10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

“Kiskoromban anyám azt mondta, ne nézzek a napba. Így aztán 6 évesen belenéztem. Az orvosok nem tudták, fogok-e még látni valaha is.”

A csapda után ismét egy nagyágyú korai munkájára akadtam. Most Darren Aronofsky első egészestés filmje, a Pi volt az, amely (A csapdához hasonlóan) a maga fekete-fehér valójában elvezetett egy különös kis ember életébe, aki a számokban nem mást, mint a mindenség mögötti alapmintát keresi. Az eszméletlenül markáns képi világa, és szüntelen falkaparásra ösztönző “zenéje” egyszerre rettenetesen nyomasztó és taszító; gyakorlatilag ezt fejlesztette tovább 2 évvel később a Rekviem egy álomért c. filmjében.

A tudat hatalma, a szubjekítv-objektív valóság, a mindenség megismerésének határai, elménk behtároltsága és az istenség és létezésünk megértésének keresése az, ami élteti főszereplőnket, de a legfőbb kérdés végig az: vajon tényleg szükség van arra, hogy feltegyük az ilyen, vagy ehhez hasonló kérdéseket? Bár vannak hullámvölgyek a film zsenialitását illetően, a rendező önnön zsenialitása így sem lehet kérdés tárgya. Az egyik legjobb kísérleti film, amit valaha láttam.

Értékelésem: 10/8

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Nehéz úgy írni egy filmről, hogy tudod: még egyszer látnod kellene ahhoz, hogy teljes képet kapj az egészről. Aztán a film mondanivalója helyett csak azon morfondírozok: vajon az én hibám, hogy nem érzek késztetést az újbóli megnézésre, vagy ez egyértelműen a mű hiányossága?

Nolan 1998-as rendezése (gyakorlatilag az első nagyvásznú rendezése) tipikus low-budget. 2-3 szereplő, 2-3 helyszín, meg az utca forgataga. Ettől függetlenül a Nolan esszencia már itt is megjelenik, de ezeket a későbbi alkotásokban sikerült igazán tökélyre vinni. Kicsit olyan érzésem volt A csapda (vagy inkább Követés) című, meglepően rövid (70 perc) alkotásnál, mintha a két évvel későbbi Memento vázlata lenne mindez. De mint minden vázlat, ez sem igazán tett magáévá.

A vásznon egy fickó elevenedik meg, akinek a szórakozása, hogy követ embereket. Egy ilyen követés viszont balul üt ki és cseberből vederbe, majd gyakorlatilag csapdába esik. Ennek története ez a kis alkotás, mely minimalistább szinte nem is lehetne. Fekete-fehér képi világával, zenének ritkán nevezhető háttérmuzsikával, mára már egyre kihalóbban lévő narrációval és leegyszerűsített színészi játékkal operál; a film végi stáblista írógépes megjelenése pedig szintén ezt erősíti. Mintha csak a 70-es évekből pottyant volna ide a Following.

Azoknak ajánlom, akik szeretik Nolan munkásságát és szívesen megnéznék egy korai munkáját, mint a jövőbeli önmaga vázlatrajzát. Lehet szeretni a különleges atmoszférája miatt, de én sajnos nem tudtam, nekem felejtős.

Értékelésem: 10/5

10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

A magány nyomozó Ben Stillerrel és Bill Pullmannal nem lett igazi nyomozós krimi. Erről egyáltalán nem az 1998-as évjárata tehet (már csak azért sem, mert ezen években meghatározó, hasonló témájú filmek készültek), sőt, még csak nem is Ben Stiller, akinek ez még csak amolyan szárnypróbálgatás (de már itt is érződik, hogy nem ilyen komoly filmekbe való). Sokkal inkább Pullman túljátszása; a szokásos E/1-es, elaltató narráció (ami a 40 perces sorozatokban működik, vagy nagyobb filmek elején végén, az nem biztos, hogy így fog működni egy átlagos, két órás alkotásban); és a tipikus ‘90-es éveket felidéző szaxofonos-andalító zene, ami egyáltalán nem illett a történethez.

1tumblr_n0xh30oFGh1sn6gt7o1_1280

Na igen, a történet a másik dolog, ami nagyon lehúzza az egészet. A kiindulópont, hogy van a világ legjobb magánnyomozója (a film során semmi nem utal arra, hogy ő a legjobb, max. a kiváló szó jut eszembe) és egy segédje, akinek herótja van a láthatóan jól kereső munkától, csak mert nem lehet egész álló nap a szerelmével, akinek a kedvéért még felmondani is képes. Az ellentmondások folytatódnak, amikor a film elején valamiért kimegy a világba az egyébként a nap 24 órájában otthonról dolgozó nyomozó (nem értettem, miért pont ennél az ügynél, ami semmi megkülönböztetett érdeklődésre nem adott okot), majd a film közepén megoldódik (!) a nyomozás. Itt jön képbe egy csaj, és a nyomozó magánakciója, ami a fordulatokhoz és további logikátlanságokhoz és a film végének teljes kidolgozatlanságához vezet.

1tumblr_n0xh30oFGh1sn6gt7o2_1280

Életszerűtlen, céltalan és unalmas, ráadásul azért az egy-két film végi csavarért nem éri megnézni. Ja igen. Kitaláljátok mi ennek a világ legjobb magánnyomozójának filmbéli neve? Daryl Zero. Ugye, hogy komolyan vehető? 🙂

Értékelésem: 10/3

10/7 - Élvezetes, Game Obscura

Egy olyan játékot szeretnék bemutatni, ahol mindannyian egy (főleg) a középkorban művelt szép mesterséget próbálhatunk ki – mindannyian egy-egy hóhér csuklyáját ölthetjük magunkra. Bár ez utóbbi nem a játék eredeti tartozéka, egy guillotine-t mégis rejt a nem túlméretezett doboz.

A játék visszaröpít minket a francia forradalom (XVIII. század vége) idejére, ahol igen fontos szerepe volt a hóhéroknak, akik végre nem csak boszorkányokon élezhették eme nemes szerszámot, hanem igazi híres politikusokon, nemesek, közembereken, arisztokratákon is! Ártatlanokon ugyanúgy, mint igazi fekete bárányokon. Nem az a kérdés, hogy ki fog elhalálozni, az egyértelmű: mindenki. A kérdés az: mikor fog elhalálozni és ki okozza az áldozatok vesztét?

Olvasd tovább!