10/8 - Kötelező darab, Game Obscura

Ott ültök öten az asztal közül. Megkevertétek paklijaitokat, amiben a hozzátok tartozó ikonok vannak többségben, no meg néhány egyedi varázslat. Készen álltok belépni a kazamatába, a föld alá, legyőzni a gonoszt. A mindent átható sötétség komorrá kellene, hogy formálja arcotokat, ehelyett viszont csillog a szemetek. Tudjátok, hogy ez a ti pillanatotok. Megnyomjátok az indulást jelző gombot, 3, 2, 1… Kezdődik!

5 percetek van átrágni magatokat megannyi fenyegető veszélyen, kijátszani a kezetekből a legjobb lapokat. Elemezni, statisztikázni, kiszámolgatni, egymásra várni nincs idő. Minden beadott lap közelebb visz titeket a barlang gonoszához, de minden beadott lappal csökken az életetek is. Ha vesztettetek? Nyugi, higgadjatok le kicsit, beszéljétek át, mit csináltok másképp. Ha nyertetek? Hurrá, jöhet a következő, még ádázabb ellenség!

Olvasd tovább!

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

A Stranger Things 2. évada méltó módon folytatta az elsőt. Pedig elképzelni nem tudtam, hogyan lesz lehetséges mindez, hogyan működhet egy ma leforgatott ’80-as évekbeli sorozat. De működik, valami fenomenális módon. A karakterábrázolás 10/10, az új szereplő Bob csúcs, Will végre nem csak eltűnik, Will mama tökösebb mint sok keménylegény, a seriff szerepe még árnyaltabb, a diákok hozzák, amit eddig is láttunk tőlük, egyedül a punk bandás hetedik rész lóg ki a sorból egy kicsit. (Szerintem az egy kísérlet volt arra, mennyire működne a Stranger Things Spin-off évadokkal. Nem, nem működne.)

9 részen keresztül láthatjuk, mi olyan szuper egy sorozatban, miért lehet beleszeretni egy sorozatba és miért képes többet adni, mint egy 90 perces szélesvásznú. Bárcsak minden sorozat követné a példáját. Igazi élmény volt minden perce. Nem akart meglepetést, cliffhangert okozni, mert azt a gyengék fegyverének tartja (SPOILER ALERT FEHÉRREL ÍRVA, ha látni akarod jelöld ki a szöveget: az utolsó részben SENKI nem hal meg. 0 halál. Durva.). Csupán egy történetet szeretett volna elmesélni. Izgalmasan, kalandosan, nagybetűsen. Ezt pedig sikerült neki. A legnagyobb örömünkre!

10/8

Ja, mától demodog-ot kérek majd mindig, hotdog helyett. Az sokkal menőbb.

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

Valamilyen erős megpróbáltatás, nehéz, már-már elviselhetetlen megrázkódtatás mindannyiunkat ért már. Valami gonoszat, valami furcsát, valami sötét mind hordozunk magunkban, a múltunkból fakadóan. Persze elnyomjuk ezt és bízunk benne, hogy sosem tör a felszínre. Gerald játékában, vagyis a Bilincsben című filmben minden adott ahhoz, hogy megpillantsuk az egyikét ezen sötét eseményeknek. Jó hír az elmélyülni vágyóknak és rossz hír a drámát és erős jeleneteket kerülőknek, hogy itt tényleg elmerülünk abban a bizonyos sötétben. No nem horror, vagy slasher szinten, nem fetrengünk feleslegesen vérben és nem riogatnak minket. Csak megmutatják a csupasz valóságot.

Egy kiszolgáltatott helyzetbe került nő a történet főszereplője, aki a tipikusan átlagos személy karaktere. Kívülről úgy tűnik, minden rendben, sőt, még annál is több. De aztán elkezdenek leperegni a külső alatt rejtőző sötétebb pigmentfoltok. És ez okozza a film varázsát. A napfogyatkozással pedig eljő a teljes sötétség. Hogy mi jön a helyére, az a film végén kiderül, mely le sem tagadhatná Stephen King alkotói munkáját. A témára és a műfajra érzékenyeknek nagyon ajánlott ez az “egyszereplős kamaradráma”. Novella a vásznon, erre találták ki a nagyvásznat!

10/8

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

A Szólít a szörny (A Monster Calls) története két mondatban összefoglalható, drámájához azonban szükség van annak nem csak 110 percére, hanem megvalósítására is. Utóbbira pedig különösen büszke lehet. Egy kisfiú megidéz egy hatalmas szörnyet, aki úgy tűnik, hogy szörnyként is az egyetlen barátja. Találkozásaik tripla történetek a történetben, ez pedig olyan kellemes, mégis drámai ízt ad a cselekménynek, ami miatt kivívta minden elismerésemet. Talán túlzás azt állítani, hogy egyszerre három síkon fut a történet (a szörnnyel való közvetlen találkozás, a valóság és a találkozásokon elhangzó történetek), mégis ezt érezhetjük, a szimbólumrendszer pedig csodálatos.

Eleve az a tanítás, hogy nincs teljesen jó és teljesen gonosz, lebilincselő módon van tálalva, ahogy a tragédiák (vajon csak az tragédia, ha meghal valaki?) és azok utóélete is hátborzongatóan erősen, mégsem nyálasan (sőt!) jelenik meg. Imádtam.

10/8

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

Egy fiatal csaj meghal egy kisvárosban. Különböző okok miatt mindenki hallgatásba burkolózik. Minél több mindenre derül fény, annál több kérdőjel ugrik elő a fenyőerdőből. És annál több mellékszereplő. Az első évadban Twin Peaks megtelik élettel, miközben egy hulla miatt megérkezik az egyik legnagyobb karakter, melyet krimisorozat adott: Cooper ügynök Kyle Maclachlan megformálásával új fényben füröszti az eseményeket. De ezt el lehet mondani az összes kurta-furcsa egyéb karakterről is, no meg persze a rendezőpárosról: Mark Frost és David Lynch fantasztikus képeket alkottak.

A misztikummal sem bánnak híján, de a sorozat fő báját az adta, hogy megelőzte korát. És emiatt hiába érződik a jeleneteken egyfajta furcsa szappanoperai stílus (azok az állandó zenei betétek kikészítik a Netflix-hez szokott agyam), az, hogy egyik pillanatban komédia, másik pillanatban thriller, a harmadik pillanatban pedig krimi, a negyedik pillanatban pedig szappanopera, nem zavaró, sőt! Epikus! És talán ez a stílusteremtés, vagy a stílusokból való szuper merítés emeli oda a Laura Palmer haláláról szóló sorozatot, ahol van. Mert hihetetlen, annak ellenére, hogy mégis hihető. Nice job, sheriff!

10/8

Ui.: Ne felejtsd, ha túl finom a kávé, tuti, hogy tonhalas!

10/8 - Kötelező darab, Game Obscura

18 kártyalap. Már nem egyszer bebizonyította társasjátékos közösség, hogy csekély számú tartozék is elegendő lehet egy jó és tartalmas játékhoz. Bár a Tides of Madness esetén pár ugyanolyan jelzőre is szükség lesz még, illetve számolásra alkalmas manuális vagy automatikus eszközre, ennél kevesebből tényleg nehéz lenne ennél mélyebbre merülni. Ez a kétszemélyes játék ugyanis megköveteli a memóriát, az alapos előrelátást, a másik lépésének kifürkészését és a kombinációk fejben történő összepakolását.

Olvasd tovább!

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

Nehéz erről a filmről beszélnem spoiler nélkül. Vannak alkotások, amik már az első percekben döbbenetet okoznak. A trailerek és az ilyen leírások ezt a kezdeti döbbenetet foszlatják széjjel. Úgyhogy spoiler nélkül: aki A fiú filmre vágyik, az készüljön fel egy feszült hangulatú, érdekes, de a közepénél lassúvá váló, viszont a végére abszolút kiteljesedő horrorra. Hmm. De nem szeretem ezt a besorolást. Mert ez bizony nem a klasszikus értelmében vett horror, a műfaji megkötések alapján, persze az. De mégis, sokkal mélyebb, drámaibb, feszültebb és értékesebb, mint egy átlagos horrorfilm.

A történetmesélése ugyanis kiváló. No a zseniálistól nagyon távol van, de a karakterek motivációja abszolút rendben van, minden és mindenki a helyén van. A színhely és a képi világ lebilincselő. Mégis van némi hiányérzetünk a végén, talán az akció hiánya, vagy az, hogy a végén nekünk kell összeraknunk a porcelándarabkákat. No persze, ez nem is olyan nehéz. Biztos vagyok benne, hogy van, akinek sikerült a mutatvány… 😉

10/8

SPOILER! Ha már megnézted, akkor itt a magyarázat, miért a magas pontszám: mert nagyra értékelem, hogy a film gondolkozásra késztet, és hiába játssza el (már-már túl is erőltetve néha), hogy ez egy tipikus szellemjárta kísértetkastély története, ahol a szülők megőrültek és valami démon kísért; a végén mindenre értelmes, logikus és evilági magyarázat kerül. Príma!

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

A fegyvertelen katona a szó szoros értelmében berobbant. Pedig háborús drámából teli a padlás, a poklok poklát már megmutatták párszor, ahogy életrajzi drámából is kaptunk már nem keveset. Mégis, az élet nagyobb történetíró annál, mint amit emberi elme el tud képzelni. Főleg ebből a szempontból tartom elképesztően erőteljes filmnek Mel Gibson legújabb rendezését: az eredeti történések, A fegyvertelen hős című dokumentumfilm alapján semmiféle csilivili ferdítést, túlzást, szentimentalizmust nem adagolt hozzá a rendező ehhez az egyetlen mondatban elmondható csodához: egy fiú kiáll hite és meggyőződése mellett, aminek köszönhetően több tucat katonát ment meg. De nem véletlenül találták ki a mozit, ott mindez elképesztő erővel zúdul ránk.

97868-a-fegyvertelen-katona-2016-kep-3

A film két nagyobb, különálló szakaszra bontható. Az elsőben már-már Disney-szerű elbeszélés után megismerjük a főszereplőt, mindent megtudunk róla, ami cselekedetei megértéséhez szükségeltetik majd. A temérdek vágás pedig néhol bizony kontármunkának tűnik (nézzétek meg, ahogy a két kisgyerek végighalad a gabonaföldtől az erdőn át a vízesésen keresztül a sziklákig: 4 különböző helyszín egybe vágva, ami tönkreteszi a jelenetet, hogy aztán ezt később is az arcunkba vágja; vagy gondoljatok arra, milyen ütemben kerülünk kórházból az otthonába, majd a moziba és végül az utcára).

A másodikban, miután az érzelmeink kellően ráhangolódtak a jövő történéseire, jön a nagy áttörés. Az az egy óra ami miatt érdemes moziba járni. Olyan kegyetlen, mégis reális offenzívát kapunk arról, hogyan is néz ki egy második világháborús csata, amit még Ryan közlegény is megirigyelne. Mel Gibson végre hanyagolta a felesleges brutalitást, semmit nem tol túl, csak annyira mutat meg mindent, amennyire a valóságban is történt. Kegyetlenül, véresen őszintén, de nem Passió-jellegű vérözönnel. Mindettől függetlenül kell hozzá egy idegzet, hogy végigbírjuk ezt a kálváriát – és kell hozzá egy főhős, aki mellett mi is könnyebben átvészeljük ezeket a perceket, ahogyan a katonák is a harcmezőn. Ebből a szempontból pedig elképesztően erős filmet kapunk és kalapom emelem Gibson előtt.

Az utolsó vágás kicsit hirtelen ránt minket a valóságba, de drámából és könnycseppekből nincs hiány, az bizonyos. Az Oscar-átadó méltó esélyese ez a film, ami elgondolkoztat hitről, becsületről és bátorságról egyaránt.

10/8

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

Az elmúlt időszakokban megszokhattátok, hogy hullámokban támadok. Vagy megszokhattam, ha maradok a “blog mint online napló” kiteljesedésnél. Remélem elül majd ez a bizonyos hullámzás és beáll egy megszokott rend, mind a cikkeket, mind a honlap kinézetét illetően. (A megnézett filmeket azóta is listázom, jelenleg nem kevesebb mint 77 film várja az elemzést.)

A visszatérésre mi mást is választhatnék, mint a Star Wars három és feledik részét, a Zsivány egyest, mely bejelentése napján sem mozgatott meg, utána pedig pláne. Az Ébredő Erő jó kis nosztalgiavasút volt a maga módján – én a moziban megvesztem érte, de a második megtekintést követően eltünedezett szemem elől az SW mánia piros-zöld fátyla. Azóta sem volt rá affinitásom, hogy újranézzem, és ez sokat elmond róla. Na, de nem az Ébredő Erő miatt vagyunk itt.

swro

Ahogy azt pár barátomnak ecseteltem az első és második megtekintését követően, a Zsivány egyes képes volt újat mutatni és képes arra, hogy ne elégedjek meg kétszeri nézéssel. Ez pedig nagy öröm. Így hiába az első óra elkótyavetyélt történetmesélése, a második óra bőven tart izgalmakat, látnivalókat, igazi mesét. Igazi Star Wars hangulatot. Nem csak olyan nosztalgia jellegű “tömd bele a számba az egészet, mert én úgy szeretem” Ébredő Erő típusút, hanem igazi Raffaello/Mozart golyó “adj belőle, de majd én szépen lassan eszegetve kiélvezem amit kaptam” típusút. És ez nagyon jó!

A film számos filmesztétikai (CGI színészek) és történetbeli (karakterek előtörténete) kérdést tesz fel, de vannak témák, melyeket nagyon ügyesen árnyal, és ez jót tesz az univerzumnak. A kémek kettős munkája, a lázadás politikai atmoszférája, a birodalmi tervek megalkotóinak szövevényes élete, a dezertőrök és erőhasználók szerepköre. Az Új Remény átértékelődik, magasabb szintre kerül miatta. Ez a film úgy vonul be a Star Wars történelmébe, mint a 0. rész. Mint az a rész, amit először látnod kell. Az új Flashback sorrend: Zsivány egyes, Új remény, A Birodalom visszavág, Baljós árnyak, A klónok támadása, A Sith-ek bosszúja és A Jedi visszavág. (Filmsorszámot szinte direkt nem is írtam, az Ébredő Erőt pedig addig mindenképp kihagyom, amíg nem látjuk a VIII. és IX. részeket, amik már nem csak a nosztalgiáról vagy a koppintásról fognak szólni.)

Az pedig, hogy a Zsivány egyes bejutott ebbe a díszes társaságba és ilyen előkelő helyet kapott, mindent elmond róla. Nem tökéletes a film, de ízig-vérig Star Wars mozi. Végre!

Értékelésem: 10/8

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

Néha egészen egyszerű dolgok is rendkívüliek tudnak lenni, vagy éppen rendkívüli eseményeket indíthatnak be.  A Gran Torino pedig egészen elképesztően nagyszerű a maga nemében. A kocsiról elnevezett, így azt névlegesen a középpontba állított film köze a kocsikhoz igazából a nullához közelít, mely tökéletes szimbóluma mindannak, amit becsülünk és fontosnak tartunk az életben. Amiért megéri dolgozni, amiért mindent beleadunk. Mit tennénk, ha mindazt, mely az életünk jelképévé vált, elveszíthetnénk egyik pillanatról a másikra?

gra1

De ez  csak egyetlen kérdés. Mert a szomszédba olyan alakok költöznek, akiket ki nem állhatunk. Hogyan viseljük el őket, milyen a zsigerből jövő előítélet és milyen az, ha az előítéletünk fogságából hirtelen kizökkentenek minket.

A Gran Torino megmutatja az előítéleteink hatását, megmutatja a “rasszok” közötti ellentétek határvonalait és mindezt körültekintően. Az erőltetett drámaiság, a végesemény kibontakozása várható, már-már színpadiasan eltúlzott, az üzenet mégis átjön, ez pedig mindenképp dicséretére válik.

10/8

10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

Kell egy kötél

Nem úgy indultam neki, hogy háborús drámát látok majd. A film végére pedig rájöttem, hogy azért, mert ez nem is háborús dráma. Sokkal több annál. A számomra egyébként egyáltalán nem vonzó téma, a balkán ’90-es éveinek egyetlen napja elevenedik fel előttünk, de olyan zseniálisan kerülve a szájbarágás bármi formáját, ami igazi örömöt csalt arcomra. Tehén az úton. Jobbra, vagy balra? Labda a kisfiúnak, kötél a kútnak. Megoldandó problémák. Nem a főgonoszt kell legyőzni, nem a világot kell megmenteni egy becsapódó aszteroidától, nem a leglehetetlenebb rablást kell végrehajtani. Csupán egy kötélre van szükség, egy hétköznapi tárgyra egy átlagos feladat elvégzésére.

Hogy megéri-e megnézni egy filmet, amiben egy kötelet keresnek égen-földön? Abszolút. Bár van néhány jelenet, mely elviselte volna az erősebb vágást, olyan erőteljes alkotást, mint az Egy tökéletes nap, nagyon rég nem láttam. Képes sírva-nevetve bemutatni a háború borzalmait és képes nem csak a tragédiát, hanem az új esélyeket is szándékos könnyfakasztás nélkül elénk tárni. Az emberi oldal, a hétköznapi oldal is tökéletesen elegendő a borzalmak bemutatására, vér, harcok és megrázó események nélkül. Ezért csodálatos ez a film. A zárás pedig tökéletes koronája a film címének, a film jelentéstartamának és a film cselekményének, gondolatvilágának. Elképesztő, mennyire nem kapott kellő figyelmet ez az aprócska kis csoda.

10/8