10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

Kik vagyunk? Hol vagyunk? Miért vagyunk? Hol a vége mindennek és van-e kezdete? A Szellem/Világ, azaz A Ghost Story ugyanarról szól, mint az anyám! című film, csak míg az Anyám a film végére óriási feszültséget kelt és leordítja rólad az összes létező külsőséget, hogy bejusson a lelkedbe; addig a Szellem/Világ csendes magányba száműz. Mintha csak egy zajtalan gumiszobában ébrednél, és a “megvilágosodásig” nem engednének ki onnan. Persze könnyű a dolgod, szabadon távozhatsz, bármikor (rád gondolok, pités jelenet), mintha csak egy pszichológushoz feküdnél be terápiára. De amíg meg nem nézted az utolsó másodpercét, a terápia nem fog hatni. Ha pedig nem vagy befogadó, utána sem.

A Szellem/Világ művészfilm, a létről szőtt története nem is igazán történet, inkább csak “életérzés”. Egy halott életérzése.

10/6

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

2017 két életrajzi drámát is tartogatott számunkra, mely a 20. század eseményeiből két olyan részletet elevenít fel és emel ki, mely egy-egy rablás köré épülnek. A viszkis egy talán csak hazánkban ismert történet egy budapesti bankrablóról, aki az évszázadokkal ezelőtt elfelejtett betyár-módit hozta vissza. A világ összes pénze viszont nem egy szegény fickóról szól, hanem a leggazdagabbról. Az unokáját rabolják el, ő pedig nem hajlandó kifizetni a számára egyébként aprópénznek tűnő milliókat.

Olvasd tovább!

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

A szolgálólány meséje egy új világot teremt azáltal, hogy megfogja a létezésünk mozgatórugójának alapját (gyermeknemzés, családbővítés) és “kivonja a forgalomból”. Nemes egyszerűséggel azt mondja, hogy az emberek többsége képtelen lesz gyermeket nemzeni. Ez a helyzet “városállamokra” szabdalja a világot és új közösségeket teremt. Főhősnőnk egy olyan közösség része lesz, melyben az Istenbe vetett spirituális hitet használják fel nemes egyszerűséggel arra, hogy a város vezetői szolgálólányukkal háljanak (ha már a feleség alkalmatlan a szülésre) és így jussanak gyermekhez.

Olvasd tovább!

10/4 - Gyenge, Camera Obscura

A magyar filmek sorsa elég mostoha, jól tudom. Egyes alkotásokkal kínozni lehetne, mások viszont fantasztikusak – még akkor is, ha sokan csak előbbit ismerve előítéletekbe esnek. Van azonban egy harmadik típus, aminek elhelyezése sokkal kevésbé egyértelmű. Ilyen film a Kojot is (aki nem tudná, a név prérifarkast jelent), mely csak azért kapott visszhangot, mert botrányba fulladt, hogy mozi helyett az internetet választva lehet csak megnézni (bár onnan legalább ingyenesen). Ha viszont már visszhangot kapott, úton-útfélen arról lehetett olvasni, milyen kár, hogy ez nem került moziba, végre egy újabb jó magyar filmhez van szerencsénk, igazi western hangulat, stb.

Olvasd tovább!

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

Húúú. Itt ez az Amerikai pasztorál, amely egyszerre felkavaró dráma és történetelbeszélési zsákutca. Nagyon sok hibája van, de a dramaturgia mégis átjön rajta. Mintha rosszul mesélnének el egy viccet, a csattanón viszont így is jót mulatnál. Itt viszont nincs mulatság, csak a szülő-gyermek kapcsolat megindítóan tragikus kifejtése. Az viszont eszméletlen jól működik. Mindenféle hókuszpókusz meg erőltetés meg propaganda nélkül, működik. Kérdéseket vet fel elengedésről, ragaszkodásról, az életről, a kapcsolatainkról, a családról. Nagyon jó kérdéseket.

Egy filmklub tökéletes mintapéldánya Ewan McGregor filmje, szerteágazó módon elemezhető és kibeszélhető. A nagyvásznat viszont nem bírja el, ahhoz túlságosan lassú és nem adja alánk a lovat. Csak akkor láthatunk bele a lélekbe, ha kitartóak vagyunk. De ha fogékonyak vagyunk a témára, megéri kitartónak lenni.

10/6

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A hosszú éveket felölelő, összetett történetet elmesélő epikus kalandokat elmesélni talán a legnehezebb. Végig fenn kell tartani a néző figyelmét, a kontextust folyamatosan jól kell átadni, törekedve a közérthetőségre, de arra is, hogy ne legyen túlmagyarázva. Megfelelő iramot kell tartani, beiktatva drámai elemeket és fordulatokat. A Himmler agyát Heydrichnek hívják, azaz a HHhH olyan erőszakosan ragaszkodik az ilyen története elmeséléséhez, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás.

Két nagy szakaszra bontható a történet. Az elsőben Himmler SS-vezetővé való alakulásának útját ismerjük meg, rendkívül felszínesen (-1 pont). A második részben váratlanul megjelenik pár cseh, meg szlovák figura, akikhez egyáltalán nem kötődünk, hiszen eddig Himmler foglalkoztatott minket, és az ő nézőpontjába helyezkedtünk (-1 pont). Már pedig gyorsan kiderül, hogy kötődnünk kellene hozzájuk, mert meg akarják ölni Himmlert. A merénylet megtervezése, végrehajtása és annak következményei olyan ritmustalanul követik egymást, ami miatt veszít a mesélő a meséjével elérni kívánt hatásból (-1 pont). A dráma jelen van, hiszen tömeggyilkolások, kivégzések és öngyilkosságok egész sorát vonultatja fel az alkotás, de az egyén drámája ne jelenik meg sem Himmler esetén, sem a merénylők esetén. A helyzetet, a német megszállást, az emberéletek kioltását sajnáljuk. Nem Jozefet, vagy Himmlert, vagy Himmlernét, vagy a kisfiút, akitől információt akarnak szerezni. És ez hatalmas melléfogás (-1 pont).

Még ezek együttes jelenléte is jó, nézhető filmet indukál, de újabb kuszaság, hogy a történeti hűséget látszólag szeretné fenntartani, azonban erre nem képes. Nem csak kihagy, meg is változtat bizonyos eseményeket, szereplőket, így pedig önmagát értékeli le. Hiszen ha nem szórakoztat, nem okoz dramaturgiai hatást, ha nem von be és történelmileg nem érzem hitelesnek, akkor a végére a jó alapanyagból csak olyan részek maradnak, amik nem alkotnak igazi elegyet. Nos, ez lett a 2017-es év nácikkal foglalkozó filmjéből. Aki nem hiszi, járjon utána.

10/5

10/4 - Gyenge, Camera Obscura

Sosem volt ilyen közel hozzánk az orwelli világ, mint napjainkban. A megfigyelésről, életünk pillanatainak megosztásáról és a teljes átlátszóságról szól A kör (nem, ez nem a képernyőből kimászó hosszú fekete hajú csajról szóló horror). Amellett, hogy az operatőri és vágási hibák fájdalmasak, az is kiderül, hogy Emma Watson szemöldöke továbbra is úgy ugrál, mint földrengésnél a szeizmográf; ennél többre viszont nem képes. Az alakítása nem hiteles, ahogyan a többi szereplő is csak műanyag figura egy újrahasznosított vásznon (egyetlen kivétel az elég könnyű szerepet kapó Tom Hanks).

A történet nem eléggé drámai, nem eléggé izgalmas, nem eléggé misztikus és nem eléggé végletes. A karakterek életében bekövetkező változások nevetségesen történnek meg, a naivitás pedig határtalan. Nem véletlen, hogy sem a nézőknek, sem a kritikusnak nem tetszett, amit láttak. Pedig mindennek ellenére nézhető, aktuális problémát dolgoz fel és még értékes gondolatai is vannak. A film egyértelműen azokra a jelenetekre fókuszál, amikor Emma Watson és Tom Hanks a színpadról beszélnek a hallgatósághoz, de elsődlegesen hozzánk, nézőhöz. A kiszólások egyértelműek, az itt elhangzó gondolatok magvasak és nem végletesek. Például amikor a csaj arról beszél, hogy azzal, hogy nem osztotta meg egy bizonyos szép emlékét, sem utólag, sem élőben, azzal másokat megfosztott a pozitív érzelmektől és az ezzel járó tudásról (márpedig a tudáshoz mindenkinek joga van), megdöbbentő. Olyan kérdéseket indít be a film, ami a megosztásokat, a virtuális életet, az állandó online jelenlétünket nem megítéli, csupán bemutatja egy másik oldalról is.

Azonban ezek a fenti jelenetek sem sokat emelnek a film értékelésén. Mesterségesen megkomponáltak, elferdítik a valóságot és olyan állításokkal akarnak levenni minket a lábunkról, amikben ott bujkál a kisördög: “valóban rossz az nekünk, ha minden pillanatunkat bárki láthatja?” Ha erre nem egyértelmű a válaszunk (a film vége nem ezt az irányt mutatja), akkor már most a gépek győztek, pedig még nem is volt idejük fellázadni.

10/4

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

A Netflix a Bilincsben mellett egy másik kis költségvetésű Stephen King novellát is bevállalt, az 1922-t. Egyetlen főszereplő, de számos karakter. Egyesek egysíkúak, mások árnyaltabbak. Egyesek hihetőbbek, mások még reálisabbak. Jól elemezhető filmes szempontokból, de a csekélyke történet is számos kibeszélhető (és kibeszélendő) jelenetet tartalmaz. Valóban gonosz volt a feleség? Valóban csak ez volt a fiatalok egyetlen lehetősége? Valóban akkor is ez a végkifejlet jött volna el a fiatalok számára, ha a főszereplő a film elején máshogyan dönt?

Az azonban bizonyos, hogy izgalmas képet fest arról: bárminek is beszéljünk az értékéről, azt soha nem csupán önmaga árazza be. A beárazást a körülötte lévő más létező entitások, tárgyak, gondolatok végzik el. Mit ér egy föld az urbanizáció közepén, vagy mit ér ugyanaz a föld a vasútépítés esetén, vagy mit ér ugyanaz a föld család nélkül? Mit ér ez a film híres színész nélkül és mit ér ez a film ilyen egyszerű történettel? Mit ér egyetlen év egy ember életében?

Nagyon is sokat!
10/6

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

A Szólít a szörny (A Monster Calls) története két mondatban összefoglalható, drámájához azonban szükség van annak nem csak 110 percére, hanem megvalósítására is. Utóbbira pedig különösen büszke lehet. Egy kisfiú megidéz egy hatalmas szörnyet, aki úgy tűnik, hogy szörnyként is az egyetlen barátja. Találkozásaik tripla történetek a történetben, ez pedig olyan kellemes, mégis drámai ízt ad a cselekménynek, ami miatt kivívta minden elismerésemet. Talán túlzás azt állítani, hogy egyszerre három síkon fut a történet (a szörnnyel való közvetlen találkozás, a valóság és a találkozásokon elhangzó történetek), mégis ezt érezhetjük, a szimbólumrendszer pedig csodálatos.

Eleve az a tanítás, hogy nincs teljesen jó és teljesen gonosz, lebilincselő módon van tálalva, ahogy a tragédiák (vajon csak az tragédia, ha meghal valaki?) és azok utóélete is hátborzongatóan erősen, mégsem nyálasan (sőt!) jelenik meg. Imádtam.

10/8

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

Miről szól valójában a laposföld-elmélet? Miről szól valójában a chemtrail-összeesküvés? Miről szól valójában a Holdraszállás-tagadás? Miről szól valójában a holokauszttagadás? A Tagadás (angolul Denial) aközben, hogy az utóbbiakkal foglalkozik, pont ezeket a kérdéseket teszi fel: rendben, hogy megkérdőjelezünk dolgokat, de biztosan jó ez? Vagy biztosan jó az, hogy én most megkérdőjeleztem a megkérdőjelezhetőséget? Hol van az egészséges tartózkodás és gondolkozás szellemisége és hol az, amikor már nem csak kérdőjelek sokaságát irányítjuk egy-egy kijelentés felé, hanem egyenesen TAGADNI kezdjük azt. A kérdés, hogy egyáltalán megkérdőjelezhetünk-e olyan dolgokat, mint a koncentrációs táborok létezése és a milliónyi megölt zsidó, vagy már ennek a kérdésnek feltevésével is bűnt követünk el és meggyalázzuk e szörnyű eseményt?

Ahogyan Lucifer is feltette a kérdést Évának, ezzel bűnbe sodorva őt és az egész emberiséget: “Valóban azt mondta Isten?”. Valóban megtörtént? Nem csak félreértetted? Nem lehet, hogy az embert ismerve, csaltak a számokkal? Hogy valami sokkal komolyabb dolog áll a háttérben? Ez, a kételyekből indított gondolatiság sosem szül jó dolgokat és az ilyen kérdések talán még jobban torzítják a valóságot – még akkor is, ha épp van igazság abban, amit a tagadással állít.

Ebben az életrajzi drámában ezeket a kérdéseket is meg kell vitatnia az angol bíróságnak. Ha elítélik a holokauszttagadást, nem lehet, hogy azt ítélik el, hogy megkérdőjelezhessünk dolgokat? Ha nem ítélik el a holokauszttagadást, akkor viszont nem éppen azt üzenik, hogy már semmiben nem lehetünk biztosak? A helyzetet jól mutatja be a film, a szereplőknek nincs nehéz dolga, de jól hozzák, amit kell. Filmként éppen csak, de megállja a helyét, mert helyenként lapos, unalmas, és nem elég körültekintő, azok viszont megtalálhatják benne a számításaikat, akik a fenti kérdésekről szívesen elgondolkoznak. Egy dolog miatt viszont egy egész pontot esett az értékelésem: az utolsó képkockákra az ég világon semmi szükség nem volt…

10/6

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Louis Drax kilencedik élete. Egy kis adag misztikum, egy kis adag kedvesség, egy kis adag krimi, egy kis adag komorság, egy kis adag izgalom és egy nagy adag dráma. Egy kisfiúról, aki minden évben halálos balesetet szenved, de végül mindet túléli. Hogyan lehetséges ez, valóban egy angyal ő? Száz perc múlva kiderül, ha leülsz elé.

Számíts egy kis lassúságra, de elbűvölésre egyaránt. Engem sikerült levennie a lábamról, elképesztően jó a szövegíró teljesítménye és a vágás is pont olyan ütemben gyorsul-lassul, ahogyan annak lennie kell. Egyedi hangulatú, ha hagyod, nálad is betalál majd!

10/7