10/5 - Átlagos, Camera Obscura

2017 két életrajzi drámát is tartogatott számunkra, mely a 20. század eseményeiből két olyan részletet elevenít fel és emel ki, mely egy-egy rablás köré épülnek. A viszkis egy talán csak hazánkban ismert történet egy budapesti bankrablóról, aki az évszázadokkal ezelőtt elfelejtett betyár-módit hozta vissza. A világ összes pénze viszont nem egy szegény fickóról szól, hanem a leggazdagabbról. Az unokáját rabolják el, ő pedig nem hajlandó kifizetni a számára egyébként aprópénznek tűnő milliókat.

Olvasd tovább!

10/2 - Katasztrófa, 10/3 - Nem ajánlott, 10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A Fűrész első két része megérdemelte, hogy önálló bejegyzésben foglalkozzak vele, a franchise azonban olyan kínlódást mutat be az ezt követő 5 (!) részben, amely inkább egy gyilkosos szappanoperába illene.  Viccen kívül, ha ezek a részek nem önálló filmként akarnának működni, hanem 45 perces sorozatként, amelynek csak a legelső része 90 perces, akkor egy átlagos, normális, néhol izgalmas, néhol gyomorforgató 18+ -os sorozatot kapnánk, összesen 1+12 résszel. Mert minden részben vannak nagyon jó eszmefuttatások (bár a vége felé közelítve ezek egyre erőltetettebbek), jó csavarok (az elképesztően borzasztó, önmaga paródiájává váló 7. részt csak a viszonylagos csavar menti meg), nagyon jó feladatok és nagyon jó mini-történetek (kedvenceim azok, melyek kirakósról szólnak).

A filmes megvalósítás, az eleve elrendeltetett kínhalál és a szándékosan a szenzációhajhászásra törekvés elrontja mindazt, ami pozitívum. A vért és a szenvedést nem eszköznek, hanem célnak tekinti. Ez a legnagyobb hiba, amelyet elkövethet horror film, itt pedig szinte mindegyik részben ezzel találkozunk. A belső morbiditásunk és erőszakos vágyaink testet ölthetnek, hogy kiélvezhessük a legbrutálisabb gondolatainkat, talán sosem ismert vágyainkat. Csak az a baj, hogy ez pont ellentmond Kirakós elveivel, no meg az alkotások értelmével. Ha valami öncélú, az sosem sül el jól.

Sorozatként a Fűrészt 10/5-ösre értékelem.

Fűrész 3: 10/5 (az utolsó értékelhető rész)
Fűrész 4: 10/3
Fűrész 5: 10/3
Fűrész 6: 10/3
Fűrész 3D: 10/2

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A hosszú éveket felölelő, összetett történetet elmesélő epikus kalandokat elmesélni talán a legnehezebb. Végig fenn kell tartani a néző figyelmét, a kontextust folyamatosan jól kell átadni, törekedve a közérthetőségre, de arra is, hogy ne legyen túlmagyarázva. Megfelelő iramot kell tartani, beiktatva drámai elemeket és fordulatokat. A Himmler agyát Heydrichnek hívják, azaz a HHhH olyan erőszakosan ragaszkodik az ilyen története elmeséléséhez, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás.

Két nagy szakaszra bontható a történet. Az elsőben Himmler SS-vezetővé való alakulásának útját ismerjük meg, rendkívül felszínesen (-1 pont). A második részben váratlanul megjelenik pár cseh, meg szlovák figura, akikhez egyáltalán nem kötődünk, hiszen eddig Himmler foglalkoztatott minket, és az ő nézőpontjába helyezkedtünk (-1 pont). Már pedig gyorsan kiderül, hogy kötődnünk kellene hozzájuk, mert meg akarják ölni Himmlert. A merénylet megtervezése, végrehajtása és annak következményei olyan ritmustalanul követik egymást, ami miatt veszít a mesélő a meséjével elérni kívánt hatásból (-1 pont). A dráma jelen van, hiszen tömeggyilkolások, kivégzések és öngyilkosságok egész sorát vonultatja fel az alkotás, de az egyén drámája ne jelenik meg sem Himmler esetén, sem a merénylők esetén. A helyzetet, a német megszállást, az emberéletek kioltását sajnáljuk. Nem Jozefet, vagy Himmlert, vagy Himmlernét, vagy a kisfiút, akitől információt akarnak szerezni. És ez hatalmas melléfogás (-1 pont).

Még ezek együttes jelenléte is jó, nézhető filmet indukál, de újabb kuszaság, hogy a történeti hűséget látszólag szeretné fenntartani, azonban erre nem képes. Nem csak kihagy, meg is változtat bizonyos eseményeket, szereplőket, így pedig önmagát értékeli le. Hiszen ha nem szórakoztat, nem okoz dramaturgiai hatást, ha nem von be és történelmileg nem érzem hitelesnek, akkor a végére a jó alapanyagból csak olyan részek maradnak, amik nem alkotnak igazi elegyet. Nos, ez lett a 2017-es év nácikkal foglalkozó filmjéből. Aki nem hiszi, járjon utána.

10/5

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Jamie Foxx-ra hárult az a feladat, hogy elvigyen a hátán egy minden elemében hétköznapi akciófilmet, melyben zsaruk szaruk ellen, drogdílerek drogdílerek ellen, beépített ügynökök beépített ügynökök ellen támadnak, hogy megszerezzék a zsákmányt és gazdagok legyenek, vagy épp lebuktassák a drogmaffia prominens személyeit. Hogy mi az Álmatlanság története? Nagyjából pont ez, nyakon öntve kaszinóban meg hotelben rohangászással, random tökmarkolászással, verekedéssel, lövöldözéssel, keménykedéssel. Pont úgy, ahogy az a “Hogyan gyárts átlagos, de nézhető amerikai akciófilmet” könyvben szerepel.

Nincsenek nagy színészi magasságok, vagy történetben drámai mélységek, nincs meghatódás, nincs elérzékenyülés, nincs kínlódás, nincs megdermedés. Csak az üres semmibe bámulás van, mert ebben a filmben bár látszólag történik valami, valójában semmi sem történik benne, csak meresztjük a szemünket. Aki arra vágyik, annak tökéletes lesz.

10/5

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A 2017-es Alibi.com nem szakított az átlagos francia vígjátékok hagyományával. Dobjunk össze pár tökéletlen karaktert, hogy szerencsétlenkedésükön nevessünk egy jót. A szerencsétlenkedéshez itt adva van egy ficsúr, aki a haverjaival alibiket gyárt másoknak. Őt kiegészíti a “bombacsaj”, aki lányos zavarában már olyanokat mond, ami minden első randin megtörténik, pl. “leszophatlak”? Jön egy fickó, aki alibit kér, hogy megcsalhassa feleségét. Hogy a szálak összefussanak, kiderül, hogy a fickó a csaj apja, a ficsúr meg azt hazudja a lánynak, hogy légiutas kísérő. Ebből lesz a francia zutty, amely az elején még cuki, meg kedves, meg aranyos, de a közepétől kezdve rendkívül idegesítő és szánalmas. Ezzel pedig beáll a francia vígjátékok közé. Egyik karakterrel sem tudunk azonosulni, az érzelmeik teljesen nélkülözik az őszinteséget, a valóságtól is elképesztően elrugaszkodott.

Viszont kedves, mert megmutatja a gyarlóságunkat, ami – mint a végén kiderül – akkor is megmarad, ha egyébként belátjuk hibánkat. A megbocsátás persze fontos dolog, én is megbocsátok ennek a filmnek, mert legalább megpróbál minket kikapcsolni – de ha valaki nem francia film mániás, jobban teszi, ha kihagyja.

10/5

10/5 - Átlagos, Game Obscura

Gyönyörű kivitelezésű játék az Évszakok, melyben a négy évszaknak megfelelő jelzőket gyűjtünk, hogy azokból kártyákat idézzünk le és élvezzük a nekünk biztosított előnyeit, vagy a többi játékos hátráltatását. Kombinációs lehetőségek előbb kártyás- majd állandó kockás draftmóddal kiegészítve. Kiváló gondolat. Ámbátor túlságosan is szerencse alapú:a  milyen kártya jut hozzám és a milyen kockák közül választhatok nehéz kérdését nehezíti a többi játékos cselekedete: hiába szép a kivitelezés, ha az előtervezés szinte lehetetlen. Pedig a kártyákban rejlő kombinációs lehetőségek és a játék hossza alapján is többet ígér, mint amit végül nyújt.

Családi játéknak a magyar kiadás miatt viszont talán még így is ajánlott, csak ne várjatok tőle túl sokat!

10/5

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A Dragon Ball “harmadik évada” két nagyobb fejezetre osztható. Az elsőben a kristálygömbök keresésének nehézségeivel foglalkozunk. Légi csatával, földből előtörő légibázissal, folyóba esett gömbbel, ezredessel. Először éreztem úgy, hogy a sorozat kezd ellaposodni, bár a főgonosz megjelenése fontos momentum volt. A másodikban egy falu vezetőjét szabadítja ki Songoku, számomra kissé túlnyújtott módon. Egy torony különböző szintjein kell megharcolni számos ellenséggel. Az ötösikrek, a nyolcas és a puhaszörny elleni küzdelmek mellett a labirintus-próba is kellemes kihívást nyújt hősünknek, aztán persze minden jó, ha a vége jó.

Egy szereplőt emelnék ki ebből a 13 részből, a robotot, nyolcast. Rendkívül szimpatikus, ahogyan erkölcsi dilemmák elé állítják és gyakran a robot erkölcse felülmúlja az emberit. Ha van olyan pozitívum, ami miatt megéri végignézni ezeket a részeket, akkor az egyértelműen az ő megalkotása!

10/5

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Misztikumba bugyolált gyenge csavar. Tapasztalt írók jól tudják: először egy történet végét érdemes megírni. Ha ismered előre, milyen eseményekhez szeretnél eljutni, utána sokkal könnyebb lesz megírni, hogyan történik meg ez az út, mely karakter honnan indul, és mit tesz meg célja elérése érdekében. A Regression (még nincs magyar cím) filmből ez abszolút kiérződik. Megszületett egy gondolatiság, egy csavar az író fejében. De aztán hiába mindez, ha az előtte lévő események hatástalanok a befogadóra, ha minden igyekezete ellenére unalmasak, vagy túlságosan misztikusak, esetleg egyértelműek.

A történet szerint egy lány megvádolja az apját, hogy egy súlyos bűnt követett el, az apa feladja magát, de semmilyen emléke nincs arról, hogy elkövette volna azt a bizonyos bűnesetet. A nyomozó pedig önmagában is dilettáns, mit várunk hát tőle, ha egy ilyen elvont, nem túl hétköznapi szituációba kerül. Összességében nem egy vállalhatatlan film, de tökéletes példája annak, hogy egy jó alapötlet még abszolút nem elég a sikerhez.

10/5

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A préri uraiban előbb a bankok lopják meg az embereket, majd pár kalandor lopja meg a bankokat, majd a nagyöreg mutatja meg, hogy is kell(ene) kézre keríteni a gazfickókat. Ennyi, s nem több. Hiába lehet beszélni a szép képekről, a jó gondolatiságról, melyet kérlelhetetlenül tol az arcunkba, ez rajtam nem segít. Csak nézhetővé teszi azt, amit máskor nem bírnék elviselni. Az viszont, hogy egy film csupán a nézhető kategóriába kerül, tudjátok, engem nem vigasztal.

10/5

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Bármennyire is szeretném, nem tudom a Feledést nem hasonlítani más filmekhez, vagy kellőképpen pozitívan beszélni róla. Pedig egy szerkezetileg jól összerakott, történetileg is kerek egész valami, ami legalább annyira szórakoztat, mint amennyire ellazít. A téma amit körbejár, és ahogyan teszi, az nem elsőosztályú, és ez főleg azért fájó, mert közben elsőosztályúnak akarja feltüntetni saját magát.

Az egyik legnagyobb gondom, a lopott ötletekkel van. Túl sokszor láttunk már ilyet, vagy hasonlót: A sziget, Különvélemény, Hold, Gattaca, Függetlenség napja, Világok harca,  Én a robot, Elysium. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne ezeket vegyítve valami újat létrehozni, de ahhoz a Feledés túl üres, sivár. Fantasztikusnak még a képi világot sem nevezném: sem a stadion, sem az ismert hidak, sem a legmagasabb épületek nem elég gigásziak, sőt, kidolgozatlannak is nevezném őket. Egyedül talán a hajóroncsok képi beállítása volt megfelelő a nagyság és az apróság közti különbségek érzékeltetésénél. De ugyanez a fantáziátlanság jellemzi az űrben lévő objektum külső és belső világát. Oké, hogy minimalizmus, na de ennyire?

Tom Cruise elviszi hátán a filmet, a visszaemlékezések működnek, de alapjáraton még a romantikus szál is túl erőltetett, a sci-fi vonalról nem is beszélve: annyira felszínesen és hiteltelenül érinti a tudományos fantasztikumot, ami miatt túlzó kijelentés e műfaji besorolás.

De bármennyire is látom a hibáit, igazából csak azért vagyok elkeseredve, mert megint itt volt a lehetőség a nagy durranásra, de elszalasztotta a kínálkozó lehetőséget. Mondjuk ahhoz nem ártott volna egy fantáziadúsabb forgatókönyv.

10/5

10/5 - Átlagos, Camera Obscura

Az öreg papikról nem tud leszállni Hollywood, minden évben kell legalább egy olyan film, amiben a már öregedő színészóriások mutathatják meg, hogy idősebb korban is lehet csajozni, meg menőnek lenni, jó nagypapit játszani, kiállni a jogainkért, no meg akár bankot rabolni. Hogy mi a jó abban, hogy pár jófiú hirtelen bankrabló sunyi alak lesz – az nem mentség, hogy kicseszett velük az élet -, gőzöm nincs, de itt mégis ezt próbálják a szánkba rágni. Körülbelül ez a végüzenet: mindegy mit teszel, ha szereted a gyerekeket, azok meghálálják neked, szóval nyugodtan rabolj bankot, nem gond, lebukni meg úgysem fogsz, mert a franci vígjátékok óta tudjuk, hogy a zsaruk hülyék. Pont.

Ennek ellenére a Vén rókákban vannak vicces momentumok, kellemesen szórakoztató percek, de az utolsó 10 perc tipikus “megmutatjukhogyloptukmegabankotúgyhogynemvettedészre” megoldása és enyelgő végszava elveszi azt a csepp örömet amit kaptunk, a nagypapik szerencsétlenkedése közben. Mert sokkal többet érne, ha a földön maradna, és így szórakoztatna. Különben csak egy nagy adag sületlenség marad.

10/5

10/5 - Átlagos, Game Obscura

2014 októberében nagy dirrel-durral jelent meg a Civilization V-ből alkotott Civilization: Beyond Earth. Ebben a stratégiai játékban egy idegen bolygó benépesítése a célunk, ami remek ötlet. A kivitelezésben pedig látszik a törődés és a jó gondolatiság. Vannak már itt lévő idegen fajok, van terraformálás és van folyamatos fejlődés. Mégis, valami fontos hiányzik belőle, ami a repetitívségét csökkentené. Talán több időt töltöttem el a játék magyarításával, mint magával a játékkal (magyarítás itt) és hiába próbáltam saját felvételekkel “bizonyítani”, milyen klafa játékról van szó, a 150. körnél egyszerűen ráuntam. Ez a magyarázata annak, is hogy azóta sem vettem elő a játékot (pedig már komoly kiegészítővel is felruházták), és a végigjátszásom is hamvába holt.

Hát ez van. Ha valaki mégis próbálta, használta a magyarításomat, vagy csak van véleménye a játékról, ne habozzon, hátha ismét kedvet hozna hozzá. Mert nagyon jók az alapanyagok, de számomra sajnos nem álltak össze eléggé.

10/5