10/2 - Katasztrófa, 10/3 - Nem ajánlott, 10/5 - Átlagos, 10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Van az úgy, hogy az embert lábra dönti a tüdőgyulladás. Van az úgy, hogy ilyenkor csak a háttérben szól a tv, hogy néhány olyan filmet is megnézzen, amit egyébként eszébe sem jutna. Az elmúlt napok filmterméséről most egyben számolnék be, mert ezek a filmek több szót talán nem is érdemelnek.

A kábelbarát – Nem első alkalommal láttam, de mindig kerestem benne azt a kis szikrát ami miatt szerethetném. Továbbra sem találtam meg a szikrát, ez abszolút nem vicces, nem poénos, sokkal inkább szenvedtetős alkotás (kicsit hajaz ezzel a Távkapcsra), pedig Jim Carrey hozza a figurát. Talán a rendezőnek csapnivaló Ben Stillerben keresendő a hiba, mely olyan súlyos, hogy kvázi nézhetetlenné teszi ezt a ’96-os játékfilmet. Kedvenc jelenetem, amikor reggel elindul a két jóbarát, hogy egy pár órás út után végül este érkezzenek meg úticélukhoz, mely a film későbbi jelenetében kiderül, hogy órás távolságon belül van…
10/3

06

Veszélyes iramban – Legális középiskolás gyorsulási verseny. Aha. A színészek mindent beleadtak, de a karaktereknek kábé se eleje, se vége, karakterfejlődést nem látunk, az igazán jó kocsikat pedig ne ettől a filmtől várjuk. A végén pedig jön a tanulság: ha sok pénzed van, akkor megnyerhetsz egy ilyen versenyt.
10/3

03

Marslakó a mostohám – Ez az 1988-as vígjáték már-már klasszikusnak mondható, a ’90-es években számolatlanul adta a tv, mert szórakoztató, és az akkori egyik top-téma fura feldolgozása: földönkívüliek mindenhol. Nehéz is értékelni, hiszen önmagát sem veszi komolyan, csupán egy egyszerű, szórakoztató játékfilmnek készült. Annak 30 éve megfelelő volt, ma már azért ez kevéske.
10/3

05

A specialista – Sylvester Stallone, 1994. Robbantásszakértő és kamuzsaru párharc egy mindenkit megkavaró nővel. Tipikus akciófilmsztori, a főszereplők tipikus bambulós nézésével. Ergya.
10/2

Gyilkos szezon – Egyik pillanatban a balkáni háborúról van szó, a másik pillanatban két fickó hubertusozik, a harmadik pillanatban meg úgy csinálnak, mintha meg akarnák ölni egymást. A végén kiderül, hogy igazából nem is akarták megölni egymást, csak feldolgozatlan feszültség bujkált bennük és örülünk, hogy már nincs a balkánon háború. Juhúú. Ha nem Robert de Niro és John Travolta lenne a két főszereplő, a filmet semmi nem mentené meg. Így talán egyszer nézhető. Talán.
10/2

02

A sötétség határán – Mel Gibson kínlódása, hogy kiderítse, miért halt meg a lánya. Igaz, ha 2 perccel később ölik meg, már a film első jelentéből kiderült volna minden és egyből a fináléra ugorhattunk volna. Így eltelt másfél óra szinte a semmivel. Amiért viszont jár a pirospont, az az apa-lánya kapcsolat megjelenítése: realisztikus, bájos és a végén megható.
10/3

04

Dupla csapda – Remek szereplőgárda, amivel nem sikerült kezdeni semmit. De tényleg. Egy trükkösnek látszódni akaró film, amiben több a visszaemlékezés és az értelmetlen párbeszéd, mint a cselekmény. Ha ebből a listából csak egyetlen filmet választhatsz, amit nem nézel meg, ezt válaszd.
10/2

01

Néma düh – Chuck Norris film 1982-ből. Nem szuperhős, de azért leveri a főgonoszt és ez így van rendjén. Ha egy kicsit többet tudtunk volna meg megőrült embertársunkról és kevesebb logikátlansággal találkozunk, akár még mai szemmel is működőképes filmet láthattunk volna. Így marad a B kategória és a gyenge eresztés.
10/3

07

Na ez lett volna a címben felvázolt nyolcas csomag. Tanulság: nem szabad betegnek lenni, különben be kell érni ilyesmivel. Úgyhogy most gyorsan felgyógyulok.

+1 Nyomorultak (1995) – Első nézésre sokszor zavaros, kesze-kusza és túlságosan mélyre törő filmnek tűnt, mely kiváló adaptációja az eredeti műnek. Mégis, bár sok jelenete kiváló volt, olykor túlságosan is művészi jeleneteivel zavarossá tette azt is, amit amúgy felesleges volt (pl. ugyanaz a színész az apa és fia). Túldramatizált alkotás, melyben van kraft, csak én voltam hozzá talán kevés. Úgyhogy nem is pontozom. Na jó, de 10/5.

10/9 - Egyszerűen zseniális, Camera Obscura

Változás nélkül nem megy

A kérdés, hogy a változás jó-e. A Remény rabjai nem csak azért nagyszerű film, mert a kiváló történetmesélése mellett kiválóan ragadja meg a figyelmet és az együttérzéssel, igazságtalansággal könnyen megszeretteti velünk a karaktereket. E filmet én leginkább azért szeretem, mert a főhős mérhetetlen kínokat kell elviseljen folyamatosan, és ahhoz, hogy ezektől a kínoktól megszabaduljon pontosan azzá kell válnia, mint “kínzói”. Bűntelenül csukják börtönbe, és gyakorlatilag bűnösen kell megpróbálnia a lehetetlent, a szabadulást. Mert a bűnösök között senki sem lehet ártatlan. Ha létezik olyan, hogy “alapfilm”, akkor ez az.

Értékelésem: 10/9

10/9.9 - Szinte tökéletes, Camera Obscura

A nyaralás után ismét itt vagyok, méghozzá egy 20 éves klasszikussal, a Ponyvaregénnyel, melyről már nagyon sok mindent elmondtak nálam okosabbak. Az érdekessége ennek a fantasztikus filmnek, hogy úgy lett felkapott, úgy tartja top5-ös helyét az imdb-n, hogy alaposan szemügyre véve homlokegyenest szembemegy a filmiparnak azon szegmensével, mely a történetmesélésre és az akcióra helyezi a hangsúlyt. Itt is van ugyan egy elsőre talán nehezen összerakható, másodjára már zseniálisnak tűnő időbeli ugrálás, mellyel végül egy kerek egész sztorivá áll össze a Ponyvaregény, mégsem maga a történet a lényeges.

Sőt, mi több, egyenesen felejthető a történet. Viszont az, ahogyan a lassan kibontakozó eseményszálak közben a szereplők belemennek az emberi milyenség legalsóbb bugyraiba és valódi párbeszédeket, igazi helyzetkomikumokat tárnak elénk, mégis felejthetetlenné teszi azt, amit látunk. Nem amiatt, mert olyan überfasza az, amit Tarantino papírra, majd vászonra tett. Hanem egészen egyszerűen azért, mert az egész EMBERI. Igenis az emberi érzelmek által megfogalmazott reakciók az elsődlegesek a film szempontjából. És ettől lesz brutálisan zseniális az egésznek az atmoszférája és ezért fogom megnézni századjára is. A Ponyvaregény nem való mindenkinek, de ha ráérzel az ízére, te is így leszel vele! 😉

Értékelésem: 10/9,9