10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A 2001-es Majmok bolygója nem tesz mást, mint megkérdezi tőled: az emberiség rosszabb az állatoknál? Hiszen bántjuk egymást, rácsok mögé szorítjuk azt amitől félünk, vagy azt, amit mutogatni akarunk, sőt, kísérletezéseket folytatunk velük. Ha meg valamely ember kicsit másabb, akkor ismét előjön a félelem és a felsőbbrendűség, és diliházba küldjük, vagy évszázadokon át rabszolgaként tartjuk. Mert megtehetjük.

Aztán mindig jön valaki, akire támaszkodva lehet küzdeni mindez ellen, hogy az adott probléma megváltozzon. De az emberiség személyisége (hmm, tök jó kifejezést alkottam, az emberiség személyisége… tetszik) – már ha létezik ilyen -, sosem változik, és úgyis kitalál majd valami újabb “hülyeséget” amivel elnyomhat másokat…

Ez az ami a vászon mögül behatol a fejekbe, ha figyelmesen nézzük. De közben látunk egy jól induló történetet és egy emlékezetes (bár meg nem magyarázott) befejezést. Ami közötte van viszont olyan lapos mint a frissen vasalt ing. Színészi játékról nem igazán beszélhetünk, Wahlberg katasztrófa, a többi főszereplő meg majomjelmezben ugrabugrál, ami lehetetlenné teszi a komoly színészi játékot. Sivár, száraz és unalmas – de ha sikerül mély gondolati mondanivalót elcsípni, akkor megéri megnézni. Máskülönben nem sokat fog jelenteni és gyorsan elfelejtitek majd.

Értékelésem: 10/5

10/4 - Gyenge, Camera Obscura

A Halálos iramban épp akkor készült (2001), amikor még a friss levegő ugyanolyan csábító volt, mint a számítógép előtt ücsörögni, azaz néha még szaladgáltunk odakint, szerelgettük a bicajunkat és figyeltük hogyan szerelik a “nagyok” a motorjaikat, trabantjaikat, ladáikat és vágyakozva tekintettünk rájuk.

1tumblr_n55qim7TCq1sn6gt7o1_1280

Valahogy ezt a benzingőzzel teli, lemoshatatlanul olajos élményt próbálná visszaadni ez az akciófilm, ahol egy zsaru, mint valami kínai utángyártott Lego-kocka próbál beilleszkedni “igazi” társai közé, hogy elkapja a motoros bűnözőket, no meg az illegális száguldozókat. Persze száguldani ő is szeret, ami át is jön a filmen, de ennél többet nem nyújt. A hangulaton és egy-két jó kocsin kívül ugyanis semmi nincs a filmben amit igazán szeretni lehetne (még egy igazi belevaló nőci sincs, ami azért egy ilyen múvitól elvárható lett volna). Nem is nagyon értem, hogy élt meg még 5 részt ez a gyengén induló “sorozat”…

Értékelésem: 10/4

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Üvegtigris: 2001. Bámulatos a hasonlóság névrokonával. A sötétség itt is hatalmas, a lebegés élménye állandó, miközben az élet hajója (vagy inkább büféskocsija) megállíthatatlanul repül végzete felé.

tumblr_myu4t89gRR1sn6gt7o1_1280

Csak az üvegtigris a szomorú magyar valóságot tálalja gunyorosan, trabantos-ladás-babettás őszinteséggel. Minél inkább az elérhetetlen (amerikai) álom lebeg mindenki szeme előtt, annál inkább szétesnek és kicsúszik lábuk alól a talaj. Mégis, drámának gyenge, vígjátéknak pedig túl borongós – bár a magyar vígjátékok közül meglepően jól kidolgozott karakterek és jellemek találkoznak. Ráadásul hiába a szatíra, ha nem mutat rá, min is kellene változtatni. Azaz teljes mértékben érthető, ha valaki unalmasnak, esetleg gyengének tartja, de az is, amikor valaki az egekig magasztalja a magyar valóságot jól bemutató fekete humora miatt.

Értékelésem: 10/5

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

Szörnyen kedves

A Szörny Rt. még mindig jó. A Pixar köztudatba lépéséről leginkább ezen “szörnyen kedves” alkotás felelős, még 2001-ből. Az ötlet, ahogyan a gyerekek félelmeit összehozták egy párhuzamos-szörny-világgal, és végül a sikolyokból nevetésre váltottak, egyszerűen király. Az egy-két erőltetett jeleneten és azon kívül, hogy a felnőttek számára azért kiszámítható, nagyon jó kis szórakozást nyújt.

Értékelésem: 10/8