10/2 - Katasztrófa, Camera Obscura

Az elmúlt időben kicsit leálltam a filmekkel, a kevesebb, de minőségibb tartalomra vágytam. Ez azonban pláne ritkán valósult meg, köszönhetően a filmipar piackövető magatartásának és biztonsági játékának. A Szörnyszülők azonban ennél is lejjebb adta. Azt hitte, egy jó ötlet, amin nevetünk a haverokkal, jó lesz egy film alapjához. Azt hitték, ha szülőket mutatnak, amint saját gyerekeikre támadnak és teszik el őket láb alól, az elég vicces lesz. Nem lett az. Azt hitték, ha szülőket mutatnak vérben fetrengve a gyerekeik életére törni, az majd jó analógia lesz arra, “milyen nehéz is a szülők élete”. Nem lett az. Azt hitték, ha a családok egymást lemészárolják, az milyen drámai lesz. Nem lett az. Azt hitték, ha túlfűtött családon belüli erőszakot mutatnak be, az eléggé horrorisztikus lesz. Nem lett az.

Minden tekintetben értelmetlen, összecsapott sületlenség, amin sem elborzadni, sem sírni, sem nevetni nem lehet. Na jó. Olyan pocsék, hogy sírni lehet, de még arra sem érdemes.

10/2

10/7 - Élvezetes, Game Obscura

A Deep Madness 2016-os Kickstarter projekt egészen elképesztő mennyiségű támogatót szedett össze. Bár a kiadó első dobása volt, a játékmenet pedig első ránézésre egy tipikus Mansions of Madnesst képvisel; mégis, a figurák, az atmoszféra, a jól összegyurmázott világok és a számtalan exkluzív tartalom miatt az eredmény egy bitang nagy hatos lett. A számtalan kiegészítő eszméletlen mennyiségű figurát (200+) és tartalmat szolgáltat az alapdoboz mellé, ami önmagában akkora mint a Star Wars Rebellion. Lássuk, a két évnyi várakozás megérte-e, vagy megy a többi “többet ígért mint amit végül adott” Kickstarter játék közé?

Olvasd tovább!

10/2 - Katasztrófa, 10/3 - Nem ajánlott, 10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A Fűrész első két része megérdemelte, hogy önálló bejegyzésben foglalkozzak vele, a franchise azonban olyan kínlódást mutat be az ezt követő 5 (!) részben, amely inkább egy gyilkosos szappanoperába illene.  Viccen kívül, ha ezek a részek nem önálló filmként akarnának működni, hanem 45 perces sorozatként, amelynek csak a legelső része 90 perces, akkor egy átlagos, normális, néhol izgalmas, néhol gyomorforgató 18+ -os sorozatot kapnánk, összesen 1+12 résszel. Mert minden részben vannak nagyon jó eszmefuttatások (bár a vége felé közelítve ezek egyre erőltetettebbek), jó csavarok (az elképesztően borzasztó, önmaga paródiájává váló 7. részt csak a viszonylagos csavar menti meg), nagyon jó feladatok és nagyon jó mini-történetek (kedvenceim azok, melyek kirakósról szólnak).

A filmes megvalósítás, az eleve elrendeltetett kínhalál és a szándékosan a szenzációhajhászásra törekvés elrontja mindazt, ami pozitívum. A vért és a szenvedést nem eszköznek, hanem célnak tekinti. Ez a legnagyobb hiba, amelyet elkövethet horror film, itt pedig szinte mindegyik részben ezzel találkozunk. A belső morbiditásunk és erőszakos vágyaink testet ölthetnek, hogy kiélvezhessük a legbrutálisabb gondolatainkat, talán sosem ismert vágyainkat. Csak az a baj, hogy ez pont ellentmond Kirakós elveivel, no meg az alkotások értelmével. Ha valami öncélú, az sosem sül el jól.

Sorozatként a Fűrészt 10/5-ösre értékelem.

Fűrész 3: 10/5 (az utolsó értékelhető rész)
Fűrész 4: 10/3
Fűrész 5: 10/3
Fűrész 6: 10/3
Fűrész 3D: 10/2

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

A Fűrész kettőn még csak apránként érződik, hogy el fog csúszni a franchise. Azt azonban, ami az első részt elképesztően jóvá tette, megpróbálták továbbvinni és ez mindenképp értékelhető. Itt kapunk egy rendőr apát, aki elfogja a kirakóst. Persze annak ez szándékos terve volt. Én mindig azokat az eseményeket tekintem fő szálnak, ahol a kirakós is szerepel. Ahol közelebbről szemügyre vehetjük ezt a sorozatgyilkost, aki próbálja bemagyarázni a nézőknek, hogy az, amit tesz, jó ügyet szolgál. És basszus, közel jár hozzá, hogy sikerüljön. Hogy végül miért nem sikerül neki, arról a vágás tehet – mindig átvált a “melléksztorira”, hogy valaki (vagy itt épp valakik) hogyan “játszanak”. Ami ráadásul elképesztően agyament sületlenség- és vértenger. Persze ezt is akarja kiváltani. Mindenki kap egy-egy olyan jelenetet, amitől szaltózik a gyomra, amitől a falat kaparja és ahol nem akar odanézni (de persze úgyis odanéz).

Jelen helyzetben egyébként az alapszituáció az, ami kevésbé fog meg, a főszereplő vergődése nem igazán jön át, sem őt, sem a fiát nem tudjuk sajnálni. A befejezésre azért összekapták magukat az alkotók (a tipikus fűrész receptnek ez kötelező eleme), de összességében nem érzem azt, hogy egy átlagos horrornál többet tudna. Abból meg tele a padlás.

10/6

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

Van az a pillanat, amikor azt hiszed, valami már nem fokozható tovább, de még egy lapáttal rátesznek és még egy lapáttal rátesznek. És még egy lapáttal rátesznek. Meg még eggyel. Ja és egy újabb lapáttal rátesznek. És ha nem lenne elég az eddigiekből, természetesen még egy lapáttal rátesznek. És egyik pillanatban ez még tök jó dolognak tűnik, mert megy tovább, mert nincs leállás, de másik pillanatban már kínlódás (“Hányszor lehet, elénekelni, büntetlenül egy refréééént…”). Mielőtt tovább folytatom, tegyünk rá még egy lapáttal. Ha ez meg van és még azért még egy lapáttal ráteszünk a biztonság kedvéért, akkor ezt a lapátolást érthetjük egyrészt az egész AHS (American Horror Story) világra, akik képtelenek leállni, vagy minőséget becsempészni az újabb évadokba. No meg érthetjük magára a 6. évadra, a Roanoke-ra. Lapátoljunk tovább.

Olvasd tovább!

10/4 - Gyenge, Camera Obscura

Az American Horror Story 4. évadáról még nem írtam, hát most pótolom. Az évad jól illeszkedik a sorozatba, a történet érdekesnek tűnik, de nem igazán izgalmas. A cirkuszi rémségek embersége érdekes gondolat, de nem bír el egy évadot. A szereplők rendben vannak, a 3. évadnál nézhetőbb, de nem lépi át igazán az ingerküszöbömet, sőt, még az is felvetődik bennem, hogy egyáltalán horrornak tekintsem-e.

Az egyetlen pozitívum, a felcsendülő dalok, dallamok, énekek, ebben kimagaslik ez az évad – amit azonban nem a dallamokért és dalokért akarnánk nézni, szóval 10/4.

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

A Stranger Things 2. évada méltó módon folytatta az elsőt. Pedig elképzelni nem tudtam, hogyan lesz lehetséges mindez, hogyan működhet egy ma leforgatott ’80-as évekbeli sorozat. De működik, valami fenomenális módon. A karakterábrázolás 10/10, az új szereplő Bob csúcs, Will végre nem csak eltűnik, Will mama tökösebb mint sok keménylegény, a seriff szerepe még árnyaltabb, a diákok hozzák, amit eddig is láttunk tőlük, egyedül a punk bandás hetedik rész lóg ki a sorból egy kicsit. (Szerintem az egy kísérlet volt arra, mennyire működne a Stranger Things Spin-off évadokkal. Nem, nem működne.)

9 részen keresztül láthatjuk, mi olyan szuper egy sorozatban, miért lehet beleszeretni egy sorozatba és miért képes többet adni, mint egy 90 perces szélesvásznú. Bárcsak minden sorozat követné a példáját. Igazi élmény volt minden perce. Nem akart meglepetést, cliffhangert okozni, mert azt a gyengék fegyverének tartja (SPOILER ALERT FEHÉRREL ÍRVA, ha látni akarod jelöld ki a szöveget: az utolsó részben SENKI nem hal meg. 0 halál. Durva.). Csupán egy történetet szeretett volna elmesélni. Izgalmasan, kalandosan, nagybetűsen. Ezt pedig sikerült neki. A legnagyobb örömünkre!

10/8

Ja, mától demodog-ot kérek majd mindig, hotdog helyett. Az sokkal menőbb.

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

Nehéz erről a filmről beszélnem spoiler nélkül. Vannak alkotások, amik már az első percekben döbbenetet okoznak. A trailerek és az ilyen leírások ezt a kezdeti döbbenetet foszlatják széjjel. Úgyhogy spoiler nélkül: aki A fiú filmre vágyik, az készüljön fel egy feszült hangulatú, érdekes, de a közepénél lassúvá váló, viszont a végére abszolút kiteljesedő horrorra. Hmm. De nem szeretem ezt a besorolást. Mert ez bizony nem a klasszikus értelmében vett horror, a műfaji megkötések alapján, persze az. De mégis, sokkal mélyebb, drámaibb, feszültebb és értékesebb, mint egy átlagos horrorfilm.

A történetmesélése ugyanis kiváló. No a zseniálistól nagyon távol van, de a karakterek motivációja abszolút rendben van, minden és mindenki a helyén van. A színhely és a képi világ lebilincselő. Mégis van némi hiányérzetünk a végén, talán az akció hiánya, vagy az, hogy a végén nekünk kell összeraknunk a porcelándarabkákat. No persze, ez nem is olyan nehéz. Biztos vagyok benne, hogy van, akinek sikerült a mutatvány… 😉

10/8

SPOILER! Ha már megnézted, akkor itt a magyarázat, miért a magas pontszám: mert nagyra értékelem, hogy a film gondolkozásra késztet, és hiába játssza el (már-már túl is erőltetve néha), hogy ez egy tipikus szellemjárta kísértetkastély története, ahol a szülők megőrültek és valami démon kísért; a végén mindenre értelmes, logikus és evilági magyarázat kerül. Príma!

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

Kisvárosi misztikum – Stranger Things 1. évad

Ha valaki nem ismerné a ’80-as éveket és minél egyszerűbben, tömörebben és látványosabban akarnám átadni neki azt az érzést, (ami Magyarországra a ’90-es évek elejére volt leginkább jellemző), akkor már tudom, mit ajánlanék figyelmébe: STRANGER THINGS. Ez a 8 részes sorozat tökéletes elegye a misztikumnak, a gyerekszínészek nyújtotta ártatlanságnak, a szörnyszülettek Stephen King-szerű megalkotásának, az amerikai kisvárosi élet bemutatásának. Soha rosszabbat!

10/8

10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

Szappanopera, szellemekkel – AHS 5. évad

Van-e lejjebb a szappanoperáknál, ha sorozatokról beszélünk? Egyértelműen: ha Julio úgy veszekszik Mariskával, hogy közben már mindketten hullák, csak visszatértek a halálból. Az alkotóknak nyilván ez még nem elég, kell transzvesztita, no meg egy kis vámpírosdi, úgy lesz az igazi. Nem tudok dönteni: a gore stílusra valószínűleg szándékosan hajazó vérözön, vagy a Nosferatura utalások tengere volt bénább. Előbbi öncélú, sőt, még rosszabb: céltalan. Utóbbi pedig csak műkulturizálódás, mintha csak bizonygatásra szolgálna a rendező részéről Nosferatu állandó felemlegetése.

Az Amerikai Horror Story 5. évada nagyon jól indít. Egy félelmet keltő hotel, félelmet keltő jelenetekkel. Az undor az egekben, a megbotránkoztatás oly erős, amit kívánni sem lehetne jobban: ezt várjuk egy horrorfilmtől. Kellően tragikus sorsok, kellően tragikus jelenetek. Talán pont ez az erős kezdés az okozója, de minden résszel egyre tovább süllyedt saját mocskában a Hotel. Az utolsó dolog, ami még tetszett, az a sok kisgyerek “coming out”-ja, onnantól viszont semmi eredetiség, csak szerencsétlenkedés, szerencsétlenkedés hátán. Nem érdekelt a szereplők sorsa, elvégre már kb. mind szellem, aki meg nem az, unszimpatikus. A Hotel önmaga paródiájává vált. Egy utalásokkal telített, vérben úszó semmivé foszlott, aminek a megtekintése kb. annyira volt értelmes dolog tőlem, mint a 3. és 4. évad esetén.

A fotózás szép, az alapötlet jó, az indulópont zseniális, a folytatás viszont szenvedés: mind a szereplők, mind a nézők számára. Siralmas.

10/3

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

Bizarr kíváncsiság

Vagy én vagyok egyre nehezebb eset, vagy a filmművészet kezd annyira önismétlővé válni, hogy egyre ritkábban találok olyan filmet, ami végig leköt. Nem, nem is ezt a szót kerestem. Olyan filmre vágyom, ami BESZIPPANT. Ami magába zár, ami olyan légkört teremt amiben a való világ teljes kizárást élvez a film 90-120 percére. Ahol a hangulat és a logikus történetmesélés, a hiteles színészi játék között létezik az a bizonyos kémia. Nos, a Dark Skies esetén működik az a bizonyos kémia.

3S7C0037.CR2

Pedig semmi újat nem mutat, repetitíven rakja össze a Jelek, az X-akták, a Rec, a Kör és hasonszőrű, “a-természetfeletti-felett-nincs-hatalmunk” mondanivalójú filmeket. Tényleg, ha van ami negatívan hathat, hogy ezt bizony már láttuk korábban. A szereplők egyik fele pedig egyszerűen nem jó. Érződik az erőlködés, érződik, hogy egy filmben van, már-már b kategóriássá silányítja azt, amely azonban minden más szegmensében elvarázsol. Ahogy egyre jobban elmerülök a képi világban, ahogy egyre jobban megismerjük a jelenségeket, úgy kezd el a tudatalattiból előtörni a gyerekkori ufo-s filmek élményvilága. Velem legalábbis ezt tette: ismét ijesztgetett kicsit az idegenekkel, ismét egy-két valós eseménysornak nagyobb jelentőséget és különös magyarázatot adott, ami olyan ízt, olyan harmóniát adott az egésznek, mely kevés film esetén létező fogalom.

Szóval engem megvett kilóra, felélénkítette a bizarr kíváncsiságot, amely létezését talán már el is feledtem. Megértem, ha valakinek nem jön be, de nekem bejött. Ez van. 🙂

10/8