10/2 - Katasztrófa, 10/3 - Nem ajánlott, 10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A Fűrész első két része megérdemelte, hogy önálló bejegyzésben foglalkozzak vele, a franchise azonban olyan kínlódást mutat be az ezt követő 5 (!) részben, amely inkább egy gyilkosos szappanoperába illene.  Viccen kívül, ha ezek a részek nem önálló filmként akarnának működni, hanem 45 perces sorozatként, amelynek csak a legelső része 90 perces, akkor egy átlagos, normális, néhol izgalmas, néhol gyomorforgató 18+ -os sorozatot kapnánk, összesen 1+12 résszel. Mert minden részben vannak nagyon jó eszmefuttatások (bár a vége felé közelítve ezek egyre erőltetettebbek), jó csavarok (az elképesztően borzasztó, önmaga paródiájává váló 7. részt csak a viszonylagos csavar menti meg), nagyon jó feladatok és nagyon jó mini-történetek (kedvenceim azok, melyek kirakósról szólnak).

A filmes megvalósítás, az eleve elrendeltetett kínhalál és a szándékosan a szenzációhajhászásra törekvés elrontja mindazt, ami pozitívum. A vért és a szenvedést nem eszköznek, hanem célnak tekinti. Ez a legnagyobb hiba, amelyet elkövethet horror film, itt pedig szinte mindegyik részben ezzel találkozunk. A belső morbiditásunk és erőszakos vágyaink testet ölthetnek, hogy kiélvezhessük a legbrutálisabb gondolatainkat, talán sosem ismert vágyainkat. Csak az a baj, hogy ez pont ellentmond Kirakós elveivel, no meg az alkotások értelmével. Ha valami öncélú, az sosem sül el jól.

Sorozatként a Fűrészt 10/5-ösre értékelem.

Fűrész 3: 10/5 (az utolsó értékelhető rész)
Fűrész 4: 10/3
Fűrész 5: 10/3
Fűrész 6: 10/3
Fűrész 3D: 10/2

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

A Csillagközi romboló, azaz a Battlestar Galactica 3. évada három nagy részre bontható. Az elsőben látjuk Új-Caprica nehézségeit. A másodikban az űrbeli gondokat és a cylon-lét nehézségeit. A harmadikban pedig az eddig történtek igazságszolgáltatással egybefűzött lezárást. Ami mindhárom nagyobb fejezetben egyaránt megtalálható volt, azok az aktuálpolitikai, aktuáltársadalmi és aktuálmorális (most már van ilyen szó) kérdésekben való hempergőzés. A terrorizmus, mint helyes ellenállási forma? Önmagunk feláldozása egy nagyobb “jó” érdekében vajon helyes, vagy helytelen? Mennyire bízhatunk meg az orvostudományban? Injekciók, vakcinák, oltások, gyógyszerek az alternatív gyógymódokkal szemben: melyikben bízunk jobban és mitől válik egyik vagy másik hiteltelenné? Mi a helyzet a jogtudománnyal? Vajon a törvénnyel való játszadozásnak milyen helyes vagy helytelen döntései lehetnek? A házasság intézménye vajon akkor is szent, ha közben mást szeretünk? A szerettünket képesek vagyunk megölni azért, mert miatta haltak meg többen és az egész ügyet veszélyeztette, amiért az életünket is adtuk volna? Aláírunk nyomás alatt egy papírt, mellyel 200 személyt küldünk halálba? Otthagyunk egy egész kolóniát, hogy a saját bőrünket mentsük?

battlestar_galactica_season_three_image__medium_

Ha valamiben kiváló a sorozat, az pontosan az ilyen és hasonló kérdések tucatjai. Nagy öröm, hogy visszatért erre az izgalmas útra a csillagközi, mert így van értelme végignézni az egyébként sokszor lagymatag, lassan előreugró, számos esetben szappanoperává fajuló részeket.

10/6

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

1000

Február 19, este hét óra 3 perc. Kezdődik az esti film. A kislány és a kisfiú aranyos nem csak gyerekként, de idősen is. Egy-két apró képkocka és mindjárt sírok. Ez rövidfilmnek is szép lett volna, de ez folytatódik… mi lesz ebből?
Február 19, hét óra 35 perc. Törj az égbe! Szállj magasba! Ezt kiabálj épp itt fenn ez a bácsika. Persze azt nem tudja, hogy ez fizikailag lehetetlen. Ahogy azt sem tudja, pontosan hogy jut el pont oda, ahova szeretne. De megcsinálja, mert ez mese. A színes madarak és a már legalább 100 éves felfedező, vagy a beszélő kutyák is ezt a feltételezésemet erősítik.Február 19, nyolc óra 19. Magával ragadt teljesen. El vagyok ragadtatva. De haladjunk már, mert néha unalmas a cselekmény, a kutya meg a kisfiú meg fárasztó.
Február 19, nyolc óra 40. Huhh, tipikus, totál felesleges akciódús zárás után megnyugtató, de egy kis szomorkásságot szívünkben hagyó befejezés. Jól esett, köszönöm az alkotóknak!

Február 21, tíz óra 23. Bárhogy gondolkozom, a film második felére alig emlékszem. Egyszerűen nem volt emlékezetes.
Február 21, tíz óra 25. Sőt, az első fél óra után semmi érdemlegeset nem tartalmazott, csak a rég lerágott csontokat. Felejtős.
Februás 21, tíz óra 29. De azért csak egy szép mese volt ez végre, ami emberi értékekről szól… Na, jó lesz ennek az a hetes!

Szóval a Fel! egy összességében szép és kellemes alkotás, de túlságosan cukorszirupos, és a kezdeti lendület, a gyermeki fantasztikum gyorsan semmivé foszlik és egy átlagos mesévé fuzzasztja önmagát. A vége pedig hiába boldogságos, ha közben szívbemarkolóan fájdalmas oly sok pillanata…

10/7

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Évekkel ezelőtt már láttam a Harry Brown-t, de akkor nem ütött akkorát, mint most. Ez nem a film hibája. Sokkal inkább az enyém. Mint befogadó közeg nem igazán akartam hagyni, hogy ez a nyomasztó hangulatú dráma beférkőzzön elmém mélyére. Mintha a moziban a popcorn fogak közti majszolásával kizárnánk a mély érzelmeket és csak a felszíneseket engednénk be. Mintha a színházban csak az elnagyolt díszletet meg a túljátszott karaktereket látnánk, a mű drámaisága így viszont nem hatolna el tudatunkig.

em

A Harry Brown is tipikus példája: egy mű csak akkor érheti el célját, ha hagyjuk kibontakozni. Ez az öregember pedig olyan öregurasan gyönyörű lassúsággal bontakozhat ki és szolgáltathat igazságot az agyunkba férkőző káosznak és szennynek, amit öröm nézni. Öröm nézni annak ellenére, hogy drámai, hogy szomorú, hogy csupán csekély feloldozástól mentes. Mert mit is jelent szabadon átmenni egy aluljárón? Vagy mit jelent felszámolni egy drogbandát a százezer közül. Vagy épp mit jelent egy logikusan, szépen, kerek-egészként felépített “bosszú-film”? Kicsinek, kevésnek tűnik, mégis sokat számít.

A Harry Brown visszanyúl a mozgóképkultúra múltjába, felemeli azt és mai keretek közé szorítva erős, már-már szürreális világba kalauzol minket. Egy erős, érzelmes darabba. Csak erős idegzetűeknek.

Értékelésem: 10/7

Tudtad, hogy a színész ott nőtt fel és olyan körülmények között, ahol és ahogy a film játszódik?

10/6 - Jó alkotás, Game Obscura

Itt egy “boardgame video review”. A most általam elkészített videós társasjátékbemutató nem felel meg teljes mértékben ezen “review”-knak, mivel jómagam nem jelenek meg rajta élő valómban, de mégis próbáltam egy régi-régi álmom megvalósítani, azaz egy magyar videós, színes-szagos társasjáték bemutatót összeállítani. Amennyiben érdemesnek találjátok a folytatásra, jelezzétek, és ez esetben szívesen készítek majd még hasonlókat! (Az esetleges hibákért pedig elnézést kérek, először csináltam ilyesmit.) Jó játékot nektek, no és ne feledjétek, hogy a video 1080p-s HD felbontásban is megtekinthető! 😉

Jaipur: 10/6

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

“ A szerelem olyan, mint egy medve: Amikor alszik, nincs fölkelve.” A L’art pour l’art társulat mellett bizony rendkívül sokan keresik a szerelem definícióját, a szerelmes érzéseket, a szerető társat. Vajon tényleg létezik a sors, a nagy ő, az a bizonyos első pillantás?

Az 500 nap nyár abszolút klisémentesen mutat be egy ifjú párt, akik bizony nem állnak a helyzet magaslatán, már ami a párkapcsolatot illet. Ebből fakadóan kerülnek cseverből vederbe, vidám napból búskomor napba. Viszont teljes mértékben életszerűen, telis tele a mi belső kételyeinkkel is, akár az első randiról, akár szakításról, akár házasságról, akár az együtt járásról legyen szó. Az (500) Days of Summer kedves kis alkotás, mely nem akar válaszokat adni a szerelemmel kapcsolatos kérdésekre, inkább csak meg akarja mutatni, hogyan is éljük meg mindezt és rá akar ébreszteni: mindig van tovább.

Értékelésem: 10/7

10/7 - Élvezetes, Game Obscura

A Valdora története – mely megszokhattátok már, hogy nálam nagy fontosságot élvez – hagy némi kívánnivalót maga után. Legalábbis a játékszabály elején olvasható rövid bevezető és a játékszabály többi oldala első ránézésre homályos. Többször feltettük a kérdést: – Akkor csak annyi az egész játék, hogy elmegyünk kövekért és elszállítjuk a megbízóknak? A válasz erre tulajdonképpen egy IGEN. Tehát a játék háttere az, hogy emberek (vagy törpék?) vagyunk Valdora tartományban, ahol van 4 város, 2 kikötő, és egy kikötőváros (ez város is és kikötő is), 13 érclelőhely, ahol ércet szerezhetünk (különösen zavar ezek helye, mivel az ösvények közepén, csak úgy az úton találhatóak… ez nem valami valósághű számomra), és 7 “patrónusház”, ahová ezeket az érceket elszállítjuk. Mi amolyan kis bányászok vagyunk, no meg kereskedők…

Olvasd tovább!

10/4 - Gyenge, Camera Obscura

Zombi címszó alatt továbbra is megállíthatatlanok az át- és “fel”dolgozások. Csak az elmúlt évek filmdömpingjében láthattuk a World War Z akciófilmes, a Walking Dead drámai jellegű, vagy a továbbra is magyar cím nélkül létező Cockneys vs Zombies angol humorral történő változatokat. A Dead Snow, azaz a Náci zombik egy kicsit korábbi (2009) adaptáció, mely önmagát sem veszi komolyan, de ez nem is célja. Egyszerűen csak belekiáltja az arcunkba:
– Hé! A zombifilmek meg a tinihorrorok, amikor mindenki sorban meghal nagy blődségek, ne nézd, mert ugyanolyan hülyeség, mint ez a film amit most nézel!

Az önreflexió és 1-2 valóban jó meglátás, jó poén, illetve a viszonylag eredeti náci zombis történet miatt van létjogosultsága, ámbár mégsem egy meghatározó filmélmény. Nem is ajánlom senkinek, csak aki szeretne látni egy zombis-sorbanmeghalós-80asévektrancsírfilmjeit másoló, egy-két ironikus jelenettel tarkított múvit.

Értékelésem: 10/4

10/8 - Kötelező darab, Game Obscura

“Kisebb, vagy nagyobb hajókat gyártsunk?” “Milyen felszereléssel és milyen mesteremberekkel bocsássuk vízre elkészült hajóinkat?” Ha a Shyipyard nevű játékkal játszunk, ezek a kérdések állandóan ott fognak kavarogni a fejünkben. A németül Die Werft néven kiadott, magyarul “Hajógyár” névre keresztelhető társasjáték a cseh Vladimir Suchý alkotása, aki korábban a League of Six (2006), tavaly pedig a 20th Century (2010) játékokkal jelentkezett. A Shipyard-ot 2009-ben adták ki, jelenleg – nem véletlenül – a 210. hellyel büszkélkedik a boardgamegeek.com oldal listáján.

Olvasd tovább!

10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

Az Echelon-összeesküvés a mobilos lehallgatások és megfigyelések hálózatából létrejövő mesterséges intelligenciáról szól, mely természetesen előre meg tudja mondani a jövőt és emellett a kedvenc kommunikációs formája az sms. 2009-ben. Ehhez társul egy Zs-kategóriás rendezés és színészi játék; így pedig az egész annyira komolyan vehető, mint a bácsi aki a városi uszodára gyűjt és nem fogadja el a neki felkínált vödör vizet. Na igen, ez a mondat is ellentmondásos, de a film még inkább az.

Értékelésem: 10/3

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A Nyerő csapat egy teljesen átlagos hollywoodi történet egy középiskoláról, ahol a kosáredző hathatós közreműködésének köszönhetően egy lány kosárcsapat emlékezetes menetelésen keresztül jut el hihetetlen magasságokba. Mindez annak ellenére történik, hogy az edzőnek magánéleti gondjai vannak, a lányoknak pedig a tipikus tini-gondok mellett  önmagukkal és családjukkal, származásukkal is meg kell küzdeniük.

020_wsea_V5.qxd:MECHANICAL
Sam Rockwell alakítása kiváló, és az egészből hiányzik a sablonokra épített filmek velejárója: a b-kategóriás jelenetek és szereplések. Bár mindez dicsérendő, közhelyekre építkezni nem kifizetődő.

Értékelésem: 10/5

10/4 - Gyenge, Camera Obscura

Ha léteznek alternatív zenék, létezhetnek alternatív filmek is. Legalábbis erre enged következtetni néhány művészkedős, mégsem művészfilmnek nevezhető alkotás. Ilyen volt pl. a PU-239 és ilyen a Cold Souls, azaz a Lélekölő is. Műfajilag nehezen behatárolható, a történetvezetésben, vágásban nem sokban tér el a megszokott filmektől, mégis teljesen más oldalról, más felfogásban közelíti meg mondanivalóját.

A Lélekölőben egy megcsömörlött, depressziós színész, Paul a főszereplő (akit a valóságban is Paulnak hívnak). Találkozik egy lélekdoktorral, aki képes kivenni(!) az ember lelkét az agyából és akár lélektelenül, akár más ember lelkével, akár a régi önmaga lelkével is élhet tovább a páciens. A rendkívül fiktív és allegorikus film főszereplője átvedlik “zombiba”, majd élvezi az új “lelkét” és aztán komolyan el kell gondolkoznia, hogy mi legyen az “eredeti” lelkével.

Bár én abszolút máshogy képzelem el a lélektelenséget, vagy azt, hogy mi történne, ha más lelkével kellene élni, mégis elmélyít a kérdésben. Mi történne, ha a lelkek helyet cserélnének? Mi egyáltalán a lélek és miért nincs nélküle igazi élet? A film célja pedig erőteljesen ezen filozofálgatás – szépen csendesen, lassan, félhomályi szürkületben, miközben kopog az eső az ablakpárkányon és forró teát szürcsölsz a takaródba burkolózva.

Mégsem okoz maradandó élményt az egyébként tényleg érdekes alapötlet. Erről leginkább a színész maga és a kicsit erőltetett bonyodalom, valamint a film folyamatosan enervált hangulata tehet. Depressziósoknak, lélekbúvároknak, filozófus alkatoknak és az alternatív filmek iránt elkötelezett rajongóknak tetszhet, a többieknek viszont csalódás lehet (főleg, ha hisznek a filmes honlapoknak, ahol a “vígjáték” kategóriához van besorolva).

Értékelésem: 10/4