10/7 - Élvezetes, Game Obscura

Tengernyi mélység

A Deep Madness 2016-os Kickstarter projekt egészen elképesztő mennyiségű támogatót szedett össze. Bár a kiadó első dobása volt, a játékmenet pedig első ránézésre egy tipikus Mansions of Madnesst képvisel; mégis, a figurák, az atmoszféra, a jól összegyurmázott világok és a számtalan exkluzív tartalom miatt az eredmény egy bitang nagy hatos lett. A számtalan kiegészítő eszméletlen mennyiségű figurát (200+) és tartalmat szolgáltat az alapdoboz mellé, ami önmagában akkora mint a Star Wars Rebellion. Lássuk, a két évnyi várakozás megérte-e, vagy megy a többi “többet ígért mint amit végül adott” Kickstarter játék közé?

Sosem titkoltam, hogy nálam a játék jobban betalált, mint korábban bármelyik. A gömb című film ifjúságom kedvenc sci-fi horrora, a Lovecraft által megteremtett Cthulhu-mítosz pedig olyan félelmet áraszt magából, amihez már-már betegesen vonzódom. A játék karakterei, utalásai a Marvel művekre, az Alien univerzumra és számos klasszikus PC játékra (HALO, Dead Space, Doom) egyből rabul ejtették szívem. Ebből a nagy halmazból félő volt, hogy az alkotók összerogynak és csupán egy figurákban erős, játékmenetben átlagos és gyengécske hangulatot árasztó játékot produkálnak, a kinézetre nagyobb figyelmet szentelve, mint a működőképességre. Láttam már erre példát, a Lobotomy még mindig ott van a polcomon, de ki tudja meddig. Pedig az őrültek házában játszódó Lobotomy alapanyaga is fantasztikus, a tartozékok a frusztrálóan sötétre nyomtatott térképelemein kívül bámulatosak, de a játékmenete alapján csak egy CMON-jellegű dicefest, ami azonban elviszi a történetről a figyelmet és a játékszabályára is ráférne egy kis foltozgatás.

Vajon ez lesz a Deep Madnessből is? Egy örök ígéret?

A legnagyobb félelmem mindezen túl azonban az volt: képes-e elhitetni velem a játék, hogy szükségem van rá. Egy Mansions of Madness és egy hamarosan érkező Nemesis mellé, egy Eldritch és Arkham gyűjtemény mellé befér-e a polcra? Ha ugyanis ezeknél nem jobb, nem kellően másabb, mi szükségem lenne rá? A figurák önmagukban nem boldogítanak. Azt akartam, hogy a játék húzzon be. Kapjon el a flow élmény. Érezzem magam ott, a Kadath mélytengeri bányászati létesítményben, amint a félelmek megrohanják elmém és ledöntenek lábamról, miközben fulladozok a zárt légkamrámban, egyedül, a többiektől elhagyatva, a küldetést sikertelenül zárva. Hogy legyen mélysége a játéknak ne csak a történet szerint, hanem mind érzelmileg, mind a játékszabályokat tekintve. Legyen a kezemben a sorsom, de érezzem a kétségbeesést. Ezt vártam ettől a sci-fi-horror társasjátéktól.

Aztán eltelt két év, és a készítők sok csúszása, áttervezése után (például a grafikai paletta 90%-át kidobták a kukába, mert a prototípusoknál rájöttek, hogy nem működik az, amit gondoltak*), októberben kézbe vehettem a tízkilós csomagom: az alapdobozt és a 4 nagydobozos kiegészítőt (meg a sok kicsit). A szabályok alapján nem ájultam el, nem volt “hűha” érzésem. Az ennyiből is átjött, hogy ennek a játéknak történetként kell összeállnia. Ha lesz atmoszférája, akkor nyert ügye lesz, mert a szabályok nincsenek elrontva, túltolva, és nem éreztem kiegyensúlyozatlannak sem. Ha viszont nem lesz meg a szükséges hangulat, akkor a Lobotomy magánya megszűnik – ami engem nem igazán vigasztalt volna.

Térj a tárgyra!

– Na, de milyen a játék, azt mondd már! – szólhat a belső kíváncsiságod. Pláne most, hogy napokon belül indul a második kampányuk, amiben az első kampányból kimaradók bepótolhatják hiányosságaikat, a többiek pedig kiegészíthetik gyűjteményüket újabb kiegészítőkkel. A válaszom egyszerű lesz. Nos, nem kell aggódni, nem kerül a Lobotomy mellé. Nem tartom zseniális játéknak, nem utasítja maga mögé az FFG Cthulhu játékait, vagy a hasonló felépítésű dungeon crawlereket. A CMON casual játékait annál inkább, a Deep Madness bizonyította, hogy mások is képesek fantasztikus figurákat gyártani, miközben nem abba fektetnek minden energiát és a játékélményen is képesek kellően csavarni és egy JÓ játékot alkotni (a CMON játékok egy része számomra túlságosan csak a kinézetről szólnak, a másik része pedig túlságosan erősen épít olyan elemekre, melyek a friss társasjátékos elmék számára készülnek és nem a gémereknek). Bármennyire is nagy volt az elvárásom, nem csalódtam. Sem negatívan, sem pozitívan. A Deep Madness rétegjáték, a maga szépségeivel és a maga hátrányaival. Mik ezek? Kezdjük az utóbbival.

Hát ez szörnyű!

A dobozok (akár csak az alapdoboz, akár kiegészítőkkel együtt) nem tárolóbarátok. Igazán kőkemény feladat az el- és kipakolás. A tárolás kész horror. A nyomozókártyákról hiányzik 1-2 információ (például, hogy 3 az őrületlimited, 4 a kézlimited és 3 az akcióid száma), ami az első 1-2 játékban megkönnyítené a dolgod. A Lobotomyhoz hasonlóan túl sötét lett a tábla. Nem annyira vészesen, de kellőképpen ahhoz, hogy az apró, amúgy gyönyörű részletek elvesszenek. Az átjárók és az elárasztott mezők megjelenítési megoldása szörnyű, nem beszélve a fertőzés hatás jelzőkről, amik beleolvadnak a játéktáblába. Ez egyébként talán a legnagyobb negatívum, mert a játékmenetet is befolyásolják. nem megkönnyítik a játékos dolgát, hanem megnehezítik azt. (Szerencsére házi megoldásokkal segíthetünk a dolgon, az elárasztás jelzők helyett átlátszó kék fóliát használok, az átjárók látványosabb megjelenítéséhez pót-jelzőket készítek, a jelzőkhöz pedig 1 dollárért rendeltem kis műanyag tárcsákat, amikben a díszérméket tárolják.) A másik nagy negatívum az első problémából is fakad: az előkészület fél óra. Az elpakolás ennek a fele. Ez még mindig nem normális dolog. Nagyjából azt hiszem megvagyunk.

Huhh, ez közel volt!

Felhívnám rá a figyelmet, hogy semmi gondom a játékban megjelenő randomfaktorral. A kártyák és kockadobások véletlenszerűsítéseit én amúgy is pártolom, különösen, ha befolyással bírunk rá, itt pedig az épelméjűségnek ez a szerepe. A harcrendszere nem érdemel különösebb figyelmet, de ezekben a játékokban hajlamosak ezt elrontani, túlgondolni. Nos, itt nincs ilyen. Nincs védekeződobás, nincs ide-oda támadás, meg kártyázás. Két értéket megnézel, dobsz, összeadod és készen vagy. Ha téged támadnak, akkor pedig csak megnézed a szörny kártyájának értékét és kész. Viszonylag könnyen tápolhatod magad új kártyákkal, és bár az akciólehetőségek rendkívül tipikusak (egy az egyben Mansions), de jól működnek és ez a lényeg. Lehet haladni az akciókkal, lehet pörgetni az eseményeket. Nem áll be a játék, nem alszol el mellette, hat fővel is elképesztő (igen, rád nézek Eldritch, te igazából maximum négy fővel játszható szörnyeteg).

Küldetés teljesítve

Nos, jöjjenek azok a dolgok, amik kiemelkedővé teszik a játékot. A figurákon kívül. Mert azok ELKÉPESZTŐEK. A fejezetek egymásra épülése remek. Nincs kampánymód, mégis egyre többet tudsz meg a történtekről. Szuper! A játékszabály elmagyarázása nem igényel nagy mutatványt, ha tapasztaltak a játékostársak. Aztán ott vannak az őrület- és tudatosságkártyák, amiknek a nyelvezete ugyan trükkös, de mégis sokat hozzátesznek a hangulathoz – nem beszélve a játékhoz készített remek zenéről. A kooperációs játékoknak megfelelően itt is közösen győzünk, de ez kihívást igénylő feladat. Ha nem dolgozunk össze és nem gondolkozunk 5-6 lépéssel előre, elbukunk, ez garantált. De egy kooperatív játékba kellenek a kihívások. A játék minden eleme arról árulkodik, hogy ezt bizony szeretgették az alkotók, és ez mindig pozitív lenyomatot hagy számunkra is. Hiába a fix fejezetek, a karakterek és szörnyek variációja és aktivációs sorrendje újrajátszhatóvá teszi még az alapdobozt is (na jó, azért nem árt 1-2 plusz karakter).

A Kadath mélytengeri bázison történő események emlékezetesek maradnak, akár megnyertétek, akár elbuktátok az aktuális küldetést. Egy történet bontakozik ki szemetek előtt, amit ti alkottok meg. Minden ilyen játéknak helye van a polcomon és azok polcán, akik szeretnek elmélyülni egy fantáziavilágban, akik szeretnek megküzdeni a belső szörnyeikkel és közösen, csapatként keresni azt az egyetlen utat, amivel sikert arathatnak. Gördülékeny, kellemes, a hangulatot jól átadó játék lett, mely nem hozott új dolgot, de jól nyúlt hozzá azokhoz, amik más játékokban működnek, és okosan csavart rajtuk párat (az épelméjűséggel való játék, a fulladástárcsa és az aktivációs sáv nagy tapsot érdemel). A kevert univerzumok jól állnak neki és minden perce (3 órás játékidőre számítsatok) megéri a rászánt időnket és energiánkat.

Kinek inge, vegye magára!

Kinek ajánlom? Aki szereti, ha van egy fő történeti vonal a játékban, de már unja, hogy minden hasonló játék kampány- vagy legacy jellegű mivolta miatt csak ugyanazzal a társasággal játszhatja. Aki szeretne végre egy ilyen sci-fi-horror témájú kooperatív játékot úgy játszani hatan, hogy nem nyúl el minta rétestészta. Aki szereti az ameritrasht, de kockasokadalom helyett inkább történetre vágyik. Kiknek nem ajánlom? Akik nem kooperatív típusúak és akiknek a társaságában van olyan alfa-játékos, aki mindenkire ráerőszakolja a saját ötleteit.  Aki nem képes együttműködni másokkal és nem kombinációkban, nem előre gondolkozik. Akik az eurogame vonalat keresik és sokkal fontosabbnak érzik a hangulatnál a játékmechanizmusokat. Akiknek elege van a figurákból és kockával történő támadásból. Akik nem szeretik a lovecrafti világot – ez ugyanis minden ízében lovecrafti. Akik csak a hype és a kedvelt karakterek miatt csorgatják a nyálukat. Akik a borzalmas dolgok helyett inkább valami szépre, kellemesre, bájosra vágynak.

Mi van a dobozban? A hivatalos unboxing videókat te is kedvelni fogod:

Remélem sikerült választ adni a kérdésedre, még úgy is, hogy a játékot igazából nem mutattam be részletesen. A Deep Madness egy fantasztikus játék, de nem való mindenkinek és tudom, hogy bár nekem a szívem csücske, vannak zavaró hibái. Egy szó mint száz: ha a téma megfogott, ha imádod a kiváló hangulatot és a jó történetet, ha nem zavar, hogy a játék megnyerése igazi kihívás és a kockadobásokkal meg tudsz barátkozni, imádni fogod majd. Ha nem, akkor ezt most engedd el bátran, majd felfalja valami más az agyad! 😉

Mivel kötelező darabnak nem nevezném, annyira nem lett egyedi, viszont rendkívüli módon élvezetes, az osztályzatom:
10/7

Ja igen, majd elfelejtettem. A szabályfordítást gyorsan összedobtam, innen letölthető. A kiegészítők szabályait és a sztorikönyvet is tervezem lefordítani. (Minden támogatást szívesen fogadok! Megtalálsz  a jozsefcsirke@gmail.com címen.)

Jó megőrülést mindenkinek!
Csibu

* Ez egy elég kockázatos lépés volt és bámulatosnak tartom, hogy meg merték lépni. A támogatottság nagy arányban visszaeshetett volna, hisz sokan az eredeti festményszerű grafikája miatt szerették meg a játékot. De a játékélmény rovására ment volna több szempontból is. Mondhatták volna az alkotók, hogy az legyen a játékosok baja, de mégis inkább azt mondták: csináljuk rendesen és ne adjunk ki félmunkát a kezünkből. Bátor lépés volt, de nagyon fontos. Minden tiszteletem az övék.