10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

Kik vagyunk? Hol vagyunk? Miért vagyunk? Hol a vége mindennek és van-e kezdete? A Szellem/Világ, azaz A Ghost Story ugyanarról szól, mint az anyám! című film, csak míg az Anyám a film végére óriási feszültséget kelt és leordítja rólad az összes létező külsőséget, hogy bejusson a lelkedbe; addig a Szellem/Világ csendes magányba száműz. Mintha csak egy zajtalan gumiszobában ébrednél, és a “megvilágosodásig” nem engednének ki onnan. Persze könnyű a dolgod, szabadon távozhatsz, bármikor (rád gondolok, pités jelenet), mintha csak egy pszichológushoz feküdnél be terápiára. De amíg meg nem nézted az utolsó másodpercét, a terápia nem fog hatni. Ha pedig nem vagy befogadó, utána sem.

A Szellem/Világ művészfilm, a létről szőtt története nem is igazán történet, inkább csak “életérzés”. Egy halott életérzése.

10/6

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

2017 két életrajzi drámát is tartogatott számunkra, mely a 20. század eseményeiből két olyan részletet elevenít fel és emel ki, mely egy-egy rablás köré épülnek. A viszkis egy talán csak hazánkban ismert történet egy budapesti bankrablóról, aki az évszázadokkal ezelőtt elfelejtett betyár-módit hozta vissza. A világ összes pénze viszont nem egy szegény fickóról szól, hanem a leggazdagabbról. Az unokáját rabolják el, ő pedig nem hajlandó kifizetni a számára egyébként aprópénznek tűnő milliókat.

Olvasd tovább!

10/2 - Katasztrófa, Camera Obscura

Az elmúlt időben kicsit leálltam a filmekkel, a kevesebb, de minőségibb tartalomra vágytam. Ez azonban pláne ritkán valósult meg, köszönhetően a filmipar piackövető magatartásának és biztonsági játékának. A Szörnyszülők azonban ennél is lejjebb adta. Azt hitte, egy jó ötlet, amin nevetünk a haverokkal, jó lesz egy film alapjához. Azt hitték, ha szülőket mutatnak, amint saját gyerekeikre támadnak és teszik el őket láb alól, az elég vicces lesz. Nem lett az. Azt hitték, ha szülőket mutatnak vérben fetrengve a gyerekeik életére törni, az majd jó analógia lesz arra, “milyen nehéz is a szülők élete”. Nem lett az. Azt hitték, ha a családok egymást lemészárolják, az milyen drámai lesz. Nem lett az. Azt hitték, ha túlfűtött családon belüli erőszakot mutatnak be, az eléggé horrorisztikus lesz. Nem lett az.

Minden tekintetben értelmetlen, összecsapott sületlenség, amin sem elborzadni, sem sírni, sem nevetni nem lehet. Na jó. Olyan pocsék, hogy sírni lehet, de még arra sem érdemes.

10/2

10/6 - Jó alkotás, Game Obscura

A Sagrada az Azul, a Santorini, a Photosynthesis és a Patchwork után a következő a letisztult, áramvonalasított taktikai játékok sorában. Mégis, a négy játék közül ennél érzem egyedül azt, hogy olyan gyökerekhez nyúlt, mely semmiképp nem válik a dicséretére. De ez talán senkit sem érdekel, mert a játék egyszerű, szórakoztató, könnyed, mégis okos, egyszóval “smart”. Mik ezek a gyökerek és milyen játékmechanizmussal működik a Sagrada? Erről szól e társasjátékos bejegyzés.

Olvasd tovább!

10/4 - Gyenge, Game Obscura

Sok szék közül a földre huppanni. Ezt teszi velünk a Fog of Love, amit tényleg, de tényleg szeretni akartam. Párunkkal játszható, romantikus-könnyed, kétszemélyes társasjáték, letisztult, fantasztikus modern designnal, kicsit sims-es beütéssel, döntésekkel, titkokkal, karakteralkotással – ejj, de jól hangzik! Még tutorialt is kapunk hozzá, a szabályai nem bonyolultak (bár a tutorial igyekszik azzá tenni), sok történet, mind újrajátszható. Mégsem működik jól. Miért? Lássuk!

Olvasd tovább!

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

A szolgálólány meséje egy új világot teremt azáltal, hogy megfogja a létezésünk mozgatórugójának alapját (gyermeknemzés, családbővítés) és “kivonja a forgalomból”. Nemes egyszerűséggel azt mondja, hogy az emberek többsége képtelen lesz gyermeket nemzeni. Ez a helyzet “városállamokra” szabdalja a világot és új közösségeket teremt. Főhősnőnk egy olyan közösség része lesz, melyben az Istenbe vetett spirituális hitet használják fel nemes egyszerűséggel arra, hogy a város vezetői szolgálólányukkal háljanak (ha már a feleség alkalmatlan a szülésre) és így jussanak gyermekhez.

Olvasd tovább!

10/8 - Kötelező darab, Game Obscura

Ott ültök öten az asztal közül. Megkevertétek paklijaitokat, amiben a hozzátok tartozó ikonok vannak többségben, no meg néhány egyedi varázslat. Készen álltok belépni a kazamatába, a föld alá, legyőzni a gonoszt. A mindent átható sötétség komorrá kellene, hogy formálja arcotokat, ehelyett viszont csillog a szemetek. Tudjátok, hogy ez a ti pillanatotok. Megnyomjátok az indulást jelző gombot, 3, 2, 1… Kezdődik!

5 percetek van átrágni magatokat megannyi fenyegető veszélyen, kijátszani a kezetekből a legjobb lapokat. Elemezni, statisztikázni, kiszámolgatni, egymásra várni nincs idő. Minden beadott lap közelebb visz titeket a barlang gonoszához, de minden beadott lappal csökken az életetek is. Ha vesztettetek? Nyugi, higgadjatok le kicsit, beszéljétek át, mit csináltok másképp. Ha nyertetek? Hurrá, jöhet a következő, még ádázabb ellenség!

Olvasd tovább!

10/6 - Jó alkotás, Game Obscura

Irány az Északi-tenger, irány a Valhalla! A Vikingar Kickstarteres játék megérkezett, magával hozva egy könnyed családi mókát, amiről leggyorsabban a Théba, vagy (a hosszú harcrendszerét kivéve) a Birodalom bajnoka juthat eszünkbe. A hajóinkkal kalandozunk, hogy váratlan események sokasodjanak körénk, izgalmat csempészve a mindennapokba. Fejlődhetünk békés úton is, de ki ne vágyna falvak, városok, szenthelyek, no és persze mitológiai lények felégetésére? Ha pedig ezek sikeréhez rúnákkal kell dobálóznunk, az is királyul hangzik – és az is. A mögötte meghúzódó sok szerencsével pedig nem érdemes foglalkozni, ebben a játékban nem kell elmélyedni, nem kell stratégiázni, csak a kikapcsolódás a lényeg. Olyan, mint a jó fagyi: ellazít, kellemes ízt ad, de valójában csak megfagyott, ízesített víz, melyre igazából nem volt szükségünk.

Vagy mégis? Kérem a fagyipénzt! 10/6

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Star Wars VIII – Az utolsó Jedik. Most nem írott véleményt, hanem egy markáns, ámbár a jövőben még változóképes véleményt hallgathattok meg tőlem arról, miért rossz és miért jó film egyszerre az eposz legújabb része! Teljesen Spoilermentes a hanganyag!

Röviden: 10/7

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A hosszú éveket felölelő, összetett történetet elmesélő epikus kalandokat elmesélni talán a legnehezebb. Végig fenn kell tartani a néző figyelmét, a kontextust folyamatosan jól kell átadni, törekedve a közérthetőségre, de arra is, hogy ne legyen túlmagyarázva. Megfelelő iramot kell tartani, beiktatva drámai elemeket és fordulatokat. A Himmler agyát Heydrichnek hívják, azaz a HHhH olyan erőszakosan ragaszkodik az ilyen története elmeséléséhez, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás.

Két nagy szakaszra bontható a történet. Az elsőben Himmler SS-vezetővé való alakulásának útját ismerjük meg, rendkívül felszínesen (-1 pont). A második részben váratlanul megjelenik pár cseh, meg szlovák figura, akikhez egyáltalán nem kötődünk, hiszen eddig Himmler foglalkoztatott minket, és az ő nézőpontjába helyezkedtünk (-1 pont). Már pedig gyorsan kiderül, hogy kötődnünk kellene hozzájuk, mert meg akarják ölni Himmlert. A merénylet megtervezése, végrehajtása és annak következményei olyan ritmustalanul követik egymást, ami miatt veszít a mesélő a meséjével elérni kívánt hatásból (-1 pont). A dráma jelen van, hiszen tömeggyilkolások, kivégzések és öngyilkosságok egész sorát vonultatja fel az alkotás, de az egyén drámája ne jelenik meg sem Himmler esetén, sem a merénylők esetén. A helyzetet, a német megszállást, az emberéletek kioltását sajnáljuk. Nem Jozefet, vagy Himmlert, vagy Himmlernét, vagy a kisfiút, akitől információt akarnak szerezni. És ez hatalmas melléfogás (-1 pont).

Még ezek együttes jelenléte is jó, nézhető filmet indukál, de újabb kuszaság, hogy a történeti hűséget látszólag szeretné fenntartani, azonban erre nem képes. Nem csak kihagy, meg is változtat bizonyos eseményeket, szereplőket, így pedig önmagát értékeli le. Hiszen ha nem szórakoztat, nem okoz dramaturgiai hatást, ha nem von be és történelmileg nem érzem hitelesnek, akkor a végére a jó alapanyagból csak olyan részek maradnak, amik nem alkotnak igazi elegyet. Nos, ez lett a 2017-es év nácikkal foglalkozó filmjéből. Aki nem hiszi, járjon utána.

10/5

10/4 - Gyenge, Camera Obscura

Ahogyan nem lett jó a G.I. Joe film, úgy nem lett jó a Power Rangers sem. Próbálják ezeket a 20-25 éves animációs meséket egész estés filmmé kovácsolni, bízva benne, hogy az akkori gyerekek majd szívesen nosztalgiáznak velük egyet. De közben elfelejtik, hogy az akkori gyerekek már felnőttek és nem elég annyi, hogy 5 tini talál 5 követ, bejut egy űrhajóba, majd együttes erővel leigáz egy aranymániás nőt. Biztos ismeritek azt az érzést, amikor 10-20 éve elfeledett tárgyakat találtok egy dobozban. Beleolvastok az akkori naplótokba, megnézitek az akkori levelezéseteket, rajzaitokat, és belehelyezkedtek az akkori énetekbe. És azt érzitek, hogy “hűű de gáz voltam”, “hűű, mennyire gyerek voltam”. Nos, a Power Rangers nem ellazít, nem kikapcsol, nem bevonzza a mai gyerekeket, hanem másfél órán át ezt a “szánalmas vagyok” érzést kelti bennünk. Pláne, ha még eszünkbe jut az is, hogy farsangkor power rangersnek öltöztünk… Katasztrófa. 😀

A film ettől függetlenül nézhető, de még a Transformers első pár részének szintjét sem üti meg, ami azért elég komoly kritika.

10/4