10/5 - Átlagos, Game Obscura

Gyönyörű kivitelezésű játék az Évszakok, melyben a négy évszaknak megfelelő jelzőket gyűjtünk, hogy azokból kártyákat idézzünk le és élvezzük a nekünk biztosított előnyeit, vagy a többi játékos hátráltatását. Kombinációs lehetőségek előbb kártyás- majd állandó kockás draftmóddal kiegészítve. Kiváló gondolat. Ámbátor túlságosan is szerencse alapú:a  milyen kártya jut hozzám és a milyen kockák közül választhatok nehéz kérdését nehezíti a többi játékos cselekedete: hiába szép a kivitelezés, ha az előtervezés szinte lehetetlen. Pedig a kártyákban rejlő kombinációs lehetőségek és a játék hossza alapján is többet ígér, mint amit végül nyújt.

Családi játéknak a magyar kiadás miatt viszont talán még így is ajánlott, csak ne várjatok tőle túl sokat!

10/5

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

A robot és Frank egy különös történet. A sci-fi műfajt meglehetősen ritkán keverjük lassú lefolyású drámával. Az Ex machina ehhez közelített, ahogy az Automata, vagy a Her is ezt az utat választotta, vagy mondhatnám korábbról A kétszáz éves embert is. Mégis, nem ez a sci-fi jellemző vonása, sokkal gyakrabban képzeljük el látványos akcióorgiával, űrhajókkal, óriási méretű robotokkal, futurisztikus környezettel. A robot és Frank nem repül ennyire távoli jövőbe. Csak a saját életünk jövőjébe. Abba az időbe, amikor 30-50 év múlva a nyugdíjas éveinket élhetjük. Bizony, akkorra már esélyes, hogy nem hangzik majd furcsán, ha saját robotunk lesz – még ha először kétkedve is fogadjuk, mint Frank.

6531_11

És Frank esete nem tipikus. Nem egy Rey + BB8 szerelem. Egy robot hogyan válik az életünk részévé, annak tudatában, hogy csak egy robot? Ez a fő kérdéskör. Vajon a magányérzetre megoldást nyújt-e? Képes-e barátként funkcionálni, vagy csak egy újabb kütyü lesz, amit kétévente lecserélünk egy újabbra?! Nagyon érdekes kérdések ezek, Frank szerepe pedig könnyfakasztó. A maga drámaiságával, a maga mikrokörnyezetével, apró történetével e film nem vállalkozik sokra, de azt szépen, kellemesen teszi, ezért pedig jár a jó nagy pacsi.

Értékelésem: 10/7

10/6 - Jó alkotás, Game Obscura

dp2Nem esik nehezembe bevallani: a Star Wars világa különösen kedves szívemnek. Nem csak a jó és gonosz általános harcának egy különleges, bolygókon átívelő mivolta, hanem azon tettek okozta belső kohézió miatt is, melynek nyomán úton útfélen ugyanaz érlelődik bennünk: mi a helyes, meddig tart az egyik és a másik út, van-e objektív igazság és az egyén szerepe hol helyezkedik el saját maga, illetve a többi személy oltárán. A sajnálatos módon a kánonból törölt Star Wars regények tovább mélyítik azt, ami nem feltétlenül fér fel egy gyermekeket és felnőtteket is pár órára elvarázsolni kívánó vászonra. Nevezetesen, a karakterek, helyszínek, tárgyak, eszközök és az Erő olyan ismeretébe nyerünk velük bepillantást, amelyért érdemes megdolgozni.

Olvasd tovább!

10/6 - Jó alkotás, Game Obscura

Újabb videós review: Libertalia. Remélem ez is szíves fogadtatásra talál, még ha nem is érzek igazán nagy fejlődést (valahogy ezzel a második videóval jobban megszenvedtem) az előzőhöz képest. De a szándék megvan bennem és tervezem a következő részt is! 😉

10/6

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

A Marvel-univerzum gépezete a Hulk részekkel kezdett bemelegíteni, de aztán a Vasemberrel indult be igazán, hogy végül tengernyi szuperhős áradatot zúdítson ránk. A képregényhősök megfilmesítése pedig nem azért válik filmtörténeti bravúrrá, mert végre élvezetes, menő “példaképek” tevékenykednek a vásznon, hanem amiatt a zsenialitás miatt, ahogyan az önálló részeket egy egységbe kapcsolja az Avengers trilógia.

A Bosszúállóknak már az első része is szuper. Van itt mindenféle figura, a népes társaság pedig kitesz magáért, mindenki hozza a formáját. Van itt minden, amit szeretünk a szórakoztató filmiparban: idegen lények, karakteres gonosz(?), vicces beszólások, szuperhős-párbajok, király technológiai vívmányok, no és persze zúzás.

Mert igenis, az Avengers zúz, aprít, feldarabol, és milyen jól teszi! Hiszen a meséket még mindig szeretjük, pláne ilyen köntösben! 😉

Értékelésem: 10/7

Megjegyzés: meglepve vettem észre a második rész megírását követően, hogy az elsőről még nem írtam. Itt a pótlás! 🙂

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

A 21 Jump street, A kopasz osztag és a 22 Jump Street, A túlkoros osztag is egy élvezhető, néhány ötletes poént is tartogató, kellemes esti szórakozás. Nem szabad tőlük sokat várni, hiszen az, hogy két rendőr beépül előbb a gimisek közé, majd az egyetemisták közé és hihetetlen, már-már képtelen dolgokat művelnek, azt jelzi: ezt bizony nem szabad komolyan venni.

A második rész egy az egyben az első másolata, már-már copy-paste formában, de utóbbiban képesek voltak annyira jó új poénokat behozni, ami miatt abszolút egy kalap alatt említhető mindkét film. Nem az évtized dobása, nem tartogat sok emlékezetes percet, de kikapcsol, ellazít, és ennél a műfajnál ez a lényeg, nem?

Értékelésem: 10/6

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Az első évad egy vidám, könnyed sorozat benyomását keltette, és hiába vezetett be minket egy kőkemény világba, mégis képes volt mindezt jópofa módon tenni. Aztán jött a második évad, melyben ugyanazt már nem lehetett eljátszani, és az évad első felében a szappanoperai stílust vetették be a siker érdekében, majd a túlzott komolyság hibás útjait választották a nézők megtartására. Márpedig, ha nincs az első évad nagyszerűsége, a jelenlegi 16 (!) rész után nem sokan várták volna az ügyvédi iroda életét bemutató széria folytatását.

A nem túl kreatív történetláncok központjában a szerelmi élet és egy volt partner visszatérése, illetve a cég belső viszályai próbálják lekötni a figyelmünket – nem túl sok sikerrel. A megoldandó ügyek (és megoldásaik) talán ügyetlenebbek még a Mike-Rachel páros “összejöttünk-szakítottunk” sorozatainál is… A Briliáns elmék második évadát egy szóval is lehetne jellemezni: ERŐLTETETT.

Remélem a 3. évad visszaadja az első évadban érzett lelkesedésemet.

Értékelésem: 10/5

10/4 - Gyenge, Camera Obscura

A búcsúkoncert első 10 percében szinte minden szó, mondat a néző számára íródott és a nézőnek szól. Ezzel nem is lenne baj, de annyira életszerűtlen, hogy az évtizedek óta zenészi pályán lévők arról beszélgetnek, mit jelentenek a kottában a berajzolt jelek, meg Beethoven szimfóniái, ami már-már nekem kínos. Aztán pár percnyi próba után befejezik a zenélést, amit láthatóan nem is élveznek… (Később ennek okára azért fény derül.) És persze az egyikükről pár percnyi “ujjgyakorlat” után megállapítja a doki, hogy Parkinsonos (amin legalább nem csak én, hanem maga a “páciens” is csodálkozik…). És ez csak az első 10 perc…

Érezhetően a rendező szinte minden energiáját egy dologba fektette: a négy színész képes legyen úgy játszani a hangszereiken, mintha valóban zeneművészek lennének; miközben persze a háttérben a jelenethez legjobban illő vonósnégyes daraboknak kell szólniuk. Ez nagy részben sikerül is, de milyen áron?? 🙁 Komolyan az a legfőbb problémaforrás (legalábbis a felszínen), hogy a másodhegedűs nem akar másodhegedűs lenni? Komolyan ez a fő probléma???
Aki zenész jól tudja, hogy ez mondvacsinált hülyeség. Minden szólam rendkívül fontos egy komolyzenei, de még egy modern zenei darabban is! Gondoljunk csak bele, hogy a basszusgitáros hirtelen előáll azzal, hogy ő most már nem akar csak basszusgitározni, mert az annyira a háttérben van; néha cserélni akar a szólógitárossal!! Persze csak úgy, hogy egyik zeneszámot ilyen, másikat olyan formációban!!! WTF? És mindezt egy vonósnégyes tagjai játsszák el? Na ne már, könyörgöm…

A párbeszédek nagy része csupán közhelypuffogtatás, a drámák nagy része igazából csak műbalhé, a szereplők közötti kapcsolatok már-már szappanoperába illőek, a háttérben szóló folyamatos klasszikus zene pedig csak még jobban belassítja az amúgy sem gyors cselekményt. A cselekményt, mely nem igazán nagyívű, nem igazán ötletes és nem igazán tartalmas; bár jelentős üzeneteket hordoz. A rendező ráadásul pont abba a hibába esett, ami a film egyik mondanivalója is, azaz: élvezd amit csinálsz, ne ragaszkodj annyira az alapelvekhez, merj elrugaszkodni a megszokott dolgoktól. Nos, ez ennek az alkotásnak nagyon nem sikerült, pedig az alapgondolat alapján ennél sokkal többet is nyújthatott volna. Talán a mély csalódásom miatt is írtam le mindezt, mert a zene iránti szeretetem ennél egy sokkal érzőbb műre vágyott volna (amit egyébként az utolsó jelenettel meg is hozott) – a téma legalábbis rendkívül megérdemelte volna.

Értékelésem: 10/4

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Szögezzük le előre: a Prometheus nem Alien-film és számos hibával rendelkezik. De lássuk be: a maga nemében egy korrekt XXI. századi kalandfilm/sci-fi/akciófilm lett, mely képes más szemszögből bemutatni az emberiséget, ráadásul a Xenomorphokról is sokat megtudhatunk.

Ha egy-két sületlenséget jobban elmagyaráznak (ahogy azt meg is teszik a kivágott jelenetekkel), vagy egyszerűen csak kihagynak, kevesebb fanyalgóval lenne dolgunk. Így pedig csak azt tudom tanácsolni: dőljetek hátra, kapcsolódjatok ki és legyetek képesek más szemmel nézni az emberiségre és az Alien-univerzum gyilkos szörnyeire.

Értékelésem: 10/7

10/7 - Élvezetes, Game Obscura

Legyen szó most az Among the Stars kártyajátékról, amit én most “Csillagok között” névre kereszteltem. A Kickstarternek és az Indiegogonak hála olyan kiadók, alkotók is megjelenhetnek a piacon, akik egyébként előzetes támogatás nélkül nem tudnák megjelentetni alkotásaikat, legyen az akár társasjáték, akár teljesen más vállalkozás. Az Among the stars is hasonló projektként látta meg a napvilágot idén és ahogyan a kiadójának (Artipia Games) már korábbi két játéka is siker volt, úgy itt is összegyűlt a kiadáshoz szükséges összeg.

Olvasd tovább!

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

A Feláldozhatók második része pontosan olyan lett, mint amilyenre az első résszel kapcsolatban vágyakoztunk: ütős, nem kamu a színészgárda, vicces, teli van korábbi akciófilmekre való utalásokkal és a “főgonosz” is igazi nagyágyú. Ennek pedig így minden cseppje egy élmény volt, még akkor is, ha a történet megint nem ért egy árva garast sem. De hát valljuk be, az ilyen filmeket nem a történetükért szeretjük! 🙂

Értékelésem: 10/7

10/6 - Jó alkotás, Game Obscura

Nemrég szereztem be egy kis egyszerű partijátékot. A Panic Lab játékot Dominic Ehrhard francia tervező készítette, akinek játékai közé tartozik a könnyed kártyás-harci-stratégiai Condottiere, a barlangrajzos-kártyajáték Lascaux, a kiváló taktikázásról és szép megvalósításáról híres Marrakech, valamint az ókori küzdelmeket szimuláló Sylla, valamint még sok egyéb, (általam) kevésébé ismert társasjáték. Az elmúlt 15 évben főleg könnyedebb játékokat készítő Ehrhard most is egy szinte banálisan egyszerű játékot alkotott, melynek kivitelezése, doboza magas színvonalú. Egyszerre 20 nyelven található szabály a dobozban (magyar is), ami rendkívüli a társasjátékpiacon, általában már annak is örülhetünk, ha 3-4 nyelven is tudó szöveget találunk a dobozban. Persze ezt megkönnyíti, hogy a szabály annyira egyszerű, hogy helyigény igen csekély.

Olvasd tovább!