10/4 - Gyenge, Camera Obscura

Kiszolgáltatva a kidolgozatlanságnak

A magyar filmek sorsa elég mostoha, jól tudom. Egyes alkotásokkal kínozni lehetne, mások viszont fantasztikusak – még akkor is, ha sokan csak előbbit ismerve előítéletekbe esnek. Van azonban egy harmadik típus, aminek elhelyezése sokkal kevésbé egyértelmű. Ilyen film a Kojot is (aki nem tudná, a név prérifarkast jelent), mely csak azért kapott visszhangot, mert botrányba fulladt, hogy mozi helyett az internetet választva lehet csak megnézni (bár onnan legalább ingyenesen). Ha viszont már visszhangot kapott, úton-útfélen arról lehetett olvasni, milyen kár, hogy ez nem került moziba, végre egy újabb jó magyar filmhez van szerencsénk, igazi western hangulat, stb.

Hát nem, a Kojot csalódást keltő. Egyetlen pozitívuma van: valami olyat és úgy próbál meg vászonra hozni, ami kalapemelést érdemel. De semmi több. A film elején kapunk egy brutális verekedést, de az ott szereplő karakterek közül csak eggyel dolgozik tovább a mű. Aztán bankban meg kórházban járunk, végül egy kocsmában, és újra egy kis faluban, ahol kezdődött minden. Mindez mindenféle értelmezhetőség nélkül, gondolok itt elsősorban a karakterek motivációjára. A karakterek nem kidolgozottak, csak tessék-lássék módon.

Mintha csak annyit tudott volna az író, hogy van egy “földesúr”, aki magáénak akar minden földet. Hogy miért, arra csak halvány utalásokat kapunk. Termálvízért, ami lehet nincs is, meg valami svédekért, akik, hogy miért jönnek ide, nem derül ki (az elég értelmetlen lenne, ha végül ők vennék meg ezeket a földeket).

Mintha csak annyit tudott volna az író, hogy van egy “nincstelen”, aki megörökli nagyapja földjét, aki nem igazán bánt jól az apjával, így ő sem igazán ismerte az öreget. De most a megörökölt földért bármit hajlandó megtenni. De hogy miért, arra értelmes választ nem kapunk, ami különösen annak ismeretében érdekes, hogy a film záró jelenetében Spoiler! mégis eladja. Spoiler vége!

Mintha csak annyit tudott volna az író, hogy van egy “alapkonfliktus”, ami egy pénzes, jó kapcsolatokkal rendelkező földfelvásárló között és egy szegény kölyök között, akinek a földjét is akarja ez a bitang. Hogy miért nem adja el neki jó pénzért? Hogy a földesúr gyereke miért csapong aközött, hogy kedveli, vagy épp utálja ezt a gyereket? Hogy a záró képsorokban miért azt a munkást látjuk, aki a tipikus “semmi értelme” mellékszereplő? Ezek a kérdések csupán a cselekményt látva ötlöttek fel bennem. A karakterek motivációja ugyanis nagyon gyenge lábakon áll, így az ok-okozati összefüggésekkel is hatalmas gond van. Arról nem beszélve, hogy a karakterkidolgozottság gyengeségének hála nem tudsz azonosulni, pedig az egy ilyen filmnél automatikusan kellene jönni, hogy jól érzékeltesse az igazságtalanságot és a kiszolgáltatottságot.

Így viszont a dráma nem jön át. A western érzés pedig maximum a verekedéseknél van jelen, meg amikor másodpercekig állnak és nézik a poros kukoricaföldet. Argo jellegű akciófilmnek pedig pocsék, mert ezt a történetet 30-40 perccel rövidebben is be lehetett volna mutatni. Ja, hogy szépek a vágóképek? Ok, biztos. De én azt gondoltam, látok egy elgondolkodtató, igazán tökös művet. De ez nem volt az. A műfaji keveredések nem álltak neki jól, a befejezés pedig olyan semmilyen lett, amit azért kellene mutogatni, hogy megtanulják a filmkészítők, hogy nem fejezünk be filmet. (És most nem feltétlenül a cselekmény lezárására értem ezt, hanem annak megvalósítására.)

Ha mindez nem lenne elég, a vágót és a hangmérnököt soha többet nem foglalkoztatnám, talán még szappanoperában sem. A jelenetek közötti vágások pocsékabbnál pocsékabbak voltak, főleg amikor a kép változott, de a hangokon (szándékosan) nem változtattak. A legidegesítőbb az utolsó ilyen nagy verekedés volt, azok a vágóképek se nem művésziek, se nem értelmesek nem voltak. A hangvágás viszont… Olyan mintha senki nem nézte volna meg a kész anyagot. A zenék, effektek hangjai extrém erősek, a karakterek szavai viszont hallhatatlanok voltak, így még ha akartam sem tudtam volna elmerülni ebben a világban. Az állandó gitárzene meg hiába akarta a western hangulatot előidézni, inkább szappanoperássá tette a drámai jeleneteket, nem pedig érzelmessé. Hiba hiba hátán.

A Kojot jól mutatja meg, ha csak egy alapötleted van, de nem dolgozod ki rendesen, és nem veszel magad mellé pár rendes tagot, akik figyelnek a képi világon túl a hangi világra is, akkor milyen öngólt lősz saját magadnak.

10/4