10/7 - Élvezetes, Game Obscura

A 7th Continent társasjáték azon Kickstarteres játékok számát gyarapítja, amelyek egy kis ötletből mertek nagyot álmodni és azt szuper módon meg is valósították. Annyira sikeres lett a projekt, hogy október végéig be lehet jelentkezni a második, javított kiadásra. “A második kiadás” megjelenése miatt sokan érdeklődtök a játék iránt, és sokan kétkedve nézitek, jó lesz-e ez. Páran megbekkeltük az első kiadást, én hozzácsaptam még pár kieget is, 1 hónapja meg is érkezett (köszi Gyuri), azóta 2 csapatjátékon és egy egyfős szárnypróbálgatáson vagyok túl. Erre alapozva írnék nektek pár gondolatot a 7. kontinensről.

Olvasd tovább!

10/8 - Kötelező darab, Game Obscura

18 kártyalap. Már nem egyszer bebizonyította társasjátékos közösség, hogy csekély számú tartozék is elegendő lehet egy jó és tartalmas játékhoz. Bár a Tides of Madness esetén pár ugyanolyan jelzőre is szükség lesz még, illetve számolásra alkalmas manuális vagy automatikus eszközre, ennél kevesebből tényleg nehéz lenne ennél mélyebbre merülni. Ez a kétszemélyes játék ugyanis megköveteli a memóriát, az alapos előrelátást, a másik lépésének kifürkészését és a kombinációk fejben történő összepakolását.

Olvasd tovább!

10/9 - Egyszerűen zseniális, Camera Obscura

td1

True Detective: valószerűbb, reálisabb, élethűbb, magába szippantóbb nyomozós sorozatot/filmet nehéz lenne találni. A törvény nevében (pfuj a magyar címre) első évada egy teljesen különálló, egyben lévő történetet mesél el 8 részen keresztül. Persze vannak benne holttestek, nyomozás, krimi, kis misztikum, ahogyan annak lennie kell. De valójában két teljesen hétköznapi nyomozó életéről szólnak a képkockák. Két problémás, tévelygő, borongó nyomozó keseríti meg saját családjuk és saját életük mindennapjait, mert ugyanolyan bűnösök, mint azok, akiket üldöznek. Vagy nem. Ki tudja és ki ítélkezhet erről egyáltalán?

td3  td5

Mélyre ható, erős dráma, fantasztikus színészi teljesítménnyel, erőteljes képi világgal és nyomasztóan valószerű sorsokkal.

Értékelésem: 10/9

td2

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

“Bújj be! – mondta nekem, s én vágyakozó kíváncsisággal tekintettem be e fejbe, mely olyan borzadályokat szült, amit ép ésszel felfogni képtelenség. A komor sötétség mélyén, amikor már a képzelet által valaha megteremtett legpusztítóbb rémségeken is túljutottam, nem találtam semmit. És ettől csak még inkább azt éreztem: elvesztem, ez itt a vég. Vissza nem fordulhattam, belső énem pedig tovább súgta: – Gyere, gyere csak beljebb! Én pedig csak mentem és mentem bele a semmibe. Végtelennek tűnő idő múlva zihálva, a fájdalomtól elgyötörten rogytam össze. Ekkor láttam meg, miért hívott annyira az a hang: ott álltam magam előtt. Megdöbbentő volt saját magam, a valóság viszontlátása, ott benn, ebben a szűk kis fekete lyukban. És ott, abban a pillanatban nem tudtam eldönteni: önmagam viszontlátásának most örülnöm kellene, vagy inkább Az őrület torkában elfeledni mindazt a rosszat, melyet a realitás talaján valaha is véghez viszek…” /Részlet a camera-obscura-csibu blog “Az őrület torkában” c. mű bejegyzéséből, melynek alcíme: Mert a dolgok úgyis mindig visszatalálnak önmagukba./

A belső gondolatokon túl eme horrornak a megléte ma már viszonylag feledésbe merült, megvalósítása pedig idejétmúlt. Mondanivalója azonban örök. Ez utóbbi és a színészi játék kiválóan lejön, az utalások más művekre jól működnek, az őrültség érzete pedig fergeteges – de mai szemmel nézve mégis fárasztó és nehézkes.

Értékelésem: 10/5