10/5 - Átlagos, Camera Obscura

A célkeresztben: Himmler

A hosszú éveket felölelő, összetett történetet elmesélő epikus kalandokat elmesélni talán a legnehezebb. Végig fenn kell tartani a néző figyelmét, a kontextust folyamatosan jól kell átadni, törekedve a közérthetőségre, de arra is, hogy ne legyen túlmagyarázva. Megfelelő iramot kell tartani, beiktatva drámai elemeket és fordulatokat. A Himmler agyát Heydrichnek hívják, azaz a HHhH olyan erőszakosan ragaszkodik az ilyen története elmeséléséhez, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás.

Két nagy szakaszra bontható a történet. Az elsőben Himmler SS-vezetővé való alakulásának útját ismerjük meg, rendkívül felszínesen (-1 pont). A második részben váratlanul megjelenik pár cseh, meg szlovák figura, akikhez egyáltalán nem kötődünk, hiszen eddig Himmler foglalkoztatott minket, és az ő nézőpontjába helyezkedtünk (-1 pont). Már pedig gyorsan kiderül, hogy kötődnünk kellene hozzájuk, mert meg akarják ölni Himmlert. A merénylet megtervezése, végrehajtása és annak következményei olyan ritmustalanul követik egymást, ami miatt veszít a mesélő a meséjével elérni kívánt hatásból (-1 pont). A dráma jelen van, hiszen tömeggyilkolások, kivégzések és öngyilkosságok egész sorát vonultatja fel az alkotás, de az egyén drámája ne jelenik meg sem Himmler esetén, sem a merénylők esetén. A helyzetet, a német megszállást, az emberéletek kioltását sajnáljuk. Nem Jozefet, vagy Himmlert, vagy Himmlernét, vagy a kisfiút, akitől információt akarnak szerezni. És ez hatalmas melléfogás (-1 pont).

Még ezek együttes jelenléte is jó, nézhető filmet indukál, de újabb kuszaság, hogy a történeti hűséget látszólag szeretné fenntartani, azonban erre nem képes. Nem csak kihagy, meg is változtat bizonyos eseményeket, szereplőket, így pedig önmagát értékeli le. Hiszen ha nem szórakoztat, nem okoz dramaturgiai hatást, ha nem von be és történelmileg nem érzem hitelesnek, akkor a végére a jó alapanyagból csak olyan részek maradnak, amik nem alkotnak igazi elegyet. Nos, ez lett a 2017-es év nácikkal foglalkozó filmjéből. Aki nem hiszi, járjon utána.

10/5