10/3 - Nem ajánlott, 10/6 - Jó alkotás, 10/7 - Élvezetes, Camera Obscura

Apácashow

3 évtized, 3 apácamozi, 3 teljesen különböző történet és műfaj. Semmi tudatosság nem volt benne, hogy a hétvégén olyan filmeket néztem meg, amelyek központjában az apácák állnak. Az apáca; a Ments meg, Uram; és a Kétely kritikája következik.

Az idei, nagyon fantáziadúsan “Az apáca” névvel ellátott mű a Démonok között történetszál egyik gonoszának eredettörténete kíván lenni, de nem tud felülemelkedni az ijesztegetés ócska bazáriasságán. A karakterek gyengék és azt sem értem, ki találta ki, hogy Taissa Farmiga képes elvinni a hátán egy filmet – egyértelműen csak arra használták, hogy biodíszletként bevonzzák vele az AHS nézők tinikorosztályát. Jó lenne, ha a horrorkészítők megértenék, hogy a belső félelem sokkal ijesztőbb, mint bármelyik scaryjump jelenet. Ha pedig valaki szinkronosan nézte, az az ijedelem helyett sokkal inkább nevetgélhetett párszor: Burke atya nevét ugyanis sikerült hadarva, így a “k” hangzót “g”-nek kiejtve  szinkronizálni megannyi esetben. Az pedig még a legfélelmetesebb filmek erejét is elvenné, ha valaki megszólalna a hátad mögött: “Bőrg-atya”. 10/3

Hogy mekkora a különbség, ha egy női karakter el tud vinni a hátán egy szobaszínházban is játszható művet, azt a 2008-as Kételyben Meryl Streep megmutatja. A történet kőegyszerű: felmerül a gyanúja, hogy a pap molesztálja a kisfiúkat. A nővér ezt mindenáron bizonyítani akarja, de nem sok sikerrel. A kérdés, hogy egy rögeszme képes-e bizonytalansággá alakulni és hol van az a pont, ahol kialakul bennünk a kétely. Mert bizony, a kétely nagy úr. Csak merengő típusúaknak ajánlom figyelmébe. Nekik viszont nagyon. 10/7

A Ments meg, Uram apácája se nem démon, vagy démonűző. Nem is egy könyörtelen iskolaigazgató, vagy tanárnő. Egy olyan nő, aki nem csak azért apáca, mert felveszi magára az apácaruhát. Különösen, mert ezt éppen nem teszi! Már az első percektől nyilvánvaló, hogy ő nem a külsőségekben keresi az Urat, hanem a bensőségekben. Valóban követi Jézus tanítását és oda is szeretet visz, ahol más csak gyűlöletet, szenvedést talál. Egy halálra ítélt gyilkos utolsó heteit, napjait, óráit követi végig és támogatja őt, miközben majdnem mindenki megveti tettéért. Míg a Kétely felkorbácsolja a kedélyeinket, addig a Ments meg, Uram nyugalmat ad neki. Mégsem tudok elmenni a film feleslegesen lassú ütemén, az ad-hoc vágásokon és a túlontúl nyálas utolsó szakaszon. Pedig Sean Penn valami brutálisat alakít. 10/6

Érdekes, hogy egyik filmben sem a hitről van szó – pedig a katolikus vallás erős jelenlétét érezni mindegyiken. Bár a Kételyben az atya prédikációi részben érintik a témát, a kérdés sokkal tágabb. A kételkedéshez ugyanis senkinek nem kell vallásosnak lennie. De mindenkinek kezelnie kell valahogy. Ugyanígy a halálraítélt történetében sem az a kérdés, megtér-e a bűnös (bár ez az irány is néha túl erősnek tűnik), sokkal inkább a halálbüntetés ténye, végrehajtásának módja, az esetek kivizsgálása a gondolatiság fő szála. Az apácában nincs gondolatiság, csak imádkozás Máriához, megannyi katolikus jelkép, de- minő meglepetés – a hit és a vallás itt jelenik meg legkevésbé. Az biztos, ha legközelebb találkozok eggyel, nem fogok tőle megijedni: a horrorfilm nem az apáca személye miatt volt ijesztő, a Kételyben a főhős igazi karakterfejlődésen megy át, a Ments meg, Uram alapján pedig valóban, igazi szentek. Hogy kik is ők valójában? Valahol a három között: ugyanolyan hibákkal teli emberek, akik azonban olyan erős életcéllal rendelkeznek, mint amilyen a többségnek talán soha nem lesz.