10/9.9 - Szinte tökéletes, Game Obscura

pan

Miért ne lehetne több egy társasjáték, mint amit a Monopoly, vagy a Rizikó adott évtizedeken keresztül? A modern társasjátékok világában már NEM GÁZ, ha barátaiddal közös asztal mellett játszotok egy jót. Erre pedig tökéletes alany az idén hamarosan magyarul is megjelenő Pandemic: Legacy, mely jelenleg a Nr. 1 a társasjátékok világranglistáján, a BGG-n jelenleg a világ legjobb játéka. Mit gondolok róla? Innen megtudhatod: Gyere és tépj szét!

Pandemic Legacy: 10/9,9

10/9.9 - Szinte tökéletes, Camera Obscura

1957. Az évszám, amikor a filmipar filmművészet majdhogynem lehúzhatná a rolót, hiszen a 12 dühös ember olimpiai aranyérmes súlyzósokat ver kenterbe amint a vászonra emeli ezt a másfél órás ólomnehezékű gyönyört. Pedig a 12, kicsit középkorú, kicsit idősödő férfi látványa nem valami felcsigázó.

Viszont akkora intelligens sakkjátszma az egész, hogy attól 1957-ben tuti felrobbant volna az internet, ha lett volna olyan. És nem csak elméletben: gyakorlatban is. Itt ez a 12 fickó, akiknek döntésre kell jutniuk, úgy, hogy egyikük nagyobb troll mint a másik. Van itt minden, kérem: mindent leszaró Bajner Bálint, nagyokos Vágó István, mindenbe kötözködő Magdi anyus, óriási megfigyelő Sherlock Holmes; a sportőrültről, a “hóhérról”, a rasszistáról, a “mélyből jövőről” és a “gőzöm nincs hol vagyok és mi ez de élvezem” típusról nem is beszélve. Amit ezek 12-en összehoznak egyetlen szobában, ahogyan képesek személyes (!) drámát csempészni egy délután eseményeibe, az fenomenális. A pontszám nem is lehet kérdés:

Értékelésem: 10/9.9

10/9.9 - Szinte tökéletes, Camera Obscura

A nyaralás után ismét itt vagyok, méghozzá egy 20 éves klasszikussal, a Ponyvaregénnyel, melyről már nagyon sok mindent elmondtak nálam okosabbak. Az érdekessége ennek a fantasztikus filmnek, hogy úgy lett felkapott, úgy tartja top5-ös helyét az imdb-n, hogy alaposan szemügyre véve homlokegyenest szembemegy a filmiparnak azon szegmensével, mely a történetmesélésre és az akcióra helyezi a hangsúlyt. Itt is van ugyan egy elsőre talán nehezen összerakható, másodjára már zseniálisnak tűnő időbeli ugrálás, mellyel végül egy kerek egész sztorivá áll össze a Ponyvaregény, mégsem maga a történet a lényeges.

Sőt, mi több, egyenesen felejthető a történet. Viszont az, ahogyan a lassan kibontakozó eseményszálak közben a szereplők belemennek az emberi milyenség legalsóbb bugyraiba és valódi párbeszédeket, igazi helyzetkomikumokat tárnak elénk, mégis felejthetetlenné teszi azt, amit látunk. Nem amiatt, mert olyan überfasza az, amit Tarantino papírra, majd vászonra tett. Hanem egészen egyszerűen azért, mert az egész EMBERI. Igenis az emberi érzelmek által megfogalmazott reakciók az elsődlegesek a film szempontjából. És ettől lesz brutálisan zseniális az egésznek az atmoszférája és ezért fogom megnézni századjára is. A Ponyvaregény nem való mindenkinek, de ha ráérzel az ízére, te is így leszel vele! 😉

Értékelésem: 10/9,9

10/9.9 - Szinte tökéletes, Camera Obscura

Ez az 1979-es (így már 35 éves!)  sci-fi horror továbbra is tökéletes. Tökéletes, mert az emberi reakciók élethűek; tökéletes, mert a fényekkel és a hangokkal való játék fantasztikus atmoszférát teremt; tökéletes, mert a lassú és a gyors jeleneteket zseniális parlandóval váltogatja a rendező; tökéletes, mert itt az elborzasztás mellett egy olyan technikával felturbózott történetet kapunk, melyre korábban vásznon nem volt példa.

Bárcsak a mai horrorok is az Alien: Nyolcadik utas a halál által kikövezett utat követnék, hisz az igazi borzongáshoz nem kell sem megmagyarázhatatlan misztikum, sem vérben fürdés. Elegendő hozzá maga az ismeretlen.

Értékelésem: 10/9.9

10/9.9 - Szinte tökéletes, Camera Obscura

Ha van olyan, a szexualitást a maga természetes valójában ábrázoló, nem öncélú és nem ezzel a fegyverrel az eladási listák élére kívánkozó alkotás (vagy legalábbis mentes mindenféle további hátsó szándéktól), akkor az A Nimfomániás I-II. Olyan brutálisan őszinte és megmutató (pedig még nem is a rendezői verziót láttam), amely már önmagában is lefőtt kávévá varázsol pár perc alatt. Azonban itt nem pár percről, hanem 4 kőkemény óráról van szó, ahol a tabuként emlegetett, pornóba illő események, illetve jelenetek folyamatosan tüzelik és a pokolba vagdossák a nézőt. Leszbikusság, szado-mazochizmus, pedofília, egyoldalúság, irodai, hétköznapi jelenetek, párkapcsolati, alkalmi partnerek sokadalma ez, melyek mindegyike tanítani, megismertetni akar. Tanítani, ha már ismered ezt a világot, és bemutatni, megismertetni, más szemlélettel láttatni, ha még nem találkoztál vele a maga valójában.

A nimfomániás személyek már-már kórosan függnek a testi érintkezésektől, az odalentről feltörő vágyaik kielégítéséről és ilyen formán nem különböznek az alkoholistáktól, drogosoktól, vagy akár a facebook-like-függőktől. Az, ahogyan mégis látjuk egy kis leányka nagylánnyá és nővé cseperedését (minden tekintetben), egyszerre taszító és perverzen vonzó. Nehéz is erről a filmről írni. Megbotránkoztató, kemény, és fájdalmas – minden tekintetben.

De az egész nem öncélú. A jelenetek közötti átvezetések, az “átlagos” emberek hétköznapjaival való példák, filozofikus, magas intellektusú beszélgetések talán még mélyebbre visznek minket, mint amit a film valójában megmutat. A testi érzések szintjén túl ugyanis ott az a belső érzék, mely akkor is képes nevetni, amikor a legkomorabb helyzetben valami ironikus történik – és akkor is képes sírni, amikor a felszínen látszólag semmi érdemleges nem történik. Nincs karakterbe helyezkedés, nincs “szurkolás a karakternek” érzés, sőt, az egész alkotás távol áll tőlünk – Lars von Trier mégis közel, rendkívül közel hozott hozzánk egy olyan témát, egy olyan jelenetekkel tarkított életsorsot, melyről nemhogy órákat, napokat, hanem heteket, hónapokat lehetne (és kellene is) beszélgetni.

Mielőtt leülünk elé, kicsit vetkőzzünk ki abból a helyzetből, amit a kultúránk, társadalmunk elvárna és próbáljunk sokkal messzebbről, emberi, sőt, már-már vadállati lényként az életre, az életből fakadó vágyakra, belső mozgatórugókra tekinteni és meg fogjuk látni ennek a filmnek azt a csodálatos szépségét, báját, melyet talán csak azok a személyek érthetnek meg igazán, akik legbelül kicsit gnómként tekintenek önmagukra és a világra (még ha az erről tudomást sem vesz). Mert talán mindannyiunk mélyén is ott lapul egy kis gnóm, aki régóta azért esdekel, hogy engedd ki, vagy fojtsd el: örökre…

Értékelésem: 10/9.9

10/9.9 - Szinte tökéletes, Game Obscura

A Carcassonne a Gazdálkodj okosan! után az első igazi társasjáték volt, amivel találkoztam. Megtetszett, pár évvel később pedig – a Monopoly mellett – az első játék volt, amit beszereztem. Nem csak nekem, a páromnak, barátainknak, családunknak is kedves játékká vált, így hamarosan megvettük a kiegészítőket is. Bár a Carcassonne család óriási, hatalmas választékból válogathatunk, én az „alap”, év játéka díjat nyert játékról és ahhoz tartozó néhány kiegészítőről ejtenék pár szót.

Olvasd tovább!

10/9.9 - Szinte tökéletes, Camera Obscura

t91

Az 5. évaddal lezárult az eddigi legjobb sorozat amit láttam. Bár voltak hullámvölgyek, lassabb részek, kevésbé logikus történések a Totál szívásban, végig érdekes, amennyire csak lehet valóságos, hihető sorozatot kaptunk. Az 5. évadban, ahogyan arra számítani lehetett, Walt célja a Fringéhez hasonló birodalom kiépítése. Azonban ott van Mike, Jesse, a családja és Hank is, akik komoly problémákat állítanak negatív hősünk elé. Az utolsó rész végén pedig felvetődik a kérdés: megérte ez a 2 év?

t92

A legizgalmasabb, legfeszültebb, legpörgősebb évadban új arcok is megjelennek, és Walt ismét megmutatja egy másik oldalát (ahogyan a felesége is). Arról lehet vitázni, hogy ez a befejezés mennyire happy end, azon viszont már kevésbé, hogy ez minden idők eddigi legjobb sorozata, a legjobb lezárása és a legjobb évada volt!

t94

Hiányozni fogsz, Heisenberg!

Értékelésem: 10/9.9

(L-R) Mike (Jonathan Banks), Saul Goodman (Bob Odenkirk), Jesse Pinkman (Aaron Paul), Walter White (Bryan Cranston), Marie Schrader (Betsy Brandt), Hank Schrader (Dean Norris), Skyler White (Anna Gunn) and Walter White, Jr. (RJ Mitte) - Breaking Bad - Gallery - Photo Credit: Frank Ockenfels/AMC

10/9.9 - Szinte tökéletes, Camera Obscura

A biztos, vagy a bizonytalan?

A következő három napban elhatározásra kell jutnod. Mindent feladsz és próbálod megmenteni feleségedet a börtönből, holott abban sem lehetsz biztos, hogy nem ő volt a gyilkos; kockára teszed fiad és a saját életedet azért, hogy életed hátra lévő részét külföldön, bujkálva töltsd el, de legalább szeretett családoddal? Vagy megpróbálod kiverni őt a fejedből, és vigasztalást nyersz egy fiatalabb, kedves (szintén egyedülálló) anyukával és próbálod boldogan, nyugodtan leélni életed fiaddal, néha meg-meglátogatva exnejed a börtönben? Otthagynád a biztosat a bizonytalanért?

Ne akciófilmet és egy szuper-képességű szabadítóművészt keress, ez nem arról szól. Ez kőkemény dráma, a szó legszorosabb értelmében. És bármi is legyen a vége, nincs jó döntés, nincsen jó választás… vagy mégis?

Értékelésem: 10/9.9

10/9.9 - Szinte tökéletes, Camera Obscura

Küzdelem az élet?

Az ember az egyedüli lény a földön, mely úgy éli le életét, hogy tudja: egy napon véget ér a földi pályafutása. Hogy aztán hogyan tovább, van-e tovább, az csak hit kérdése. Ettől függetlenül egy biztos: valahogyan de el fog jönni a vég. Mi mégis, ennek dacára képesek vagyunk boldogan élni, képesek vagyunk mosolyogni, nevetni, megbántani másokat, olyan dolgokon filozofálni, merengni, rengeteg időt tölteni, ami pár nap, pár év múlva a teljes feledés homályába vész. Mint egy ködfátyol, úgy borul életünkre mindez. Hogyan lehet együtt élni ezzel, hogyan lehet feldolgozni? Jogos kérdések.

A Halálsoron filmben is folyamatosan meg kell küzdenünk velük. Jobbnál jobb jelenetek, sajnálható, szerethető, gyűlölhető karakterek. Tom Hanks és Stephen King gondoskodtak róla, hogy ezek után átértékeld az emberi lét minden percét. Azt kell mondanom: ezt a filmet mindenkinek LÁTNI KELL!

Értékelésem: 10/9.9

10/9.9 - Szinte tökéletes, Camera Obscura

Létezik egyáltalán jó?

Létezhet-e valójában, a szó szoros értelmében szuperhős? Milyen áron érhető el a béke és vajon meddig marad fenn? Ha képesek vagyunk jót cselekedni, akkor miért vagyunk sokszor tétlenek? Sőt, ha képesek vagyunk jót cselekedni, miért van az, hogy közben kiderül: ez csak a mi nézőpontunkból volt jó? Létezik egyáltalán jó? Létezik egyáltalán béke? Létezhet valójában, a szó szoros értelmében szuperhős?

Watchmen. “Who Whatches the Watchmen?”

Ha a Batmanről azt mondtam, hogy az a legjobb szuperhős film, akkor igazat mondtam. Mert ez nem szuperhős film. Ez valami sokkal több annál. Olyan minőséget tükröz, úgy köp arcul folyamatosan, hogy az valami eszméletlen. Hihetetlen képi világ, olykor lágy, olykor erőszakos, olykor lassú, olykor pörgős – ahogy az élet is az.

Értékelésem: 10/9.9

10/9.9 - Szinte tökéletes, Camera Obscura

Őrjítő görbeség

Már nem is Batmanről van szó. Legalábbis a címből kihagyták. Oké-oké, ez Batman 2. része, A sötét lovag. De azért ez nem véletlen. Valóban a sötét lovagról beszélünk. Olyan tömény és komoly mondanivalóval rendelkezik ez a két és fél óra, hogy képes lennék folyamatosan újra és újra nézni.

Joker figurája olyan bizarr, olyan felkavaró, olyan hihetetlen, hogy arra nincsenek is szavak. Mint ahogyan a filmben folyamatosan megjelenő választási utak is zavarba ejtően jók (a csajt vagy a város védelmezőjét mentsem meg; ki nyomja meg hamarabb a gombot, amitől felrobban a bomba, stb.).

Nem egy egyszerű szuperhős mozi ez. Sőt, én nem is láttam benne szuperhőst, csak olyanokat, akik az “ártatlanokért” küzdenek. De mi van ha nem csak szuperhősök, de ártatlanok sincsenek?… Ugyanolyan tükröt kaptunk, mint amilyen szájat kapott Joker: őrjítően görbét…

Értékelésem: 10/9.9

10/9.9 - Szinte tökéletes, Camera Obscura

Pörögj csak a végtelenbe…
Eredet. Vajon miért csak mi, emberek vagyunk képesek értelmezni is a dolgokat? Vajon egy-egy gondolatunk, “ihletünk” honnan ered, miből származik? Álom az álomban. Izgalmas, érdekfeszítő, tökéletes. Vajon eldől a totem, vagy sem? Vagy jobbat mondok: Vajon ha egy álomszinten valaki totemet készít az működni fog egy szinttel feljebb is? ;)Pörögj csak, bele a végtelenbe…
Értékelésem: 10/9.9