt, hanem szó szerint NEKEM mesélt, a főszereplő segítségével. Egy olyan atmoszférát próbált megteremteni, amiben érezhetjük saját jelenlétünket is. Bár mi nem fagyunk meg, nem támadt meg semmilyen erdei állat, nem érte halál szeretteinket, mégis ott vagyunk. Még azokat a “szent” szabályokat is megszegi, amiért máskor a film-tanodából is kirúgták volna: diCaprio beleliheg, “rávérez” a kamerára, és számos alkalommal kacsint ki felém. A záró képsorok pedig minderre rátesznek egy akkora lapáttal, amit nem is nagyon tudok mire vélni. Számomra ez túl sok volt.

Mindettől függetlenül, baromira jól lüktet a dráma, erőteljes hatást keltve meséli el történetét. De mindez csak egy jól elmesélt történetként száll majd tovább, pedig közel volt, hogy ennél többé váljon és ne elégedjen meg ennyivel.

10/7

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

sw

Intenzív, kellemesen lüktető, borzongató, frenetikus élmény a Star Wars VII: Az ébredő erő. Abrams tudja, mitől döglik a légy, tudja, mi kell a kiéhezett SW fanoknak, akik számára az előzménytrilógia csak egyfajta becsületsértésként létezik. A klasszikuson felnövő generációnak olyan nosztalgiabombát nyújt, olyan erőteljes jelenetekkel bombázza szét az agysejtjeinket, mellyel garantált az állandó libabőr. Így pedig az apró-cseprő hibáit is el tudjuk nézni. El tudjuk nézni, hogy sok kérdést nyitva hagy, hogy nem tudjuk, pontosan mi is történt az eltelt 30 év alatt, hogy sajnos a politika kb. 0 szerepet játszik, hogy a csúcsfegyver meglehetősen különös működési elvet használ. El tudjuk nézni, mert a Star Wars mindig is egy epikus mese volt, és mint minden meséhez, ide is illenek a mesei elemek. Mi pedig éppen erre a mesére vártunk. És ez így volt tökéletes. Köszönjük!

A pontozást most hanyagolnám, még ülepednie kell, és még párszor meg kell látogatnom a mozit. Olyan élményt adott, melyről 20 éven keresztül azt hittem, hogy már nem is létezik. De, igen, létezik. ITT VAN!

Update, 1 évvel később: 10/6

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

le

A Le Mans-i verseny hangulatát átadni kívánó alkotás a ‘71-es Le Mans, mely kiválóan hozza azt az érzést, amit Le Mans jelent a turistáknak, a vezetés szerelmeseinek, a dübörgés megszállottjainak, a pályabíróknak, a nézőknek, a versenyzőknek, a csapatfőnököknek. Ha csupán a hangulatra és a megvalósításra kellene pontot adnom, 10-es lenne, de az az igazság, hogy a témát nem kedvelők unalmasnak tarthatják, a bennünk felvetődő gondolatisága pedig kevés ahhoz, hogy mai szemmel nézve mondjuk zseniálisnak nevezzük. Viszont jó felvezetési alap lehet pl. a Rush c. film előtt.

Értékelésem: 10/6

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

et

Az E.T., a földönkívüli számomra sosem volt egy igazán jelentős sci-fi kalandfilm. Gyerekkoromban nem ez számított a legfontosabb filmnek a témában, már a ‘90-es évek elején is azt éreztem, ez valahogy kevéske. Most újranézve ugyanezt mondom: egy kőegyszerű történet, jelentősebb bonyodalom nélkül, egy elég furcsa idegennel, és nem is annyira gonosz földlakókkal. És még ebben az egyszerűségben is képes megmagyarázatlanul hagyni dolgokat, eseményeket, ami tovább rontja megítélését. Az E.T. hype-ot így továbbra sem értem, egy átlagos, kedves üzenetű családi kalandfilmről van itt szó – persze ez a maga korában biztos nem így volt, de ma már el vagyunk látva ennél jóval több, érdekesebb és izgalmasabb művel ebben a témában.

Értékelésem: 10/5

10/9 - Egyszerűen zseniális, Camera Obscura

Ha van olyan film, amelynek címét többen hallották, mint amennyien látták, akkor A Jó, a Rossz és a Csúf méltán indulhat e képzeletbeli címért. Vagy csak magamból indulok ki? Mindenesetre most pótoltam hiányosságom és egy remek kis este kerekedett a dologból.

Merthogy ez az olasz-spanyol-NSZK (!) western (komolyan, olyan érzésem van, mintha mi magyarok készítenénk egy filmet az óceánjárókról, vagy a Föld legnagyobb hegységeinek meghódításáról) olyan körültekintően és alázatosan nyúl az amerikai polgárháborúhoz, miközben egy klasszikus kalandfilm élvezeti értékének kétszeresét nyújtja, hogy méltán tartják a téma egyik legragyogóbb alkotásának. Ugyanis a Jó, a Rossz és a Csúf csupán három szereplő, akiknek sorsa összegabalyodik, miközben körülöttük dúl a harc. És hiába mesések olykor a körülmények, az emberi természet hol kedélyes, hol alantas, hol ironikus, hol morbid, hol könyörületes, hol önző mivoltát kreatívan, okosan, ötletesen és magával ragadóan mutatja be. Hiába a sok lassú járat, hiába a néhol mismásolt karakterizáció, hiába a “szép befejezés”, ez a film biztosan megmozgatja még az olyan magamfélék emócióit is, akit egyébként sem az amerikai polgárháború, sem az amerikai aranyláz, vagy a vadnyugat nem különösebben vonz.

Mert a Jó, a Rossz és a Csúf lehet, hogy nem is igazán három szereplőről szól, hanem sokkal inkább a film önreflexiója saját magáról, sőt, tovább megyek, magáról az emberi életről! Mely egyszerre jó, rossz és csúf.

Értékelésem: 10/9