10/7 - Élvezetes, Game Obscura

A Deep Madness 2016-os Kickstarter projekt egészen elképesztő mennyiségű támogatót szedett össze. Bár a kiadó első dobása volt, a játékmenet pedig első ránézésre egy tipikus Mansions of Madnesst képvisel; mégis, a figurák, az atmoszféra, a jól összegyurmázott világok és a számtalan exkluzív tartalom miatt az eredmény egy bitang nagy hatos lett. A számtalan kiegészítő eszméletlen mennyiségű figurát (200+) és tartalmat szolgáltat az alapdoboz mellé, ami önmagában akkora mint a Star Wars Rebellion. Lássuk, a két évnyi várakozás megérte-e, vagy megy a többi “többet ígért mint amit végül adott” Kickstarter játék közé?

Olvasd tovább!

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

A szolgálólány meséje egy új világot teremt azáltal, hogy megfogja a létezésünk mozgatórugójának alapját (gyermeknemzés, családbővítés) és “kivonja a forgalomból”. Nemes egyszerűséggel azt mondja, hogy az emberek többsége képtelen lesz gyermeket nemzeni. Ez a helyzet “városállamokra” szabdalja a világot és új közösségeket teremt. Főhősnőnk egy olyan közösség része lesz, melyben az Istenbe vetett spirituális hitet használják fel nemes egyszerűséggel arra, hogy a város vezetői szolgálólányukkal háljanak (ha már a feleség alkalmatlan a szülésre) és így jussanak gyermekhez.

Olvasd tovább!

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Star Wars VIII – Az utolsó Jedik. Most nem írott véleményt, hanem egy markáns, ámbár a jövőben még változóképes véleményt hallgathattok meg tőlem arról, miért rossz és miért jó film egyszerre az eposz legújabb része! Teljesen Spoilermentes a hanganyag!

Röviden: 10/7

10/7 - Élvezetes, Game Obscura

A Twilight Struggle nem véletlenül a háborús játékok koronázott királya. A hidegháborúval foglalkozó mély kétfős stratégiai-taktikai játék azonban nagyon mély játéktudást és hosszú partikat tartogat. Aki szeretné magába szívni a játék sava-borsát, de nincs kellő ideje, vagy nem tudna elmélyülni benne, annak kapóra jöhet a kistestvér, a 13 Days: The Cuban Missile Crisis. 45 perc, egyszerű szabályok, könnyed játékmenet, mély stratégiázás, nagyon hasonló játékrendszerben.

Az érdekessége mindkét játéknak, hogy megtörtént események kártyáit kapjuk meg, és ezeket kell kijátszanunk. Hiába vagyunk az oroszokkal, az amerikaiak kártyáját is kaphatjuk és bizony azt is ki kell majd játszanunk. Az időzítésen viszont hatalmas hangsúly van, a térnyerésről nem is beszélve. A kártyavezérelt mechanizmus és a térkép, valamint a befolyás-skálák minden játékban máshogy alakulnak, ezzel izgalmassá téve minden alkalmat. A rakétaválság minden komoly izgalmát átélhetjük villámgyorsan. Történelmileg kiváló, játékmenetében pedig lebilincselő alkotásról beszélünk, amit bátran ajánlok pároknak, a történelem iránt érdeklődőknek és azoknak, akik szeretnek taktikázni, de nem kedvelik a hosszú játékokat.

10/7

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

A Sárkánygolyók sorozat utolsó részletéhez, a 9. évadjához érkeztem. Hosszú, nosztalgikus, rögös, hullámzó, de meglepően kellemes volt ez a klasszikus anime, melynek záró taktusai rendkívül spirituális magasságokba vezettek. Amellett, hogy Son Goku felnőtt, és találkozik Chichivel, majd szembenéz Sátán fiával, olyan mély lelki gondolatokra vetemedik, melyet nem néztem volna ki a sorozatból és meg kell valljam, rendesen meghökkentett. Nem is igazán tudom hová tenni, hogy miért volt erre szükség, de kétségkívül felébresztett minket a végére.

Kezdjük ott, hogy Isten istensége, jósága és gonoszsága kerül terítékre, arra pedig, hogy Sátánt miért nem tudja eltávolítani, meglepően okos választ kapunk. Ebben a sajátos világban ez a sajátos istenkép meglepően izgalmasan hat, de közben úgy eltávolodik az eredeti kiindulóponttól, ami olyan, mintha már fojtogatna, hiszen nem épp erre számítottunk. Ez a spirituális befejezés azonban katartikus, azt meg kell hagyni. Az pedig, hogy mit tesz az utolsó részekben Son Goku (SPOILER: nem öli meg Sátánt, sőt, feléleszti a küzdelem után) olyan erős tanítás, melyet ha megértünk, mi is Son Gokuvá válhatunk. A sorozat végére teljesen átjön az üzenet: a küzdelmek amiket vívunk, akár kis gyerekként, akár felnőttként, akár mesterként, akár egyfajta teremtőként tegyük, valójában saját magunkkal vívjuk.

Így visszagondolva a sorozatra minden szereplő értelmet nyer. Mind a saját problémáival és saját küzdelmeivel jó példái a saját életünk egyes állomásainak. A barátság rögös útjai, a szerelem megtalálása, az igaz ösvény meglelése, a jó és rossz tettek elválasztódása és a helyes döntések meghozatala mind küzdelmes. Egyes harcok kevésbé fontosak, mások annál jelentősebbek. Egyeseket az ellenségeinkkel, másokat a szeretteinkkel vívjuk. De a legfontosabbakat saját magunk ellen. Ez az üzenet és ennek a megvalósítása egyszerűen szuper. Még akkor is, ha a spirituális vonal számomra már túl erős volt és nem ettől a “mesétől” vártam volna mindezt. Még akkor is, ha az utolsó 5-6 rész értelmetlen szerencsétlenkedés egy tűz eloltására. Az a tűz ugyanis nem kívül van, hanem bennünk!

10/7

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

A 102. rész az első, mely átlépte az eddig ismert határokat. Mely jelezte, innentől újfajta, erőteljesebb szemlélet jön. Hasonlóan komolyodik a sorozat, ahogy azt tette például 20 évvel később a Harry Potter-saga. Krillin halálával számos beindul az a gépezet, ami miatt igazán ellenszenvessé vált sokak számára ez az “ártatlanul” indult sorozat. Az évadban (mely saját számításom szerint már a 8. a sorban) megjelenik Szívtelen Sátán, és most az ő elpusztítása vár Son Gokura. Az összecsapás pedig komoly áldozatokkal jár.

Az évad legemlékezetesebb pillanata az összecsapáson és annak végkimenetelén túl az, amikor a Sárkány újra megjelenik. Az, hogy a Sátán elpusztítja még a sárkányt is, érdekes aforizma, ha végiggondoljuk, mit is jelképez akár a keleti, akár a keresztény vallásban a sárkány. A durvulás miatt (több országban egy jelenetet cenzúráztak is; igaz, 30 évvel később nem is tűnik az olyan brutálisnak) egyik felem szomorú, mert ezzel a sorozat veszített bájából; másik felem viszont örül, hogy komolyodik, emelkedik a tét és ezáltal az erkölcsi tanítás is. Kérdés, hogy a tanítás úgy is értékes marad-e, amilyen megjelenítéssel párosul. Én azt gondolom, képesek tudunk lenni felülemelkedni mindezen, és el kell fogadni, a Dragon Ball innentől már több mint mese.

10/7

10/7 - Élvezetes, Game Obscura

A 7th Continent társasjáték azon Kickstarteres játékok számát gyarapítja, amelyek egy kis ötletből mertek nagyot álmodni és azt szuper módon meg is valósították. Annyira sikeres lett a projekt, hogy október végéig be lehet jelentkezni a második, javított kiadásra. “A második kiadás” megjelenése miatt sokan érdeklődtök a játék iránt, és sokan kétkedve nézitek, jó lesz-e ez. Páran megbekkeltük az első kiadást, én hozzácsaptam még pár kieget is, 1 hónapja meg is érkezett (köszi Gyuri), azóta 2 csapatjátékon és egy egyfős szárnypróbálgatáson vagyok túl. Erre alapozva írnék nektek pár gondolatot a 7. kontinensről.

Olvasd tovább!

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Az előző “évad” során már jeleztem, hogy gyorsul a Dragon Ball, és ez nem változott, immár 10 rész is elég volt, hogy azt mondjam, egy újabb nagy fejezet lezárult. Egyrészt sikerült megküzdeni a boszi lényeivel, másrészt sikerült megszerezni a hetedik gömböt és még a kívánság is villámgyors volt. Bár a harcok továbbra is rendkívül túltoltak és az egész sorozaton érződik a lassú elbeszélési forma, azért ezt az évadot is hasznos volt átélni.

Ennél többet csak akkor olvass, ha nem bánod a SPOILERT.

Az évad a családi kötelékekről szól. Egyrészt ott van Zseniális teknős és a boszi, akikről kiderül, hogy testvérek. Érdemes megfigyelni, hogy mindkettőnek sajátos hóbortjai vannak és mindketten egy dolog érdekében tevékenykednek: az elismerésért. De míg egyikük a pénzt, másikuk a szép lányokat tartják az elismerés elsődleges forrásának (erre szép visszacsatolás, hogy Janchát miért veszi fel tanítványának, az évad záró részében). A másik családi kötelék egyértelműen a fő attrakció. Az, hogy saját nagyapjával kell küzdenie főhősünknek, nem csak ezért a különleges szituációért izgalmas, hanem azért is, mert gyakorlatilag saját magát kell legyőznie Son Gokunak, ráadásul ugyanazzal a technikával, amit nagyapja is használ. Az pedig, hogy a végén kiderül, csak azért küzdött vele a nagyapja, hogy megszabadítsa egy gyengeségétől?! Le a kalappal az írók előtt. Aztán a családi kötelék címszó alatt két sírást is láthatunk – mindkettőt a boldogságtól. Először Goku örül meg a nagypapinak, aztán Goku kis indián barátja a sárkány által felélesztett apukájának. Elképesztő képsorok egy ilyen, kvázi “verekedős” mesétől. De hát ez már csak ilyen. A család mindennél fontosabb, mint az kiderült.

10/7

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Hohó, a Dragon Ball rágyorsított. Ez nem csak abból szűrhető le, hogy az “ötödik évad” tizenegy fejezetében előbb pár rész alatt legyűri a torony kihívását, majd ezzel együtt másodjára már sikeresen elbánik az aktuális karatekirállyal (Tao), hanem abból is, hogy a Vörös Szalag Rendet gyakorlatilag gyorsabban kinyírja, mint a Nagy Torna legkomolyabb ellenfeleit, akiket bezzeg részeken keresztül püfölt. Két szempontból mégis fontos ez az évad: egyrészt ami a főnökkel történik, az némileg váratlan és először érzem, hogy a gonoszok cselekedetei is árnyaltabbaknak tűnnek (gondolok itt a társára elsősorban); másrészt ismét bebizonyosodik Son Goku jószívűsége és nemes céljaival könnyen lehet azonosulni.

Az utóbbinak pedig nagyon örülök, elvégre ez egy mese, és nem öncélú, nem a verekedés a lényege, hanem megmutatni a saját belső gyermeki énünket. Ahogy a főgonosz is előbb akarja, hogy magasabb legyen, mint hogy övé legyen a világuralom, vagy Bulma is képes továbbra is sértődöttet játszani, még ha szerelmes is épp “ellenfelébe”. Egyértelműen jobb volt ez a pár rész, mint a korábbi egy-kettő nagyobb fejezet; de hatalmas hiba, hogy a vörös szalagosok elleni küzdelemnél elfogyott az igazi nafta. De arra majd szükség lesz a 7. gömb előkerítéséhez!

10/7

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Louis Drax kilencedik élete. Egy kis adag misztikum, egy kis adag kedvesség, egy kis adag krimi, egy kis adag komorság, egy kis adag izgalom és egy nagy adag dráma. Egy kisfiúról, aki minden évben halálos balesetet szenved, de végül mindet túléli. Hogyan lehetséges ez, valóban egy angyal ő? Száz perc múlva kiderül, ha leülsz elé.

Számíts egy kis lassúságra, de elbűvölésre egyaránt. Engem sikerült levennie a lábamról, elképesztően jó a szövegíró teljesítménye és a vágás is pont olyan ütemben gyorsul-lassul, ahogyan annak lennie kell. Egyedi hangulatú, ha hagyod, nálad is betalál majd!

10/7

10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Bizarr és felemás gondolatokkal fogadtam a tényt: David Lynch 1980-as Elefántembere nem csekély helyen áll az IMDB-n. Bár nem gondolom magam Lynch rajongónak, tudtam, ezt nekem is látnom kell. És ezzel valószínűleg ugyanígy voltak azok, akik másfél évszázaddal ezelőtt olvastak vagy hallottak erről az eldeformálódott testtel világra jött személyről. Ahogy minket, nézőket érdekel az elefántember arca és teste, ugyanúgy működik ez a valóságban is. És a két óra elteltével szomorú végkövetkeztetés is levonható: az ilyen személy mindig az érdeklődés tárgya lesz. Hol épp szánakozó, hol épp csodálkozó, hol épp megvető, hol épp megtisztelő arcok százai fogják megbámulni, Ahogyan tették azt az elefántemberrel.

Mert elefántemberek ma is léteznek, az pedig rendkívül nehéz, hogy bebizonyítsák: emberek ők, s nem állatok. Nagyjából ez az, amire ez a fekete-fehér film felhívja a figyelmet. Klasszikus módon megírt darab, nincs túljátszva, túlgondolva, már-már egyszerűnek is mondhatnánk. Vagy épp vizsgadarabnak. Egy jól megírt vizsgadarabnak, ahol minden a helyén van. Ettől függetlenül nem igazán értem azt a fanatikus lelkesedést, ami a filmet övezi, nem érzem kiemelkedő, vagy fantasztikus munkának. De ez az én véleményem, ami mint tudjuk, szubjektív.

10/7