10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

Az már önmagában elég komoly kritika, ha a stáblista alatti zene színvonalasabb, mint a film előtte. Nos, az AC DC-vel nem tudta most felvenni a ritmust Bruce Willis, hiába a Bosszúvágy. Bár eleve nagy dolog lett volna, ha egy ilyen faék egyszerű remake színvonalas, de itt még Bruce sem tudott semmit hozzátenni a film 100 percéhez. Persze abszolút nézhető akciófilmről van szó, a megszokott amcsi stílussal. Van egy drámai pillanat, a főszereplő pedig úgy bosszút áll, hogy minden jó, ha jó a vége. DE! Én azért nem tudom elfogadni érvként az ilyen filmek után, hogy “nézhető volt”, mert az ég adta világon senkinek nem volt róla fogalma, miért készül el ez a film. (Nyilván, a remélt meggazdagodáson túl, amihez viszont a hype-vonatot nem sikerült beindítani.)

Mi célja volt a filmnek, az alapvető “szórakoztassunk” slágertémán túl? (Megjegyzem, szórakoztatni úgy is lehet, hogy közben van értelme az eltöltött 100 percnek.) Miről szólt egyáltalán? Mit akart nekem üzenni? Hogy jó, hogy bárkinek lehet fegyvere? Hogy jó, ha önbíráskodunk? Hogy egy doki ügyesebben “nyomoz”, mint a zsaruk? Hogy az amerikai igazságszolgáltatás egy kalap trutyi? Hogy vegyek elégtételt a saját sérelmeimért? Hogy mindent meg lehet úszni? A film kiindulópontja eleve béna volt, de ami utána történt, az is a nonszensz kategóriába tartozik. Egy film igenis akarjon engem, mint nézőt. Vonatoztassa meg az agyam, ejtsen rabul, hasson az érzelmeimre, mutasson meg valamit egy másik oldalról. Ez viszont csak popcornt nyom a kezedbe, majd azt mondja: “Nesze, zabáld, ennyit érsz.”

Gyenge, fantáziátlan, unalmas – Bruce pedig ennél még a Hell reklámban is hitelesebb alakítást nyújtott. Úúúúgyhogy…

10/3

10/2 - Katasztrófa, 10/3 - Nem ajánlott, 10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A Fűrész első két része megérdemelte, hogy önálló bejegyzésben foglalkozzak vele, a franchise azonban olyan kínlódást mutat be az ezt követő 5 (!) részben, amely inkább egy gyilkosos szappanoperába illene.  Viccen kívül, ha ezek a részek nem önálló filmként akarnának működni, hanem 45 perces sorozatként, amelynek csak a legelső része 90 perces, akkor egy átlagos, normális, néhol izgalmas, néhol gyomorforgató 18+ -os sorozatot kapnánk, összesen 1+12 résszel. Mert minden részben vannak nagyon jó eszmefuttatások (bár a vége felé közelítve ezek egyre erőltetettebbek), jó csavarok (az elképesztően borzasztó, önmaga paródiájává váló 7. részt csak a viszonylagos csavar menti meg), nagyon jó feladatok és nagyon jó mini-történetek (kedvenceim azok, melyek kirakósról szólnak).

A filmes megvalósítás, az eleve elrendeltetett kínhalál és a szándékosan a szenzációhajhászásra törekvés elrontja mindazt, ami pozitívum. A vért és a szenvedést nem eszköznek, hanem célnak tekinti. Ez a legnagyobb hiba, amelyet elkövethet horror film, itt pedig szinte mindegyik részben ezzel találkozunk. A belső morbiditásunk és erőszakos vágyaink testet ölthetnek, hogy kiélvezhessük a legbrutálisabb gondolatainkat, talán sosem ismert vágyainkat. Csak az a baj, hogy ez pont ellentmond Kirakós elveivel, no meg az alkotások értelmével. Ha valami öncélú, az sosem sül el jól.

Sorozatként a Fűrészt 10/5-ösre értékelem.

Fűrész 3: 10/5 (az utolsó értékelhető rész)
Fűrész 4: 10/3
Fűrész 5: 10/3
Fűrész 6: 10/3
Fűrész 3D: 10/2

10/2 - Katasztrófa, 10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

A Közöttünk az űr és A setét torony egymást múlta alul a 2017-es legrosszabb tini-sci-fi kategóriában. Így most én is egy bejegyzést szánok nekik. Kezdjük az egyszerűbb falattal, nem mintha bármelyik is olyan könnyű élvezet lenne. A közöttünk az űr egy űrszappanopera két fő vonallal. Az első egy szerelmi szál, ami nem működik, nem szikrázik, a csaj és a srác nem illik össze, nem is szeretik egymást – legalábbis a vásznon az derül ki, hogy jobban rühellik egymást, mint amennyire szeretnék. A második fő vonal a Föld-Mars utazásról és kolonizálásról szól, de olyan blődségekkel, eszetlenségekkel, amit felelőtlenség és naivitás lenne sci-fi-nek nevezni. Eleve az egész film egy ordas nagy kamu, amit a bántóan rózsaszín naplementés tengerpartos záró taktus csak odáig fokoz, hogy a műkönnyeink között várjuk a vége feliratot. Nincs benne semmi szerethető.

A setét torony ellenben legalább elmondhatja magáról, hogy használhatóbb alapanyagból dolgozik. A fantáziavilág eszetlen hülyeségeit ugyanis még mindig könnyebb elnéznem, mint egy ál-sci-fi-t, aminek minden mondata égbekiáltó szarság. Az alapanyag Stephen King regényfolyama, de ebből semmit nem sikerült átemelni, csak egy szerencsétlen gyereket látunk, aki átjut az univerzum középpontjába, hogy ott összeálljon egy keménylegénnyel és szembenézzen egy fickóval, aki valami megmagyarázhatatlan okból el akarja pusztítani a világunkat. A karakterek motivációja ismeretlen, a karakterek felépítése gyenge, a világ amiben játszódik nevetségesen gyenge lábakon áll és az egész olyan mint egy kisiskolás meséje. Talán nálam is többet elmond a filmajánló utolsó sora: “csak Roland lovag és az ő különleges fegyverei akadályozhatják meg a feketébe öltözött világpusztító tervének valóra válását.”

Egyik sem érdemli meg, hogy megnézzétek, talán még a szó is kár rájuk.
Közöttünk az űr: 10/2
A setét torony: 10/3

10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

Fujj, fujj, fujj és fujj. Mi értelme volt újraforgatni A szépség és a szörnyeteget? De, ha volt is értelme, miért ilyen kiábrándítóan tették? Hermione nem való Belle-nek, talán színésznőnek sem, annyira erőltetett amit csinál. Gaston nem is tűnik kiállhatatlan alaknak eleinte. A mesében rejlő érzelmek teljesen elpárologtak. Megsemmisült a szépség és megsemmisült a szörny. Lett helyett a rózsaszín lufi, és ennek baromira nem lett volna szabad megtörténnie. Ugyanazt látom a vásznon, mint a mesében, csak itt nem kedves és elragadó a leány és nem igazán szörny a szörny. Soha többet.

Egy dolog szomorít el: ezzel a lealacsonyítással a meséből is elvett egy darabkát, már soha nem fogok tudni ugyanúgy tekinteni arra az ártatlan történetre…

10/3

10/2 - Katasztrófa, 10/3 - Nem ajánlott, 10/5 - Átlagos, 10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Van az úgy, hogy az embert lábra dönti a tüdőgyulladás. Van az úgy, hogy ilyenkor csak a háttérben szól a tv, hogy néhány olyan filmet is megnézzen, amit egyébként eszébe sem jutna. Az elmúlt napok filmterméséről most egyben számolnék be, mert ezek a filmek több szót talán nem is érdemelnek.

A kábelbarát – Nem első alkalommal láttam, de mindig kerestem benne azt a kis szikrát ami miatt szerethetném. Továbbra sem találtam meg a szikrát, ez abszolút nem vicces, nem poénos, sokkal inkább szenvedtetős alkotás (kicsit hajaz ezzel a Távkapcsra), pedig Jim Carrey hozza a figurát. Talán a rendezőnek csapnivaló Ben Stillerben keresendő a hiba, mely olyan súlyos, hogy kvázi nézhetetlenné teszi ezt a ’96-os játékfilmet. Kedvenc jelenetem, amikor reggel elindul a két jóbarát, hogy egy pár órás út után végül este érkezzenek meg úticélukhoz, mely a film későbbi jelenetében kiderül, hogy órás távolságon belül van…
10/3

06

Veszélyes iramban – Legális középiskolás gyorsulási verseny. Aha. A színészek mindent beleadtak, de a karaktereknek kábé se eleje, se vége, karakterfejlődést nem látunk, az igazán jó kocsikat pedig ne ettől a filmtől várjuk. A végén pedig jön a tanulság: ha sok pénzed van, akkor megnyerhetsz egy ilyen versenyt.
10/3

03

Marslakó a mostohám – Ez az 1988-as vígjáték már-már klasszikusnak mondható, a ’90-es években számolatlanul adta a tv, mert szórakoztató, és az akkori egyik top-téma fura feldolgozása: földönkívüliek mindenhol. Nehéz is értékelni, hiszen önmagát sem veszi komolyan, csupán egy egyszerű, szórakoztató játékfilmnek készült. Annak 30 éve megfelelő volt, ma már azért ez kevéske.
10/3

05

A specialista – Sylvester Stallone, 1994. Robbantásszakértő és kamuzsaru párharc egy mindenkit megkavaró nővel. Tipikus akciófilmsztori, a főszereplők tipikus bambulós nézésével. Ergya.
10/2

Gyilkos szezon – Egyik pillanatban a balkáni háborúról van szó, a másik pillanatban két fickó hubertusozik, a harmadik pillanatban meg úgy csinálnak, mintha meg akarnák ölni egymást. A végén kiderül, hogy igazából nem is akarták megölni egymást, csak feldolgozatlan feszültség bujkált bennük és örülünk, hogy már nincs a balkánon háború. Juhúú. Ha nem Robert de Niro és John Travolta lenne a két főszereplő, a filmet semmi nem mentené meg. Így talán egyszer nézhető. Talán.
10/2

02

A sötétség határán – Mel Gibson kínlódása, hogy kiderítse, miért halt meg a lánya. Igaz, ha 2 perccel később ölik meg, már a film első jelentéből kiderült volna minden és egyből a fináléra ugorhattunk volna. Így eltelt másfél óra szinte a semmivel. Amiért viszont jár a pirospont, az az apa-lánya kapcsolat megjelenítése: realisztikus, bájos és a végén megható.
10/3

04

Dupla csapda – Remek szereplőgárda, amivel nem sikerült kezdeni semmit. De tényleg. Egy trükkösnek látszódni akaró film, amiben több a visszaemlékezés és az értelmetlen párbeszéd, mint a cselekmény. Ha ebből a listából csak egyetlen filmet választhatsz, amit nem nézel meg, ezt válaszd.
10/2

01

Néma düh – Chuck Norris film 1982-ből. Nem szuperhős, de azért leveri a főgonoszt és ez így van rendjén. Ha egy kicsit többet tudtunk volna meg megőrült embertársunkról és kevesebb logikátlansággal találkozunk, akár még mai szemmel is működőképes filmet láthattunk volna. Így marad a B kategória és a gyenge eresztés.
10/3

07

Na ez lett volna a címben felvázolt nyolcas csomag. Tanulság: nem szabad betegnek lenni, különben be kell érni ilyesmivel. Úgyhogy most gyorsan felgyógyulok.

+1 Nyomorultak (1995) – Első nézésre sokszor zavaros, kesze-kusza és túlságosan mélyre törő filmnek tűnt, mely kiváló adaptációja az eredeti műnek. Mégis, bár sok jelenete kiváló volt, olykor túlságosan is művészi jeleneteivel zavarossá tette azt is, amit amúgy felesleges volt (pl. ugyanaz a színész az apa és fia). Túldramatizált alkotás, melyben van kraft, csak én voltam hozzá talán kevés. Úgyhogy nem is pontozom. Na jó, de 10/5.

10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

BM

Hogyan pazaroljunk el egyszerre minél több kiváló színészt? A Fekete mise megmutatja. Már ezerszer látott jeleneteke, már ezerszer látott történetek. Érdektelen, unalmas, lassú, katasztrófa. Cselekményvezetésből pedig 1-es.

10/3

10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

Szappanopera, szellemekkel – AHS 5. évad

Van-e lejjebb a szappanoperáknál, ha sorozatokról beszélünk? Egyértelműen: ha Julio úgy veszekszik Mariskával, hogy közben már mindketten hullák, csak visszatértek a halálból. Az alkotóknak nyilván ez még nem elég, kell transzvesztita, no meg egy kis vámpírosdi, úgy lesz az igazi. Nem tudok dönteni: a gore stílusra valószínűleg szándékosan hajazó vérözön, vagy a Nosferatura utalások tengere volt bénább. Előbbi öncélú, sőt, még rosszabb: céltalan. Utóbbi pedig csak műkulturizálódás, mintha csak bizonygatásra szolgálna a rendező részéről Nosferatu állandó felemlegetése.

Az Amerikai Horror Story 5. évada nagyon jól indít. Egy félelmet keltő hotel, félelmet keltő jelenetekkel. Az undor az egekben, a megbotránkoztatás oly erős, amit kívánni sem lehetne jobban: ezt várjuk egy horrorfilmtől. Kellően tragikus sorsok, kellően tragikus jelenetek. Talán pont ez az erős kezdés az okozója, de minden résszel egyre tovább süllyedt saját mocskában a Hotel. Az utolsó dolog, ami még tetszett, az a sok kisgyerek “coming out”-ja, onnantól viszont semmi eredetiség, csak szerencsétlenkedés, szerencsétlenkedés hátán. Nem érdekelt a szereplők sorsa, elvégre már kb. mind szellem, aki meg nem az, unszimpatikus. A Hotel önmaga paródiájává vált. Egy utalásokkal telített, vérben úszó semmivé foszlott, aminek a megtekintése kb. annyira volt értelmes dolog tőlem, mint a 3. és 4. évad esetén.

A fotózás szép, az alapötlet jó, az indulópont zseniális, a folytatás viszont szenvedés: mind a szereplők, mind a nézők számára. Siralmas.

10/3

10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

Nem szoktam televíziót nézni, egyedül a sport miatt tartom ezt a matuzsálem elefántot, mely néha bekapcsolva marad a meccsek után. Így esett tegnap is, így végül megnéztem a Benjamin közlegényt, melyet korábban már részleteiben azért itt-ott láttam. Van egy elég erőteljesen drámai nyitány: az ifjú férj a nászéjszakán szívrohamot kap. De dráma helyett az egész nagyon gyorsan átmegy könnyed vígjátékba, ami már csak azért sem érthető, mert túlságosan drámaian van ahhoz tálalva, hogy csak úgy elfeledjük mindezt. A morbid alapszituáció aztán még morbidabb folytatást hoz: a csajszi beáll a hadseregbe, miután egy rádiós betelefonáló műsornak hála találkozik egy vadidegennel. A hadsereg meg persze kemény és látjuk, miként teszi próbára a csajszit, de hiába az ötlet, a megvalósítás nem okoz igazi gyönyört. Nevetni nem nevettem, szánakozást annál gyakrabban éreztem. Volt egy-két csettintős, “ez tetszett” jelenet, de ennyi. Egy teljesen átlagos film volt mindaddig, amíg meg nem érkezett az új szerelme és nem csak a leányzót vitte el más irányba, hanem a filmet is.

bk

Az utolsó fél óra merő unalom és értelmetlenség, pláne a lezárást látva. Nem függ össze azzal, mi történt előtte a film nagy részében, logikailag totál érdektelen (főleg az a jelenet, ahol kiderül, LEHET, hogy kommunista a vőlegény). Kidolgozatlan, de még vázlatnak is gyenge. Így pedig a film is az, ami hazánkban valamiért különösen népszerű, kedvelt alkotás. Én viszont nem kegyelmezek.

10/3

10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

Ha egy sorozatot már csak megszokásból folytatsz, akkor ott valami nem okés. Ha egy sorozatot már csak a “remény a feltámadásra” érzettel nézed és minden újabb résznél reménykedsz, hogy végre visszatér minden az eredeti kerékvágásba, akkor ott valami nem okés. Ha egy teljes évad főszálára nem emlékszel (pedig rendben van a memóriád) pár héttel a megtekintése után, akkor ott valami nem okés. Ha egy sorozat fő témája mindig ugyanoda lyukad vissza (Mike vajon lebukik-e és kinek a neve fog díszelegni az iroda folyosóján, az egymásnak teremtett párok vajon boldog, hosszútávú szerelmi életnek fognak-e örvendeni), akkor csak ismételni tudom magam: a Briliáns elmék 3. évadja nagyon nem okés volt. És hiába az izgalmakat ígérő záró epizód, nálam a sorozat kaszát kapott.

Ha valaha is továbbnézném (kétlem), akkor azt egyértelműen a fantasztikusan játszó Louis Litt miatt tenném. De ez elég kevés pozitívum egy olyan évadtól, melyben 16*50 perce volt a rendezőknek elkápráztatnia…

Értékelésem: 10/3

10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

Az American Horror Story első és második évada lenyűgöző volt. Hibákkal teli, de tökéletes horror-sorozatként funkcionáltak. A harmadik évad, a Boszorkányok (Coven) viszont mindazt lerombolta, amitől szerettük ezt a különleges sorozatot…

Csak néhány gondolat, mert már így is többet írtam róla, mint amit érdemel: boszorkányok, varázslatok, ördöggel való paktumok, vuduzás, szellemidézés, zombulás, erőhasználat. Egy felsorolás, melyből már kitűnik: totál elgurult a készítők gyógyszere. Az eddigi évadok pont attól váltak nagyszerűvé, hogy a misztikum-valóság határát ügyesen mosták össze, sok-sok reality és minimális földöntúli dologgal. Itt viszont nincs összemosás, csak tisztán jön a sületlenség.

AMERICAN HORROR STORY: COVEN The Seven Wonders - Episode 313 (Airs Wednesday, January 29, 10:00 PM e/p) --Pictured: (L-R): Sarah Paulson as Cordelia, Taissa Farmiga as Zoe, Lily Rabe as Misty, Gabourey Sidibe as Queenie, Emma Roberts as Madison, Frances Conroy as Myrtle -- CR. Michele K. Short/FX

Ami, az erős kezdésnek hála még jól is elsülhetett volna. De mi történik, ha egy sorozat nem képes dramaturgiailag kezelni a halálokat? Totális csőd. Az évad végére talán nem is volt olyan karakter, aki legalább egyszer ne halt volna meg. Innentől kezdve az egész átment szappanoperába, mert tudtuk: hiába kiabálnak egymásra (szó szerint) kígyót, békát, és nyírják ki egymást, a következő részben úgyis visszatérnek.

És még mindig nem beszéltünk arról az elképesztően katasztrófa mozgatórugóról, aminél el**eszettebbel nehéz találkozni: a főszerepet kapó karaktereket szinte egytől egyig egyetlen cél vezérli. Az, hogy ő legyen a FŐBOSZI. Érted, ez a legfontosabb cél, ami ráadásul azért is röhej, mert ezerszer elmondják, hogy csak az lehet, akinek van rá képessége (az meg ugyebár nem fejleszthető, hanem velünk született dolog)…

Van ezernyi varázslat, boszi-képesség, egy olyan világ amiben az alkotók azt találnak ki, amit akarnak; mégis annyira fantáziátlan lett az egész, hogy ennél talán még a tiniboszis sorozatokban is több ötlet van. Áh…

Annak ellenére, hogy van egy-két kiváló jelenet (a múltból visszatérő, négergyűlölő LaLaurie karaktere óriási; de a Frankenstein-srác összerakása is szuper, Spalding fura viselkedéséről nem is beszélve), az évad óriási bukta volt, még azoknak sem ajánlom, akik szeretik az ilyen boszorkányos témájú dolgokat.

Értékelésem: 10/3

10/3 - Nem ajánlott, Camera Obscura

Hollywoodi ripacskodás a 90-es évek tipikus akcióvígjátékainak sorában. Idegesítő, már-már tv-show szerű poénokkal, melyeknek az aktuálisan látott eseményhez semmi köze, csak azt a célt szolgálja, hogy teli szájjal röhögjünk. Az aranykészítés és Leonardo fennmaradt műveinek ellopása ugyanis mintha teljesen másodlagos lenne. A teli szájjal röhögés helyett pedig így csak a fejünk fájdul meg az ostobaságok tárházától. Hudson Hawk – Egy mestertolvaj aranyat ér: agyleépítésre felkészülni.

Értékelésem: 10/3