10/2 - Katasztrófa, 10/3 - Nem ajánlott, 10/5 - Átlagos, 10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Van az úgy, hogy az embert lábra dönti a tüdőgyulladás. Van az úgy, hogy ilyenkor csak a háttérben szól a tv, hogy néhány olyan filmet is megnézzen, amit egyébként eszébe sem jutna. Az elmúlt napok filmterméséről most egyben számolnék be, mert ezek a filmek több szót talán nem is érdemelnek.

A kábelbarát – Nem első alkalommal láttam, de mindig kerestem benne azt a kis szikrát ami miatt szerethetném. Továbbra sem találtam meg a szikrát, ez abszolút nem vicces, nem poénos, sokkal inkább szenvedtetős alkotás (kicsit hajaz ezzel a Távkapcsra), pedig Jim Carrey hozza a figurát. Talán a rendezőnek csapnivaló Ben Stillerben keresendő a hiba, mely olyan súlyos, hogy kvázi nézhetetlenné teszi ezt a ’96-os játékfilmet. Kedvenc jelenetem, amikor reggel elindul a két jóbarát, hogy egy pár órás út után végül este érkezzenek meg úticélukhoz, mely a film későbbi jelenetében kiderül, hogy órás távolságon belül van…
10/3

06

Veszélyes iramban – Legális középiskolás gyorsulási verseny. Aha. A színészek mindent beleadtak, de a karaktereknek kábé se eleje, se vége, karakterfejlődést nem látunk, az igazán jó kocsikat pedig ne ettől a filmtől várjuk. A végén pedig jön a tanulság: ha sok pénzed van, akkor megnyerhetsz egy ilyen versenyt.
10/3

03

Marslakó a mostohám – Ez az 1988-as vígjáték már-már klasszikusnak mondható, a ’90-es években számolatlanul adta a tv, mert szórakoztató, és az akkori egyik top-téma fura feldolgozása: földönkívüliek mindenhol. Nehéz is értékelni, hiszen önmagát sem veszi komolyan, csupán egy egyszerű, szórakoztató játékfilmnek készült. Annak 30 éve megfelelő volt, ma már azért ez kevéske.
10/3

05

A specialista – Sylvester Stallone, 1994. Robbantásszakértő és kamuzsaru párharc egy mindenkit megkavaró nővel. Tipikus akciófilmsztori, a főszereplők tipikus bambulós nézésével. Ergya.
10/2

Gyilkos szezon – Egyik pillanatban a balkáni háborúról van szó, a másik pillanatban két fickó hubertusozik, a harmadik pillanatban meg úgy csinálnak, mintha meg akarnák ölni egymást. A végén kiderül, hogy igazából nem is akarták megölni egymást, csak feldolgozatlan feszültség bujkált bennük és örülünk, hogy már nincs a balkánon háború. Juhúú. Ha nem Robert de Niro és John Travolta lenne a két főszereplő, a filmet semmi nem mentené meg. Így talán egyszer nézhető. Talán.
10/2

02

A sötétség határán – Mel Gibson kínlódása, hogy kiderítse, miért halt meg a lánya. Igaz, ha 2 perccel később ölik meg, már a film első jelentéből kiderült volna minden és egyből a fináléra ugorhattunk volna. Így eltelt másfél óra szinte a semmivel. Amiért viszont jár a pirospont, az az apa-lánya kapcsolat megjelenítése: realisztikus, bájos és a végén megható.
10/3

04

Dupla csapda – Remek szereplőgárda, amivel nem sikerült kezdeni semmit. De tényleg. Egy trükkösnek látszódni akaró film, amiben több a visszaemlékezés és az értelmetlen párbeszéd, mint a cselekmény. Ha ebből a listából csak egyetlen filmet választhatsz, amit nem nézel meg, ezt válaszd.
10/2

01

Néma düh – Chuck Norris film 1982-ből. Nem szuperhős, de azért leveri a főgonoszt és ez így van rendjén. Ha egy kicsit többet tudtunk volna meg megőrült embertársunkról és kevesebb logikátlansággal találkozunk, akár még mai szemmel is működőképes filmet láthattunk volna. Így marad a B kategória és a gyenge eresztés.
10/3

07

Na ez lett volna a címben felvázolt nyolcas csomag. Tanulság: nem szabad betegnek lenni, különben be kell érni ilyesmivel. Úgyhogy most gyorsan felgyógyulok.

+1 Nyomorultak (1995) – Első nézésre sokszor zavaros, kesze-kusza és túlságosan mélyre törő filmnek tűnt, mely kiváló adaptációja az eredeti műnek. Mégis, bár sok jelenete kiváló volt, olykor túlságosan is művészi jeleneteivel zavarossá tette azt is, amit amúgy felesleges volt (pl. ugyanaz a színész az apa és fia). Túldramatizált alkotás, melyben van kraft, csak én voltam hozzá talán kevés. Úgyhogy nem is pontozom. Na jó, de 10/5.

10/4 - Gyenge, Camera Obscura

Ha a Raid a modern akciófilmek császára, akkor A szikla pont annak ellenkezője. Korának kiemelkedő alkotásából ugyanis mindaz hiányzik, ami igazán méllyé tenné annak tartalmát. Persze nem is ezt várjuk egy akciófilmtől, ahol egy öreg tata jutalomjátéka mellé jut egy ekkor még színészkedni próbáló ifjonc és néhány nagyágyú. Csihi-puhit várunk, robbanásokat, feltüzelt jeleneteket. De csupán néhány zöld gömböcskét kapunk amit félig hazafi-félig terrorista személyek szabadítanának rá a városra. Természetesen az Alcatrazból…

A ‘90-es évek hatalmas összeesküvés elméletei is erőteljesen megjelennek, ahogyan szerelmi dráma is bonyolítja a helyzetet. 5 percenként valami oda nem illő beszólást tuti, hogy benyög az aktuális szereplő, hogy véletlenül se élhessük bele magunkat a történtekbe. Ami egyébként gördülékenyen siklik előre, a muzsika fenomenális (a vágási munka már annál szörnyűbb), viszont a végső happyend már kevésbé, miután SPOILER mégis ledobják a bombát a szigetre, ennek ellenére senkinek nem lesz semmi baja… Akkor most miért is ment az egész cécó? 😀

Bután megkomponált, érzelemmanipulatív, bugyuta film A szikla, mely hűen tükrözi az amerikai művészet hozzáállását a tömegmozihoz.

Értékelésem: 10/4

10/9 - Egyszerűen zseniális, Camera Obscura

Elkerekedett szemek, kiszáradt ajkak, meghűlt vér az erekben, sápadt arc, meredt tekintet. Varázslat, boszorkányság, színjáték, vagy betegség jele? Meddig vagy hajlandó elmenni azért, hogy mentsd magad és meddig vagy hajlandó elmenni azért, amit a szíved diktál?

A salemi boszorkányok nem csak egy szimpla boszorkányhistória. Nem csak a történelem egyik brutális túlkapása. Nem csak néhány szerencsétlen esemény találkozása. A salemi boszorkányok az ember igazi arca. Az, amit állandóan rejteget. Az, amit nem mer elővenni. Amit nem szabad elővenni. Ami tabu. Salemben megdőltek a tabuk – és ezzel a boszorkányok életre keltek…

Erről  a filmről egyszerűen csak szuperlatívuzsokban lehet beszélni. Egyszerre elevenedik meg benne a történelem egy kis szelete, egyszerre elevenedik meg benne mindaz, ami emberré tesz minket. És ez szívbemarkolóan fájdalmas. Vagy inkább szívbemarkolóan gyönyörű. A semmiből toppant elém, megtekintése pedig hatalmas, pozitív csalódás volt. Ismét egy film, amit LÁTNI KELL!

Értékelésem: 10/9

10/2 - Katasztrófa, Camera Obscura

– Neee! Elraboltak két nukleáris töltetet!! Mit csináljunk, uram? Hajkurásszátok egymást a sivatagban és figyeld az időzítőt, mert ha lejár, jajj lesz! Ha meg mégis felrobban közben az egyik, keressetek boldogan szálldosó pillangókat, az annak a jele, hogy nincs semmi baj!
– Igenis, Uram!

A Rés a pajzson egy hihetetlenül béna, néhány ütős mondaton kívül semmit nem nyújtó akciómozi a ‘80-’90-es évek Zs kategóriás stílusában. Robbanás mindenütt, atom mindenütt, és két karakter, akik mindent túlélnek. John Travolta és Christian Slater ráadásul nem is szerethető karaktereket alakítanak (már ha színészi teljesítménynek számít amit művelnek). Komolyan venni nem lehet, élvezni nem lehet, jókat kacagni rajta nem lehet. Marad a fapofa és a figyelmeztetés: ne pazarolj el rá 110 percet az életedből!

Értékelésem. 10/2

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

A függetlenség napja Amerika óriási ünnepe, július 4-e. Mi, ha nem ez a legtökéletesebb esemény, mellyel a hazához, Amerikához való hűséget prezentálni lehet? Szóval jött ez a film, A függetlenség napja 1996-ban, mely azonban már nem csak a patriotizmust tűzte ki célul, hanem egyenesen a világmegváltást. Melyre természetesen (mint mindig, ki más) csak az úesszáá képes. Szóval légy jó hazafi, legyen neked a legnagyobb vírusod, géped, szerszámod, eszed, kitartásod, tapasztalatod, titkod, vezetőd, önfeláldozásod, kocsid, humorod, házad, hiszen a legnagyobb és legnagyszerűbb államban élhetsz. Sugallja már-már propagandisztikusan felénk.

És mégis képesek vagyunk újból és újból megnézni, ahogy a földönkívüliek megszállják bolygónkat, mi(=USA) pedig visszavágunk nekik. Miért? Mert maga a film jó. Benne van az a drámaiság, az a sci-fi utalás, az a látvány, az a színészi teljesítmény, az a koncepció, ami sikert kovácsolhat világszerte még egy ilyen botrányosan manipulatív filmből is. Dehát ilyen Amerika, és mi így nem szeretjük?!

Értékelésem: 10/7

Megjegyzés: Az értékelésemen módosított az Amerikai Nemzetközi Szövetséges Filmművészeti Unióbizottsági Közgyűlés Rendhagyó Fokozatának Legmagasabb rangú tisztjének elöljárója, kinek nevét a titoktartási szerződés miatt nem tehetem közzé. Így az eredetileg 10/5-nek szánt értékelést a gyermekkori pozitív emlékek és az 51-es körzet megjelenítésének felidézésével képtelenné tettek arra, hogy 7/10-nél gyengébb pontot adjak. Ez viszont pozitív előjel: még ők sem képesek arra, hogy 7-esnél erősebb véleményt facsarjanak ki fáradt agyamból. Szóval a lényeg: nézzétek meg a filmet mert jó, de lássátok azt is, hogy az egyik legpropagandisztikusabb filmművészeti alkotás, mely valaha világra jött.