10/6 - Jó alkotás, Camera Obscura

Véres médiaiskola – AHS 6. évad

Van az a pillanat, amikor azt hiszed, valami már nem fokozható tovább, de még egy lapáttal rátesznek és még egy lapáttal rátesznek. És még egy lapáttal rátesznek. Meg még eggyel. Ja és egy újabb lapáttal rátesznek. És ha nem lenne elég az eddigiekből, természetesen még egy lapáttal rátesznek. És egyik pillanatban ez még tök jó dolognak tűnik, mert megy tovább, mert nincs leállás, de másik pillanatban már kínlódás (“Hányszor lehet, elénekelni, büntetlenül egy refréééént…”). Mielőtt tovább folytatom, tegyünk rá még egy lapáttal. Ha ez meg van és még azért még egy lapáttal ráteszünk a biztonság kedvéért, akkor ezt a lapátolást érthetjük egyrészt az egész AHS (American Horror Story) világra, akik képtelenek leállni, vagy minőséget becsempészni az újabb évadokba. No meg érthetjük magára a 6. évadra, a Roanoke-ra. Lapátoljunk tovább.

Az egész 6. évad történetisége egy kannibálokkal és szellemekkel körülvett ház körül forog. Pár száz éve itt gonosz dolgok történtek, úgyhogy vérhold idején ez újra megtörténik, aminek a vége mindig ugyanaz: kellemetlen halál, vagy így, vagy úgy. Ez a sztori. És a sztori nem tartogat semmi különlegeset. Mert nem a sztori a lényeg. Aki azért nézi a 6. évadot, hogy kapjon egy új kísértethistóriát, csalódnia kell, mert helyette egy sokpólusú, furcsa álévadot kap. Nekem azonban mégis tetszett, mert eleve nem érdekelt a sztori. Az érdekelt, mit akarnak mondani az egésszel, és azt kell mondjam, ez a “véres médiaiskola” nagyon ott van a szeren. Miről is van szó pontosan?

A 10 rész úgy épül fel, mintha az egész különböző típusú tv-anyagok lennének. Ál-dokumentumfilmmel kezdődik, amelyben van aki meséli a sztorit, közben pedig van, aki eljátssza. Ismerjük ezeket jól. Miután ez lecsengett, láthatjuk az új forgatás megkreálásának “kulisszatitkait”. Aztán jöhet a belső kamerás felvételek időszaka, hogy a végére tényfeltáró dokumentumfilmet, híradást, youtube videót, rendőrségi felvételeket, riportanyagot kapjunk. Gyakorlatilag a híradástechnika összes elemét végigéljük, ami bámulatos egy 10 részes sorozattól, még akkor is, ha a mögötte lévő sztori gyenge. Az egészben az a fantasztikus, hogy úgy mutatja be szubjektívan az egészet, mint aki objektivitásra törekszik. És az utolsó percek mutatnak rá, hogy hiába próbálkoznak objektívak lenni, valójában soha sem lesz a híradástechnika objektív. Mindig valakinek a szemszögéből látjuk az eseményeket, mindig belekeveredik a szubjektivitás. És ezt egy ilyen sorozaton belül megélni, számomra nagy élmény volt.

Arról nem beszélve, hogy a horror különböző megnyilvánulásai is részeként váltakoznak, mintha meg akarnák mutatni, milyen lehetőségeik vannak a filmstúdióknak. Az egyik rész tele van ijesztegetéssel. A másik rész szellemekkel, láthatatlan és érthetetlen misztikummal. Aztán jön az “egymástól félünk, és igazából csak azért halunk meg, mert nem bízunk egymásban” jelenetsor. Kapunk Blair Witches menekülős doku-félelmet, kapunk a bosszúállás típusú vérengzős horrorból. Van itt slasher és hentelés is. Félelem a láthatótól, a láthatatlantól, önmagunktól, másoktól, a csonkítástól, az emberevéstől, a bosszútól, a titkaink kitudódásától, az egyedül maradástól,  az öregedéstől, a szeretteink elvesztésétől, a megmagyarázhatatlan jelenségektől. Horrorfesztivál ez a javából.

Talán éppen ez a sokszínűség és az erre való koncentrálás vezet odáig, hogy végül nem növi ki saját magát. A médiahasználat és a horrorral való játszadozás elmélete és gyakorlata c. egyetemi tananyagnak azonban fontos eleme lesz és én ezt tudom értékelni. Úgyhogy 10/6.