10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

Kik vagyunk? Hol vagyunk? Miért vagyunk? Hol a vége mindennek és van-e kezdete? A Szellem/Világ, azaz A Ghost Story ugyanarról szól, mint az anyám! című film, csak míg az Anyám a film végére óriási feszültséget kelt és leordítja rólad az összes létező külsőséget, hogy bejusson a lelkedbe; addig a Szellem/Világ csendes magányba száműz. Mintha csak egy zajtalan gumiszobában ébrednél, és a “megvilágosodásig” nem engednének ki onnan. Persze könnyű a dolgod, szabadon távozhatsz, bármikor (rád gondolok, pités jelenet), mintha csak egy pszichológushoz feküdnél be terápiára. De amíg meg nem nézted az utolsó másodpercét, a terápia nem fog hatni. Ha pedig nem vagy befogadó, utána sem.

A Szellem/Világ művészfilm, a létről szőtt története nem is igazán történet, inkább csak “életérzés”. Egy halott életérzése.

10/6

10/6 - Jó alkotás, Game Obscura

A Sagrada az Azul, a Santorini, a Photosynthesis és a Patchwork után a következő a letisztult, áramvonalasított taktikai játékok sorában. Mégis, a négy játék közül ennél érzem egyedül azt, hogy olyan gyökerekhez nyúlt, mely semmiképp nem válik a dicséretére. De ez talán senkit sem érdekel, mert a játék egyszerű, szórakoztató, könnyed, mégis okos, egyszóval “smart”. Mik ezek a gyökerek és milyen játékmechanizmussal működik a Sagrada? Erről szól e társasjátékos bejegyzés.

Olvasd tovább!

10/6 - Jó alkotás, Game Obscura

A Far Cry 5 nem csak történetében mutatja be egy szekta működését, az énkép torzulását és az antikrisztus szerepét egy amerikai vidéken, hanem bennünk, játékosokban is hasonló élményeket, érzéseket kelt. Magával ragad, bevonz, elhiteti, hogy ez mekkora királyság, hogy ide akarsz tartozni, hogy többé más nem is érdekel – és végül vagy átmossa ezzel az agyad és “Far Cry 5 hívővé” válsz, vagy rájössz, hogy ez is mekkora egy pimasz átverés volt.

A Far Cry 5 ugyanis nem jó játék. Jó az átvezető animációkban, jó az effektekben, a nyílt tér érzetében, a grafikában, a karakterekben, a háttértörténetben. De a játékélmény, amikor már én irányítok, kevésbé frankó. Ugyanazt megkapjuk, amit már korábban, repetitív feladatok, gyilkolászás, robbantgatás meg duma, duma és duma, meg valami össze-vissza fejlődésrendszer. Brutálisan nagy a terep, így ha azt gondolod, te csak a fő sztorival haladsz, rossz hírem van: nagyon lassan fogsz haladni. Közben pedig ezernyi bug fog irritálni. Amikor épp küldetés közben megcsinálsz egy mini-questet, és hirtelen nincs ott, akit megmentettél, vagy amikor hidroplánnal kell úgy végigszáguldanod egy folyó felett, hogy beleőszülsz mire sikerül, mert a játék mindent megtesz, hogy szívasson. (Pl. nekiütközöl a levegőnek. Igen, a levegőnek.) Amikor épp harcolsz és a semmiből ott terem melletted egy enemy. Amikor bebújsz egy lyukba, ahonnan mindenkit kilősz, de az ellenfél megkergül és körbe-körbe rohangál. Amikor hiába választod ki a fegyvered, a játék másikat ad a kezedbe. Amikor az AI hirtelen brutálisan sebezhetetlen lesz, vagy épp lükébb a fűszálnál is…

Nem jelenteném ki, hogy a Far Cry csalódás, mert nem az. Sőt, rendkívül vonzó szépség. De csak az fogja élvezni, akit nem zavar az ismétlődés, aki nem érzi úgy, hogy ezt már eljátszatták vele korábban többször is, aki el tud merülni úgy egy open-world világban, hogy igazán jó fejlődés és craftrendszert nem kap. A Far Cry 5 – hiába a jó háttértörténet – csupán egy akciójáték a sok közül. Ne gondolj többet annál, mert csalódás lesz. Nálam továbbra is a Far Cry 3 az, ami mindent visz!

10/6

10/6 - Jó alkotás, Game Obscura

A CMON rátalált az aranytojást tojó tyúkra. És ezt nem azért mondom, mert épp húsvét közeleg, hanem azért, mert elképesztő összegeket szed ki a társasjáték közösségtől. Csupán az első 30 nap több mint 4 millió dolláros összeget szedett össze a Rising Sun játékára, mely a bolti verzióval és a sok kis apró extrával a végére gyakorlatilag simán elérheti az egy milliárd forintos összbevételt is. Egyetlen társasjáték. Hogy ér-e akár ez, akár más játék 30 ezer forintot, vagy a kiegészítőkkel együtt 60 ezer forintot, talán nem is fontos (vagy ha fontos is, rendkívül szubjektív). Abban azonban biztos vagyok, hogy a gyönyörű design, a modellhadsereg, a jól megírt KS-kampány, a hatalmas hype és a rendkívüli marketinggépezet nélkül ez a játék nem lenne top100-as a BGG-n.

Olvasd tovább!

10/6 - Jó alkotás, Game Obscura

Irány az Északi-tenger, irány a Valhalla! A Vikingar Kickstarteres játék megérkezett, magával hozva egy könnyed családi mókát, amiről leggyorsabban a Théba, vagy (a hosszú harcrendszerét kivéve) a Birodalom bajnoka juthat eszünkbe. A hajóinkkal kalandozunk, hogy váratlan események sokasodjanak körénk, izgalmat csempészve a mindennapokba. Fejlődhetünk békés úton is, de ki ne vágyna falvak, városok, szenthelyek, no és persze mitológiai lények felégetésére? Ha pedig ezek sikeréhez rúnákkal kell dobálóznunk, az is királyul hangzik – és az is. A mögötte meghúzódó sok szerencsével pedig nem érdemes foglalkozni, ebben a játékban nem kell elmélyedni, nem kell stratégiázni, csak a kikapcsolódás a lényeg. Olyan, mint a jó fagyi: ellazít, kellemes ízt ad, de valójában csak megfagyott, ízesített víz, melyre igazából nem volt szükségünk.

Vagy mégis? Kérem a fagyipénzt! 10/6

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

A Fűrész kettőn még csak apránként érződik, hogy el fog csúszni a franchise. Azt azonban, ami az első részt elképesztően jóvá tette, megpróbálták továbbvinni és ez mindenképp értékelhető. Itt kapunk egy rendőr apát, aki elfogja a kirakóst. Persze annak ez szándékos terve volt. Én mindig azokat az eseményeket tekintem fő szálnak, ahol a kirakós is szerepel. Ahol közelebbről szemügyre vehetjük ezt a sorozatgyilkost, aki próbálja bemagyarázni a nézőknek, hogy az, amit tesz, jó ügyet szolgál. És basszus, közel jár hozzá, hogy sikerüljön. Hogy végül miért nem sikerül neki, arról a vágás tehet – mindig átvált a “melléksztorira”, hogy valaki (vagy itt épp valakik) hogyan “játszanak”. Ami ráadásul elképesztően agyament sületlenség- és vértenger. Persze ezt is akarja kiváltani. Mindenki kap egy-egy olyan jelenetet, amitől szaltózik a gyomra, amitől a falat kaparja és ahol nem akar odanézni (de persze úgyis odanéz).

Jelen helyzetben egyébként az alapszituáció az, ami kevésbé fog meg, a főszereplő vergődése nem igazán jön át, sem őt, sem a fiát nem tudjuk sajnálni. A befejezésre azért összekapták magukat az alkotók (a tipikus fűrész receptnek ez kötelező eleme), de összességében nem érzem azt, hogy egy átlagos horrornál többet tudna. Abból meg tele a padlás.

10/6

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

Húúú. Itt ez az Amerikai pasztorál, amely egyszerre felkavaró dráma és történetelbeszélési zsákutca. Nagyon sok hibája van, de a dramaturgia mégis átjön rajta. Mintha rosszul mesélnének el egy viccet, a csattanón viszont így is jót mulatnál. Itt viszont nincs mulatság, csak a szülő-gyermek kapcsolat megindítóan tragikus kifejtése. Az viszont eszméletlen jól működik. Mindenféle hókuszpókusz meg erőltetés meg propaganda nélkül, működik. Kérdéseket vet fel elengedésről, ragaszkodásról, az életről, a kapcsolatainkról, a családról. Nagyon jó kérdéseket.

Egy filmklub tökéletes mintapéldánya Ewan McGregor filmje, szerteágazó módon elemezhető és kibeszélhető. A nagyvásznat viszont nem bírja el, ahhoz túlságosan lassú és nem adja alánk a lovat. Csak akkor láthatunk bele a lélekbe, ha kitartóak vagyunk. De ha fogékonyak vagyunk a témára, megéri kitartónak lenni.

10/6

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

Van az a pillanat, amikor azt hiszed, valami már nem fokozható tovább, de még egy lapáttal rátesznek és még egy lapáttal rátesznek. És még egy lapáttal rátesznek. Meg még eggyel. Ja és egy újabb lapáttal rátesznek. És ha nem lenne elég az eddigiekből, természetesen még egy lapáttal rátesznek. És egyik pillanatban ez még tök jó dolognak tűnik, mert megy tovább, mert nincs leállás, de másik pillanatban már kínlódás (“Hányszor lehet, elénekelni, büntetlenül egy refréééént…”). Mielőtt tovább folytatom, tegyünk rá még egy lapáttal. Ha ez meg van és még azért még egy lapáttal ráteszünk a biztonság kedvéért, akkor ezt a lapátolást érthetjük egyrészt az egész AHS (American Horror Story) világra, akik képtelenek leállni, vagy minőséget becsempészni az újabb évadokba. No meg érthetjük magára a 6. évadra, a Roanoke-ra. Lapátoljunk tovább.

Olvasd tovább!

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

A Netflix a Bilincsben mellett egy másik kis költségvetésű Stephen King novellát is bevállalt, az 1922-t. Egyetlen főszereplő, de számos karakter. Egyesek egysíkúak, mások árnyaltabbak. Egyesek hihetőbbek, mások még reálisabbak. Jól elemezhető filmes szempontokból, de a csekélyke történet is számos kibeszélhető (és kibeszélendő) jelenetet tartalmaz. Valóban gonosz volt a feleség? Valóban csak ez volt a fiatalok egyetlen lehetősége? Valóban akkor is ez a végkifejlet jött volna el a fiatalok számára, ha a főszereplő a film elején máshogyan dönt?

Az azonban bizonyos, hogy izgalmas képet fest arról: bárminek is beszéljünk az értékéről, azt soha nem csupán önmaga árazza be. A beárazást a körülötte lévő más létező entitások, tárgyak, gondolatok végzik el. Mit ér egy föld az urbanizáció közepén, vagy mit ér ugyanaz a föld a vasútépítés esetén, vagy mit ér ugyanaz a föld család nélkül? Mit ér ez a film híres színész nélkül és mit ér ez a film ilyen egyszerű történettel? Mit ér egyetlen év egy ember életében?

Nagyon is sokat!
10/6

10/6 - Jó alkotás, Game Obscura

Taj Mahal, Kapitólium, Notre Dame és Szent Péter-bazilika. Négy építmény, melyeket felépíthetjük a World Monuments játékban. A modern társasjáték világában semmi újat nem nyújtó társasjáték a Queen Games profiljába tökéletesen illeszkedik, hiszen egyszerű szabályokkal próbál rövid, de szórakoztató maradni, miközben a szerencse és a tudatosság keverékéből próbál élvezetes elegyet alkotni. Nos, a World Monuments (aaaargh, ha már van magyar kiadás, miért nem kapott magyar nevet) a filler-eurogame vonalat maximálisan hozza.

Az építkezés (mely témakör talán még a Cthulhu-játékoknál is több címet adott a társasjátékozóknak) próbál taktikai elemeket villogtatni, mindkét fázisban. Az első egy elembeszerző körút a bányában, ahol figyelnünk kell a helyezkedésre és a legoptimálisabb elemek beszerzésére. A második az elemek felrakásának helyével és időzítésével próbálja meg a gondolkodásunkat. No nem agyégetően, de ahhoz bőven, hogy a kezdetben szerencsének mondott mechanizmusokról rávilágítson, hogy ebben a játékban is saját szerencsénk kovácsai vagyunk. Ettől függetlenül túl sok a változó ahhoz, hogy mindent kiszámíthassunk, de talán épp erre van szükség egy olyan családi, gyors játékban, mint a World Monuments.

10/6

10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

A Dragon Ball “negyedik évada” teljes mértékben követi a hagyományokat. Már-már túlontúl hűen és megszokottan követi – így kezd is ellaposodni. Ahogy annak lennie kell, van itt néhány rész Zseniális teknős beteges fantáziájáról; van egy békés, segítőkész falu; van egy vörös-szalag-rend, amely a rosszfiúkat ontja magából; van egy főgonosz Blue kapitány képében; van egy hely, ahol ellenségek során át vezet az út (kalózok tanyája); és van egy fura kisfiú, aki mindenre rácsodálkozik és aranyos naivitása mellett rendkívüli ereje van.

A sorozat továbbra is bájos, de ettől függetlenül ugyanaz a típusú erőltetettség jellemző rá, mint eddig. A harmadik gömb felkutatása, még ha hányattatva is, de sikeres volt, és ez a lényeg, nem? Hogy a macskanő nem járt sikerrel, hogy Blue kapitány fél az egerektől és az orrvérzéstől, no meg, hogy működik a csúcsszuper vidámpark, hogy Bulma minden tinilány legrosszabbja és hogy laknak még a városban rendes rendőrök. Az előző 10-14 részhez képest értékesebb és izgalmasabb részek voltak, sok apró, szuper jelenettel, de közeledve a 60. részhez, bízom benne, hogy komolyodik majd valamelyest a történet.

REPÜLŐ FELHŐŐŐ!

10/6