10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

A Sárkánygolyók sorozat utolsó részletéhez, a 9. évadjához érkeztem. Hosszú, nosztalgikus, rögös, hullámzó, de meglepően kellemes volt ez a klasszikus anime, melynek záró taktusai rendkívül spirituális magasságokba vezettek. Amellett, hogy Son Goku felnőtt, és találkozik Chichivel, majd szembenéz Sátán fiával, olyan mély lelki gondolatokra vetemedik, melyet nem néztem volna ki a sorozatból és meg kell valljam, rendesen meghökkentett. Nem is igazán tudom hová tenni, hogy miért volt erre szükség, de kétségkívül felébresztett minket a végére.

Kezdjük ott, hogy Isten istensége, jósága és gonoszsága kerül terítékre, arra pedig, hogy Sátánt miért nem tudja eltávolítani, meglepően okos választ kapunk. Ebben a sajátos világban ez a sajátos istenkép meglepően izgalmasan hat, de közben úgy eltávolodik az eredeti kiindulóponttól, ami olyan, mintha már fojtogatna, hiszen nem épp erre számítottunk. Ez a spirituális befejezés azonban katartikus, azt meg kell hagyni. Az pedig, hogy mit tesz az utolsó részekben Son Goku (SPOILER: nem öli meg Sátánt, sőt, feléleszti a küzdelem után) olyan erős tanítás, melyet ha megértünk, mi is Son Gokuvá válhatunk. A sorozat végére teljesen átjön az üzenet: a küzdelmek amiket vívunk, akár kis gyerekként, akár felnőttként, akár mesterként, akár egyfajta teremtőként tegyük, valójában saját magunkkal vívjuk.

Így visszagondolva a sorozatra minden szereplő értelmet nyer. Mind a saját problémáival és saját küzdelmeivel jó példái a saját életünk egyes állomásainak. A barátság rögös útjai, a szerelem megtalálása, az igaz ösvény meglelése, a jó és rossz tettek elválasztódása és a helyes döntések meghozatala mind küzdelmes. Egyes harcok kevésbé fontosak, mások annál jelentősebbek. Egyeseket az ellenségeinkkel, másokat a szeretteinkkel vívjuk. De a legfontosabbakat saját magunk ellen. Ez az üzenet és ennek a megvalósítása egyszerűen szuper. Még akkor is, ha a spirituális vonal számomra már túl erős volt és nem ettől a “mesétől” vártam volna mindezt. Még akkor is, ha az utolsó 5-6 rész értelmetlen szerencsétlenkedés egy tűz eloltására. Az a tűz ugyanis nem kívül van, hanem bennünk!

10/7

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

A 102. rész az első, mely átlépte az eddig ismert határokat. Mely jelezte, innentől újfajta, erőteljesebb szemlélet jön. Hasonlóan komolyodik a sorozat, ahogy azt tette például 20 évvel később a Harry Potter-saga. Krillin halálával számos beindul az a gépezet, ami miatt igazán ellenszenvessé vált sokak számára ez az “ártatlanul” indult sorozat. Az évadban (mely saját számításom szerint már a 8. a sorban) megjelenik Szívtelen Sátán, és most az ő elpusztítása vár Son Gokura. Az összecsapás pedig komoly áldozatokkal jár.

Az évad legemlékezetesebb pillanata az összecsapáson és annak végkimenetelén túl az, amikor a Sárkány újra megjelenik. Az, hogy a Sátán elpusztítja még a sárkányt is, érdekes aforizma, ha végiggondoljuk, mit is jelképez akár a keleti, akár a keresztény vallásban a sárkány. A durvulás miatt (több országban egy jelenetet cenzúráztak is; igaz, 30 évvel később nem is tűnik az olyan brutálisnak) egyik felem szomorú, mert ezzel a sorozat veszített bájából; másik felem viszont örül, hogy komolyodik, emelkedik a tét és ezáltal az erkölcsi tanítás is. Kérdés, hogy a tanítás úgy is értékes marad-e, amilyen megjelenítéssel párosul. Én azt gondolom, képesek tudunk lenni felülemelkedni mindezen, és el kell fogadni, a Dragon Ball innentől már több mint mese.

10/7

10/4 - Gyenge, Camera Obscura

A sárkány eltűnése után 4-5 töltelékrészt követően jutottunk el az eddigi legunalmasabb “évadig”, melyben újra végigizgulhattuk a Nagy Tornát. Az előző évadok gyorsulása most megakadt, 20 részen keresztül kellett végigizgulnunk egy küzdőtornát. Az unalmat azért sikerült pár kiszámíthatatlan történéssel megakasztani, gondolok itt elsősorban “Dzsekicsan” és “SonGoku utolsó meccseire, de egyértelmű, hogy kell valami újdonság, különben szétesik az, amit eddig felépítettek.

10/4

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Az előző “évad” során már jeleztem, hogy gyorsul a Dragon Ball, és ez nem változott, immár 10 rész is elég volt, hogy azt mondjam, egy újabb nagy fejezet lezárult. Egyrészt sikerült megküzdeni a boszi lényeivel, másrészt sikerült megszerezni a hetedik gömböt és még a kívánság is villámgyors volt. Bár a harcok továbbra is rendkívül túltoltak és az egész sorozaton érződik a lassú elbeszélési forma, azért ezt az évadot is hasznos volt átélni.

Ennél többet csak akkor olvass, ha nem bánod a SPOILERT.

Az évad a családi kötelékekről szól. Egyrészt ott van Zseniális teknős és a boszi, akikről kiderül, hogy testvérek. Érdemes megfigyelni, hogy mindkettőnek sajátos hóbortjai vannak és mindketten egy dolog érdekében tevékenykednek: az elismerésért. De míg egyikük a pénzt, másikuk a szép lányokat tartják az elismerés elsődleges forrásának (erre szép visszacsatolás, hogy Janchát miért veszi fel tanítványának, az évad záró részében). A másik családi kötelék egyértelműen a fő attrakció. Az, hogy saját nagyapjával kell küzdenie főhősünknek, nem csak ezért a különleges szituációért izgalmas, hanem azért is, mert gyakorlatilag saját magát kell legyőznie Son Gokunak, ráadásul ugyanazzal a technikával, amit nagyapja is használ. Az pedig, hogy a végén kiderül, csak azért küzdött vele a nagyapja, hogy megszabadítsa egy gyengeségétől?! Le a kalappal az írók előtt. Aztán a családi kötelék címszó alatt két sírást is láthatunk – mindkettőt a boldogságtól. Először Goku örül meg a nagypapinak, aztán Goku kis indián barátja a sárkány által felélesztett apukájának. Elképesztő képsorok egy ilyen, kvázi “verekedős” mesétől. De hát ez már csak ilyen. A család mindennél fontosabb, mint az kiderült.

10/7

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Hohó, a Dragon Ball rágyorsított. Ez nem csak abból szűrhető le, hogy az “ötödik évad” tizenegy fejezetében előbb pár rész alatt legyűri a torony kihívását, majd ezzel együtt másodjára már sikeresen elbánik az aktuális karatekirállyal (Tao), hanem abból is, hogy a Vörös Szalag Rendet gyakorlatilag gyorsabban kinyírja, mint a Nagy Torna legkomolyabb ellenfeleit, akiket bezzeg részeken keresztül püfölt. Két szempontból mégis fontos ez az évad: egyrészt ami a főnökkel történik, az némileg váratlan és először érzem, hogy a gonoszok cselekedetei is árnyaltabbaknak tűnnek (gondolok itt a társára elsősorban); másrészt ismét bebizonyosodik Son Goku jószívűsége és nemes céljaival könnyen lehet azonosulni.

Az utóbbinak pedig nagyon örülök, elvégre ez egy mese, és nem öncélú, nem a verekedés a lényege, hanem megmutatni a saját belső gyermeki énünket. Ahogy a főgonosz is előbb akarja, hogy magasabb legyen, mint hogy övé legyen a világuralom, vagy Bulma is képes továbbra is sértődöttet játszani, még ha szerelmes is épp “ellenfelébe”. Egyértelműen jobb volt ez a pár rész, mint a korábbi egy-kettő nagyobb fejezet; de hatalmas hiba, hogy a vörös szalagosok elleni küzdelemnél elfogyott az igazi nafta. De arra majd szükség lesz a 7. gömb előkerítéséhez!

10/7

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

A Dragon Ball “negyedik évada” teljes mértékben követi a hagyományokat. Már-már túlontúl hűen és megszokottan követi – így kezd is ellaposodni. Ahogy annak lennie kell, van itt néhány rész Zseniális teknős beteges fantáziájáról; van egy békés, segítőkész falu; van egy vörös-szalag-rend, amely a rosszfiúkat ontja magából; van egy főgonosz Blue kapitány képében; van egy hely, ahol ellenségek során át vezet az út (kalózok tanyája); és van egy fura kisfiú, aki mindenre rácsodálkozik és aranyos naivitása mellett rendkívüli ereje van.

A sorozat továbbra is bájos, de ettől függetlenül ugyanaz a típusú erőltetettség jellemző rá, mint eddig. A harmadik gömb felkutatása, még ha hányattatva is, de sikeres volt, és ez a lényeg, nem? Hogy a macskanő nem járt sikerrel, hogy Blue kapitány fél az egerektől és az orrvérzéstől, no meg, hogy működik a csúcsszuper vidámpark, hogy Bulma minden tinilány legrosszabbja és hogy laknak még a városban rendes rendőrök. Az előző 10-14 részhez képest értékesebb és izgalmasabb részek voltak, sok apró, szuper jelenettel, de közeledve a 60. részhez, bízom benne, hogy komolyodik majd valamelyest a történet.

REPÜLŐ FELHŐŐŐ!

10/6

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A Dragon Ball “harmadik évada” két nagyobb fejezetre osztható. Az elsőben a kristálygömbök keresésének nehézségeivel foglalkozunk. Légi csatával, földből előtörő légibázissal, folyóba esett gömbbel, ezredessel. Először éreztem úgy, hogy a sorozat kezd ellaposodni, bár a főgonosz megjelenése fontos momentum volt. A másodikban egy falu vezetőjét szabadítja ki Songoku, számomra kissé túlnyújtott módon. Egy torony különböző szintjein kell megharcolni számos ellenséggel. Az ötösikrek, a nyolcas és a puhaszörny elleni küzdelmek mellett a labirintus-próba is kellemes kihívást nyújt hősünknek, aztán persze minden jó, ha a vége jó.

Egy szereplőt emelnék ki ebből a 13 részből, a robotot, nyolcast. Rendkívül szimpatikus, ahogyan erkölcsi dilemmák elé állítják és gyakran a robot erkölcse felülmúlja az emberit. Ha van olyan pozitívum, ami miatt megéri végignézni ezeket a részeket, akkor az egyértelműen az ő megalkotása!

10/5

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Nos, a Dragon Ballt folytatva jött két új főszereplő (Krillin meg egy tüsszentésre gépfegyveres őrültté változó csak), a történet pedig folytatódott. Ha az első 13 rész után azt mondtam, az beillene az első évadnak, akkor itt a “második évad” felosztása: 14-28. rész.

A történet gyökeresen megváltozik: a Sárkánygömbök helyett Zseniális teknős kerül középpontba, aki érdekes edzésekkel (kb. csak erőnlétre gyúrva) hónapokon keresztül hajtja a két kissrácot, hogy részt vehessenek az ötévente megrendezésre kerülő nagy tornán. Az évad második fele a torna küzdelmeivel folyik, ismét találkozunk Bulmáékkal, és nagy pozitívum, hogy egy-egy összecsapás nem részeken keresztül zajlik, hanem általában részenként 2-2 mérkőzést láthatunk. A főhőseink pedig odateszik magukat szépen. Egyedül a döntőt sikerül többrészesre húzni, ami bár olcsó fogásnak tűnik, mégis lényeges részét képezi a finálénak, ahol aztán akad egy-két meglepetés is (mondjuk ezek azért várhatóak).

Ez a kis miniévad is rendben volt. Végre a szexuális dolgokat is elhagyták (leszámítva talán azt a részt, amikor Zseniális teknős azt kéri a két tanítványtól, hogy hozzanak neki egy fiatal lányt – mondjuk az legalább vicces, ahogy a 12 és 14 éves fiú próbálkoznak). A küzdelmek abszolúte nem brutálisak, gyakorlatilag még vér sincs, sőt, némelyik rész erkölcsi normákat is üzen (pl. a harcos, aki a falujának akar vizet szerezni); és humor herold is megjelenik néha (pl. amikor két harcos egy másodperc alatt összecsap, aztán a közönségnek megmutatják lassítva, pontosan mi történt ez alatt az egy másodperc alatt).

Bár a valóságtól rendkívül elrugaszkodott kis mese ez (mintha a Disney meg Pixar alkotásokra nem lehetne ugyanezt elmondani), mégis érthető, miért vált sokak kedvencévé. A figurák szerethetők, Son Goku naivitása és ártatlansága pedig érdekes ellentéte a számító és kéjsóvár Zseniális teknősnek; így a párosuk rettentően üdítően hat még 30 évvel a sorozat indítását követően is.

Értékelésem:10/7

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

A Dragon Ball talán az egyik legkultikusabb anime sorozat, ami valaha elkészült. Nem véletlen, hogy 1986 óta kisebb megszakításokkal ugyan, de állandóan folytatásokat generál. A ‘90-es évek végén az RTL Klub délutáni “rajzfilm klubja” rengeteg magyar gyerek meghatározó élményévé nőtte ki magát. A sokszor kusza, furi kis Son Goku persze a Ka-me-ha-me-haa-val mindent vitt, és vonzotta is a nézőket szép számmal a tv elé.

Sikerének a kulcsát nem akarom keresni, ahogy a sorozattal kapcsolatos hatástanulmány is bizonyára izgalmasan hangzik, mégsem ez volt a szándékom, mikor a háttérben újra beizzítottam a lassan 30 éves sorozatot. Inkább csak kíváncsi voltam, felnőttként hogyan bírom ezt a fura kis mesevilágot, ahol kapszulákból házak, járművek ugranak elő; ahol egy szép lány láttán megered az igencsak szexuális irányba húzódó Zseniális Teknőc orra vére; ahol a tiszta szívűek szuperszónikus felhőn (mekkora név :D) repkedhetnek; ahol a főhősünknek majomfarka van és csak úgy tudja megállapítani a többiek nemét, ha megpaskolja a lábuk közét (lévén árván nevelkedett egy erdei viskóban); ahol 7 sárkánygömböt kell egy helyre vinni és aki így tesz bármit kívánhat; ahol a fura szerzetek és teremtmények mindig tartogatnak meglepetéseket.

Azt is le kell szögeznem: az animék és édestestvérük, a mangák, számomra nem számítanak különösen kedvelt műfajnak. Mégis, a Dragon Ball felnőtt fejjel is képes vonzó, aranyos lenni, a maga kis furcsaságaival (vagy csak a nosztalgia által keltett pozitív hangulat mondatja ezt velem?). Az első 13 rész után – mely simán kaphatná az “első évad” alcímet, hiszen tökéletesen lezárul egy nagyobb fejezete -, pedig nem dőlök a kardomba és nem mondom azt: hogyan voltunk képesek ezért rajongani (pedig ez azért igen gyakori, ha visszagondolunk gyerekségeinkre)?!! A Dragon Ball mindenféleképpen egy igazi mérföldkő volt, és bár kétséges, pontosan mely korosztálynak való leginkább (én tuti rossz szülő lennék és nem engedném megnézni a gyerekeimnek 😀 ), mégis szerethető. Kíváncsi vagyok mit fogok róla mondani a későbbi, újból felidézett részek után. Az első 13 rész meglepően kellemes volt. 🙂

Értékelésem: 10/6

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

Részletgazdag szörnymutációs klasszikus

1988: Katsuhiro Ôtomo elkészül Akira munkájával.

Bepótoltam lemaradásomat és megnéztem, ezt a sokak szemében klasszikusnak számító zsenialitást. Bár nem szeretem a mai anime/manga világot (hatalmas szemek, kidolgozatlan és művi rajzocskák, stb.), ez a hihetetlenül részletgazdag animációs film mégis képes volt megmutatni, miért rajonganak az ilyen stílusért oly sokan. Egyszerre látunk sci-fit, drámát, szörnymutációs akcióthrillert és bár mai szemmel zavaró a párbeszédek gyengesége, a cselekmény sebességének állandó váltogatása, mégis követhető és elgondolkodtató. Bár engem kevésbé fogott meg, és nem érzem úgy, hogy bármikor újra szívesen megnézném, elismerem erényeit és ajánlom mindenkinek: tegyen vele egy próbát, ha még nem látta.

Egy dolog azonban tényleg zseniális volt: az emlékek és a rémálmok megjelenítéséről sok mai alkotás példát vehetne!

Értékelésem: 10/6