10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Misztikumba bugyolált gyenge csavar. Tapasztalt írók jól tudják: először egy történet végét érdemes megírni. Ha ismered előre, milyen eseményekhez szeretnél eljutni, utána sokkal könnyebb lesz megírni, hogyan történik meg ez az út, mely karakter honnan indul, és mit tesz meg célja elérése érdekében. A Regression (még nincs magyar cím) filmből ez abszolút kiérződik. Megszületett egy gondolatiság, egy csavar az író fejében. De aztán hiába mindez, ha az előtte lévő események hatástalanok a befogadóra, ha minden igyekezete ellenére unalmasak, vagy túlságosan misztikusak, esetleg egyértelműek.

A történet szerint egy lány megvádolja az apját, hogy egy súlyos bűnt követett el, az apa feladja magát, de semmilyen emléke nincs arról, hogy elkövette volna azt a bizonyos bűnesetet. A nyomozó pedig önmagában is dilettáns, mit várunk hát tőle, ha egy ilyen elvont, nem túl hétköznapi szituációba kerül. Összességében nem egy vállalhatatlan film, de tökéletes példája annak, hogy egy jó alapötlet még abszolút nem elég a sikerhez.

10/5

10/4 - Gyenge, Camera Obscura

Ez a film vagy betalál, vagy nem. Én üres bölcselkedésnek és szenvedésnek nevezem azt, amit más kiválónak, művészinek és élettel telinek tart. Mert az Ifjúság minden, csak nem jó film. Nyilván szép témákat jár körül és van benne 1-2 jól eltalált párbeszéd. Közben viszont van másfél óra dögunalom, hiteltelen gondolatokkal egybefűzve. Ez az Ifjúság. Egy megosztó dráma az életről, halálról, elmúlásról, vágyakról, álmokról, rendezőt és zeneszerzőt alakító két főszereplővel, akik végiggondolják, hol rontották el, ha egyáltalán elrontották.

Én ott, hogy ezt végignéztem és azt hittem, a végére éve, visszanézve elmondhatom majd: megérte. Nem. Nem érte meg. Ha pedig gyönyörű képeket akarok nézni (abból volt itt bőven), akkor elmegyek a Képtárba.

10/4

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Attól még, hogy a zombifilmek aranykorukat élik (már vagy 30 éve), az egyéni dráma, a családi kötelekék és a mély érzelmek kedvelőinek sem kell lemondaniuk arról amit úgy kedvelnek, amellett, hogy még “trendik” is maradnak. A Maggie nem más, mint egy zombiköntösbe öltöztetett, lassúcska dráma, melyben az élni akarás, az átváltozás, az elengedés, kerülnek központba. A zombulás csak háttérelem, mint a vízen hánykolódó hajó esetén a vihar: nem számít honnan jött és hová tart, vagy az, percenként hány villám cikázik körülöttünk. Csak az számít, mit élnek át a hajóban lévők, az mutatja meg leginkább a vihar igazi erejét.

maggie

A Maggie ezt jól hozza, bár talán túlságosan is lassan és szárazon, szinte cselekménymentesen. De ez egy ilyen kis visszahúzódó, bensőséges, kissé depis film – aki ilyenre vágyik, nem fog csalódni. A többiek igen.

10/5

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Budapesti kémkedés

Hollywood gyártósoráról újabb kémkedős, jópofizós filmet kaptunk 2015-ben. A kém bár szerethető és abszolút nézhető film lett, semmi olyan pluszt nem nyújt, ami miatt nem felejtenénk el rögtön a stáblista felbukkanásakor.

A 2002-es Én, a kém-re nyomokban nem csak a film felépítése miatt hasonlít, hanem mert ismét budapesti helyszíneken járunk (tehát nem csak forgatási helyszín volt), csak emiatt nem mondom, hogy ne nézzétek meg.

10/5

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

Kell egy kötél

Nem úgy indultam neki, hogy háborús drámát látok majd. A film végére pedig rájöttem, hogy azért, mert ez nem is háborús dráma. Sokkal több annál. A számomra egyébként egyáltalán nem vonzó téma, a balkán ’90-es éveinek egyetlen napja elevenedik fel előttünk, de olyan zseniálisan kerülve a szájbarágás bármi formáját, ami igazi örömöt csalt arcomra. Tehén az úton. Jobbra, vagy balra? Labda a kisfiúnak, kötél a kútnak. Megoldandó problémák. Nem a főgonoszt kell legyőzni, nem a világot kell megmenteni egy becsapódó aszteroidától, nem a leglehetetlenebb rablást kell végrehajtani. Csupán egy kötélre van szükség, egy hétköznapi tárgyra egy átlagos feladat elvégzésére.

Hogy megéri-e megnézni egy filmet, amiben egy kötelet keresnek égen-földön? Abszolút. Bár van néhány jelenet, mely elviselte volna az erősebb vágást, olyan erőteljes alkotást, mint az Egy tökéletes nap, nagyon rég nem láttam. Képes sírva-nevetve bemutatni a háború borzalmait és képes nem csak a tragédiát, hanem az új esélyeket is szándékos könnyfakasztás nélkül elénk tárni. Az emberi oldal, a hétköznapi oldal is tökéletesen elegendő a borzalmak bemutatására, vér, harcok és megrázó események nélkül. Ezért csodálatos ez a film. A zárás pedig tökéletes koronája a film címének, a film jelentéstartamának és a film cselekményének, gondolatvilágának. Elképesztő, mennyire nem kapott kellő figyelmet ez az aprócska kis csoda.

10/8

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

Hosszú percekig könnyárban úszó katonák egy kislány miatt.
Hosszú órákig hercehurcázó vezetők egy merénylő miatt.
Hosszú napokig elgondolkodtató alkotás a lelkünk miatt.

Alia (Aisha Takow) in a scene from EYE IN THE SKY, directed by Gavin Hood. In cinemas 24 March 2016. An Entertainment One Films release. For more information contact Claire Fromm: cfromm@entonegroup.com

Talán e három mondat minden lényegeset elárul az Eye in the Sky, avagy Az élet ára háborús drámáról. A filmben igazából nem történik túl sok minden, egy komoly és nehéz, sok-sok elvi, jogi, katonai és politikai kérdéskört érintő problémára kell választ adniuk az érdekelteknek. Bár lassan indul be a film, a dráma a katonák picsogása ellenére is átjön és még jobban megvilágítja, miért olyan nehéz fellépni az ismert terroristákkal szemben.

10/6

10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

BM

Hogyan pazaroljunk el egyszerre minél több kiváló színészt? A Fekete mise megmutatja. Már ezerszer látott jeleneteke, már ezerszer látott történetek. Érdektelen, unalmas, lassú, katasztrófa. Cselekményvezetésből pedig 1-es.

10/3

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Három kiragadott, mégis fontos pillanat, amit meglepő bájjal, remek drámával mutatnak be nekünk Steve Jobs életéről. Már az sokat mondó, hogy mindhárom pillanat egy-egy termékbemutató, az pedig, hogy ezek pár órás intervallumába miként sikerül belesűríteni főhősünk nem mindennapi életét, kiváló munka. Steve Jobs zsenialitása, no és emberi gyengeségei abszolút lemásznak a vászonról, hogy megragadják figyelmünk.

Steve+Jobs+Fassbender

Ugyanakkor a film nem elég mély, nem elég megragadó. Egy életrajzi drámát kapunk, amiből nem sok mindent hasznosíthatunk, viszont viccesen megállapíthatjuk, hogy minden termékbemutató előtt áll a bál és kicsit röhejes, hogy mindenki pont ekkor akar Steve-től valamit, ami megkavarja az állóvizet. Hiába a gyors cselekményvezetés, hiába történik minden pillanatban valami, nincs meg a kellő lüktetés ahhoz, hogy ne váljon unalmassá, néha már-már érdektelenné, amit látunk. Pedig Fassbender alakítása tökéletes. A film nem az.

10/5

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Rutinmesélés

A Kémek hídja egy remek kis hidegháborús történet, mely formavilágával, szerkesztettségével a korábbi évek sikerreceptjeit eleveníti fel, miközben története – bár szájbarágós – mégis megható és sokatmondó. Tipikus “amcsifilm” az érettebb kategóriából, kiváló színészi játékkal megspékelve. A hatásvadászat ellenére kiváló alkotás, viszont igazán mély nyomot nem hagy az emberben, ahhoz több kellett volna, mint Tom Hanks és Steven Spielberg rutinmunkája.

10/7

10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

Szappanopera, szellemekkel – AHS 5. évad

Van-e lejjebb a szappanoperáknál, ha sorozatokról beszélünk? Egyértelműen: ha Julio úgy veszekszik Mariskával, hogy közben már mindketten hullák, csak visszatértek a halálból. Az alkotóknak nyilván ez még nem elég, kell transzvesztita, no meg egy kis vámpírosdi, úgy lesz az igazi. Nem tudok dönteni: a gore stílusra valószínűleg szándékosan hajazó vérözön, vagy a Nosferatura utalások tengere volt bénább. Előbbi öncélú, sőt, még rosszabb: céltalan. Utóbbi pedig csak műkulturizálódás, mintha csak bizonygatásra szolgálna a rendező részéről Nosferatu állandó felemlegetése.

Az Amerikai Horror Story 5. évada nagyon jól indít. Egy félelmet keltő hotel, félelmet keltő jelenetekkel. Az undor az egekben, a megbotránkoztatás oly erős, amit kívánni sem lehetne jobban: ezt várjuk egy horrorfilmtől. Kellően tragikus sorsok, kellően tragikus jelenetek. Talán pont ez az erős kezdés az okozója, de minden résszel egyre tovább süllyedt saját mocskában a Hotel. Az utolsó dolog, ami még tetszett, az a sok kisgyerek “coming out”-ja, onnantól viszont semmi eredetiség, csak szerencsétlenkedés, szerencsétlenkedés hátán. Nem érdekelt a szereplők sorsa, elvégre már kb. mind szellem, aki meg nem az, unszimpatikus. A Hotel önmaga paródiájává vált. Egy utalásokkal telített, vérben úszó semmivé foszlott, aminek a megtekintése kb. annyira volt értelmes dolog tőlem, mint a 3. és 4. évad esetén.

A fotózás szép, az alapötlet jó, az indulópont zseniális, a folytatás viszont szenvedés: mind a szereplők, mind a nézők számára. Siralmas.

10/3

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

Színvonalnövekedés – Rebels 2. évad

A Lázadók második évada már jóval kiforrottabb volt, mint a korábbi, így előfordulhatott az is, hogy egy-két részt kvázi maxi figyelemmel toltam végig. Itt is voltak műpoénok, felesleges részek, túldramatizált pillanatok, de összességében ez végre rendben volt. Szépen felépített, okosan összerakott mesesorozat a Lázadók, 20 résszel.  Remélem a jövőben hasonlóan emelkedni fog a színvonal.

10/6

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

Játéktermi nosztalgiavonat

A Pixel (vagy angolul: Pixels) nem azzal nyeri el a szívünk, hogy olyan nagyfokú poénáradatot küld át az éteren. Nem azzal, mert olyan különleges lenne a története. Nem is azzal, hogy a szereplőválogatásban találunk kellemes (Tyrion) és kellemetlen (Sandler) ismerősöket. A Pixel nagyjából egyetlen erénye, hogy tökéletesen eltalált nosztalgiavonaton szállítja vászonra a játéktermek hangulatát. A mesébe illő jelenetek sokasága és a bugyuta eseménylánc ellenére, a néha valóban jó poénok miatt nézhető filmecske lett belőle, de csak annak való, aki érti is az utalásait.

10/6