10/2 - Katasztrófa, 10/3 - Nem ajánlott, 10/5 - Átlagos, 10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Van az úgy, hogy az embert lábra dönti a tüdőgyulladás. Van az úgy, hogy ilyenkor csak a háttérben szól a tv, hogy néhány olyan filmet is megnézzen, amit egyébként eszébe sem jutna. Az elmúlt napok filmterméséről most egyben számolnék be, mert ezek a filmek több szót talán nem is érdemelnek.

A kábelbarát – Nem első alkalommal láttam, de mindig kerestem benne azt a kis szikrát ami miatt szerethetném. Továbbra sem találtam meg a szikrát, ez abszolút nem vicces, nem poénos, sokkal inkább szenvedtetős alkotás (kicsit hajaz ezzel a Távkapcsra), pedig Jim Carrey hozza a figurát. Talán a rendezőnek csapnivaló Ben Stillerben keresendő a hiba, mely olyan súlyos, hogy kvázi nézhetetlenné teszi ezt a ’96-os játékfilmet. Kedvenc jelenetem, amikor reggel elindul a két jóbarát, hogy egy pár órás út után végül este érkezzenek meg úticélukhoz, mely a film későbbi jelenetében kiderül, hogy órás távolságon belül van…
10/3

06

Veszélyes iramban – Legális középiskolás gyorsulási verseny. Aha. A színészek mindent beleadtak, de a karaktereknek kábé se eleje, se vége, karakterfejlődést nem látunk, az igazán jó kocsikat pedig ne ettől a filmtől várjuk. A végén pedig jön a tanulság: ha sok pénzed van, akkor megnyerhetsz egy ilyen versenyt.
10/3

03

Marslakó a mostohám – Ez az 1988-as vígjáték már-már klasszikusnak mondható, a ’90-es években számolatlanul adta a tv, mert szórakoztató, és az akkori egyik top-téma fura feldolgozása: földönkívüliek mindenhol. Nehéz is értékelni, hiszen önmagát sem veszi komolyan, csupán egy egyszerű, szórakoztató játékfilmnek készült. Annak 30 éve megfelelő volt, ma már azért ez kevéske.
10/3

05

A specialista – Sylvester Stallone, 1994. Robbantásszakértő és kamuzsaru párharc egy mindenkit megkavaró nővel. Tipikus akciófilmsztori, a főszereplők tipikus bambulós nézésével. Ergya.
10/2

Gyilkos szezon – Egyik pillanatban a balkáni háborúról van szó, a másik pillanatban két fickó hubertusozik, a harmadik pillanatban meg úgy csinálnak, mintha meg akarnák ölni egymást. A végén kiderül, hogy igazából nem is akarták megölni egymást, csak feldolgozatlan feszültség bujkált bennük és örülünk, hogy már nincs a balkánon háború. Juhúú. Ha nem Robert de Niro és John Travolta lenne a két főszereplő, a filmet semmi nem mentené meg. Így talán egyszer nézhető. Talán.
10/2

02

A sötétség határán – Mel Gibson kínlódása, hogy kiderítse, miért halt meg a lánya. Igaz, ha 2 perccel később ölik meg, már a film első jelentéből kiderült volna minden és egyből a fináléra ugorhattunk volna. Így eltelt másfél óra szinte a semmivel. Amiért viszont jár a pirospont, az az apa-lánya kapcsolat megjelenítése: realisztikus, bájos és a végén megható.
10/3

04

Dupla csapda – Remek szereplőgárda, amivel nem sikerült kezdeni semmit. De tényleg. Egy trükkösnek látszódni akaró film, amiben több a visszaemlékezés és az értelmetlen párbeszéd, mint a cselekmény. Ha ebből a listából csak egyetlen filmet választhatsz, amit nem nézel meg, ezt válaszd.
10/2

01

Néma düh – Chuck Norris film 1982-ből. Nem szuperhős, de azért leveri a főgonoszt és ez így van rendjén. Ha egy kicsit többet tudtunk volna meg megőrült embertársunkról és kevesebb logikátlansággal találkozunk, akár még mai szemmel is működőképes filmet láthattunk volna. Így marad a B kategória és a gyenge eresztés.
10/3

07

Na ez lett volna a címben felvázolt nyolcas csomag. Tanulság: nem szabad betegnek lenni, különben be kell érni ilyesmivel. Úgyhogy most gyorsan felgyógyulok.

+1 Nyomorultak (1995) – Első nézésre sokszor zavaros, kesze-kusza és túlságosan mélyre törő filmnek tűnt, mely kiváló adaptációja az eredeti műnek. Mégis, bár sok jelenete kiváló volt, olykor túlságosan is művészi jeleneteivel zavarossá tette azt is, amit amúgy felesleges volt (pl. ugyanaz a színész az apa és fia). Túldramatizált alkotás, melyben van kraft, csak én voltam hozzá talán kevés. Úgyhogy nem is pontozom. Na jó, de 10/5.

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A rövidtávú túlélés helyszíne

Mi lenne az optimális helyzet az oktatásban? Ha a diákok vágynák a tanulást, érdekelné őket az adott terület. Ha a tanárok boldogan mennének be az osztálytermekbe tanítani a fiatalságot és munkájukért megbecsülést, tiszteletet kapnának. Hiszen alapvetően a tanítás is – mint minden kapcsolat – két félből áll. A mintatanár c. film pont azt az abszurd helyzetet mutatja be, ami mára gyakorlatilag mindennapossá vált: az iskolába a tanárok és a diákok többsége is túlélni akar. Már csak 6 tanóra, már csak 3 óra, már csak 15 perc a kicsengőig. A túlélés pedig fájdalmas kapcsolatokkal, eseménysorokkal jár. Ezeket dolgozza fel a maga szürkeségében ez a kissé depressziós hangulatot teremtő film. A zenei hatások elhagyásával túlságosan is megelevenednek a komor pillanatok, amiből még úgy is rengeteg van, hogy “főhősünk” szeret tanítani, empatikus személyiség. Talán éppen ebből fakad, hogy még több gondot okoz magának.

Rengeteg gondolattal gazdagít minket e film, ha hagyjuk megelevenedni bennünk, de a túl realisztikus megközelítés, a kicsit se-eleje-se-vége érzet és a lassú cselekményvezetés miatt nem sokaknak ajánlanám és én sem nézném meg újra.

10/5

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

C1

Az időutazás egy folyton önmagába visszatérő hurok. Ha nem tudsz az időutazásról, ha nem ismered a jövőt, akkor ugyanazon a pályán forog körbe és körbe és körbe. De ha ismernéd, mi fog történni? Máshogy cselekednél, nemde? Így előrefelé haladva mennél körbe és körbe, mígnem eléred az igazi célod. De adódik a kérdés: vajon mi az igazi célod?

A Forráskódba zárva ugyanis utasításokat fogsz követni, hogy a múltból információt juttass a jelenbe, ismerve a jövőt. És ha ez egy baromi feszült, akciódús film keretein belül történik meg, akkor az külön pluszpont. Kár, hogy a vége olyan cukormázas hülyeség lett – pedig egy kis drámával, szomorúsággal az egész cselekmény paradoxonát képesek lettek volna kiirtani, így helyt adva egy “időtálló” időutazós filmnek. Így csak egy akciófilmmé silányult.

Értékelésem: 10/7

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

Fegyverpornó a gyönyörűséges Izabella megmentéséért; ezernyi képzett harcos leterítése egy csatabárddal a jó cél érdekében; robbanások, látványorgiák és ugrabugra összecsapások, ahol persze az ellenfél képtelen halálos sebet ejteni, és a végén elhajítjuk a lőfegyvereket, hogy ökölpárbajt követően halljuk a gonosz utolsó szavait és ezzel megmentsük az egész világot.

Nagyjából ez az akciófilmek receptje. Nemcsak közhelyes, de már elég unalmas is. Aztán jön 2011-ben a Rajtaütés (The Raid) és mindent megváltoztat. Ad egy értelmes történetet, ad 100 percnyi megállás nélküli feszültséggel teli, a hihető és a hihetetlen határán táncoló, vérre menő kaszabolást (nem véletlen a 18+). És ad hitet. Hitet, hogy az akciófilmeknek nem áldozott le. Igenis képes értékeket átadni, képes megmutatni az élet véres, kegyetlen oldalát, mindenféle felesleges csihi-puhi vagy világmegváltó gondolat nélkül is. Nem erőltet túl semmit, de eléri, hogy te is a csatatéren érezd magad… ami itt egy tömbház. Szűk folyosók, elítéltekkel telített szobák, maffiafőnök által uralt életek.

Fantasztikus hangulat, 100 percnyi állandó feszültség, nem öncélú verekedések. Alapjáraton nem vagyok akciófilm-fanatikus, de ez a film meggyőzött róla: lehet még jó, filmművészetileg és történetileg is kiváló akciófilmet készíteni!

Értékelésem: 10/8

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Az Édesnégyes (ismét katasztrófa-cím, hiszen 3 szereplős az eredetileg Your sister’s sister címen futó alkotás) egy lassú, borongós, ködös prológusa a gyermekvállalás, a párválasztás és a túlbonyolított élet rögös útjainak – ilyen formán pedig tökéletes összhangban van a romantika jegyeit viselő, sűrűn előforduló tájképekkel. A természet megjelenítésével, vagy a szereplők őszinte megnyilvánulásaival nincs is semmi baj. Tisztán érződik, hogy a rendező minden felesleges maszlagot le akart vetkőzni, hogy minél életszagúbbá tegye a párbeszédek drámáját, melyben amúgy gyakorlatilag semmi nem történik. A szinte 0 zenei aláfestéssel előrukkoló, nyugodt képi világú és vágású filmben bepillantást nyerünk két csajszi meg egy pasi döglődő szerelmi életébe, melyben a legnagyobb izgalom az, amikor nem akarják elmondani a másiknak ki kivel feküdt le, illetve a “Hogyan verjünk szét egy kerékpárt szakszerűen” fejezet epilógusa, mely segítségével végül megoldást nyernek hőseink gondjai.

A történet amúgy érdektelen, a dráma nem túlságosan erős, mondhatni hétköznapi, és bár erősek a karakterek, mégis unott, vontatott, lassúcska mederben folynak az események. Ez pedig így abszolút felejtőssé teszi, hiába olyan életszagú az egész.

Értékelésem: 10/5

10/4 - Gyenge, Camera Obscura

Fujj, fujj és fujj. Már megint egy szemét a júesszából, most ismét egy klasszikushoz, az iskolához nyúltak hozzá. És a sztori nem is rossz, sőt, egy-kettő poénban végre fellelhető egy kis ötletesség.

Vajon hány olyan tanár van, aki nemtörődöm hozzáállással, a munkáját nem élvezve pesztrálja a diákokat? A Rossz tanárban kapunk egy ilyen tanárnénit, aki a tipikus celeb-tulajdonságokkal rendelkezik. Jól néz ki, törtető, azt képzeli, hogy ő a valaki és bárkit megszerezhet magának. Leszarja a társadalmi normákat, az általános erkölcsöket, és tojik mindenki másra, csak neki legyen jó.

Ilyen szempontból abszolút jól hangzik a dolog, hiszen lássuk be: manapság egyre több ilyen személlyel találkozni, akár élesben, akár a trollok világában. De a színészi teljesítmény 0, az életszerű szituációk száma 0, a maradandó filmélmény 0, a megmaradt poénok száma 0… Így pedig nincs más választásom, mint megszámolni a nullákat…

Értékelésem: 10/4

(Na igen, a Rossz tanárban is ilyen értelmes logikai összefüggéseket fogtok találni… már amennyiben megnézitek.)

10/8 - Kötelező darab, Game Obscura

Alliterato jóvoltából lehetőségem volt kipróbálni a Letters from Whitechapel táblás játékot. A Scotland Yardra hajazó játék 2011-ben készült. Felmerül a kérdés: minek egy látszatra teljesen ugyanolyan játékot más köntösben ismét kiadni? Az eltelt 5-6 játék során választ kaptam erre a kérdésre, amit úgy gondoltam, veletek is megosztok!

Olvasd tovább!

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Könnyed, laza, önmagát sem komolyan vevő sorozat a Suits, mégis értelmes, némiképp izgalmas és lendületes részek összessége.

A Briliáns elmék első évadában egy menő ügyvédi iroda mindennapjaiba nyerünk bepillantást egy srác segítségével, aki fotografikus memóriájának és talpraesettségének köszönhetőn próbál lavírozni saját maga és ügyfelei élete között. Bár az ügyeket meglepő gyorsasággal hengerítik fel és a karakterek is meglehetősen egysíkúak, a bonyodalom pedig kiszámítható (és néhol már-már átcsúszik a szappanoperába), mégis szerethető ez a laza kis öltönyösdi. Nem akar világmegváltó lenni, csak szórakoztatni akar, azt pedig ügyesen teszi, ez pedig hatalmas előnyére válik.

Értékelésem: 10/7

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Az igazság ára nem más, mint a védőügyvédek kettős életének bemutatása. A törvény alól, de mégis a törvény kiskapuinak kihasználásával megvédeni a bűnösöket a börtöntől rendkívül jó biznisz, de rendkívül kétes tevékenység. De mi történik akkor, ha az ügyfél valóban ártatlan? Vagy mi történik akkor, ha az ügyfél sokkal súlyosabb tettet követett el? Mit tehet, mit tegyen az ügyvéd? A személyes dráma mellett ez a film a társadalom drámája is, melyben kérdés, hogy az igazság nem drágább-e annál, amennyit valójában ér…

Kiváló színészi teljesítménnyel találkozunk, a vágás, a képalkotás pedig hihetetlenül realisztikus. Nagyon jól ötvözi a dokumentarista stílust a félközeli-közeli képekkel: érezhető, mégsem zavaró, ezzel mégis élőbbé teszi az eseményeket. Így bevonódunk ebbe az azért viszonylag hétköznapi történetbe, ahol a háttér és a környezet sokkal fontosabb, mint az aktuális ügy.

Értékelésem: 10/7

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A Majmok bolygója: Lázadás a címen kívül semmiben nem kapcsolódik a klasszikus mű 2001-es adaptációjához. Na jó, majmokról meg intelligens lényekről szól. Hogy ki a majom és ki az intelligens lény? A film rátok bízza ennek eldöntését.

A jelenetek első fele a szuperhős-filmekből vett trendeket követi – nem véletlenül. Nagyon sok dinamikus vágás, közelik mutatása, a szereplők helyett sokkal inkább a történetre fókuszálva. Rögtön beleugrunk a történet közepébe, egy laboratóriumba, ahol egy világmegváltó gyógyszert fejlesztenek, majmokon kísérletezve. Majd történik valami váratlan. Ha az első képkockák után egy új szuperhős születik és a főszereplőből “mánkimen” válik, nem csodálkoztunk volna rajta. De ehelyett kapunk egy történetet egy majomról, mely talán mégis szuperhősként funkcionál – saját fajtájában mindenképpen.

Láthatjuk a belső vívódását, a drámáját és magát a végső Lázadást, mely látványos ugyan, mégsem tűnik akkora világmegváltó dolognak. A szuperhős jelleg pedig nem véletlen, hiszen ő az, aki mint valami Martin Luther King, Gandhi, vagy Mózes, kivezeti “népét” az elnyomók keze alól, egyenesen a kánaánba. Sok párhuzam, izgalmas kérdéskörök, jó történet, de mégis üres marad minden a film után. Nincs világmegváltó gondolat, nincs “milyen jó lenne, ha…” érzés, nem szól hozzánk, nem vált ki érzelmet. Egyszerűen csak láttunk egy újabb képtelen történetet, jelen pillanatban a majmok egyenjogúságáról. De ez az egész annyira életidegen (komolyan ez a világ, ez az én személyes életem legnagyobb problémája??), hogy nem tudom igazán komolyan venni. Ahhoz pedig, hogy felhívjuk a figyelmet az állatok bántalmazására, lehet ennél katartikusabb filmet is összehozni mondjuk aranyos pandamacikkal…

Szóval mint történet, mint rendezői feladat, ez egy erős alkotás; az egyik legjobb a Majmok bolygója sorozatban. De önmagában, azt az üzenetet tekintve, amit hordoznak ezek a filmek, teljesen alulmarad. Ilyen szempontból pedig jogos lehet a kérdés: minek nekünk, nézőknek egy szuperhős majom? Mit kezdjünk vele? Hahó, van ott valaki, rendező urak?? Mit kezdjek egy kib*szott szuperhős majommal????

Értékelésem: 10/5

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Az X-Men: Az elsők arra vállalkozott, hogy a mutánsok világát más oldalról is megmutassa és elvigyen minket a kezdetekhez. Mi váltotta ki a Magneto és X-professzor közti ellenszenvet, miért csoportosultak két “pártba” azok az emberek, akik valami különös “defekttel” jöttek világra?

A válaszhoz a történelem szolgáltat tökéletes hátteret. A második világháború, a nácikísérletek, majd a kubai rakétaválság kap egy egyszerre zseniális és egyszerre manipulatív alternatív magyarázatot (mintha könnyebb lenne így ezen eseményeket feldolgozni és elfogadottá tenni…). Az összeesküvés-elméletek kedvelői már csak ezért is imádni fogják. A szuperhősrajongók egy tipikus Marvel filmet kapnak, amit a filozófia felé történő apró kikacsintások mellet leginkább a történet visz el a hátán. Ez persze nem feltétlen baj, de kicsit idétlenül fest az a sok “mutáns”, mintha egy jelmezbálból jöttek volna. Ezt leszámítva viszont nagyon rendben van az egész.

Dinamikus vágások, remek színészi gárda, jól kikapcsoló történet és értelmes, a kezdeteket tökéletesen megvilágító alkotás Az elsők, mely kihagyhatatlan nem csak a Marvel-rajongóknak, hanem azoknak is, akik számára kicsit idegen az X-Men világa.

Értékelésem: 10/7