10/8 - Kötelező darab, Camera Obscura

A mindenség mögötti alapminta

“Kiskoromban anyám azt mondta, ne nézzek a napba. Így aztán 6 évesen belenéztem. Az orvosok nem tudták, fogok-e még látni valaha is.”

A csapda után ismét egy nagyágyú korai munkájára akadtam. Most Darren Aronofsky első egészestés filmje, a Pi volt az, amely (A csapdához hasonlóan) a maga fekete-fehér valójában elvezetett egy különös kis ember életébe, aki a számokban nem mást, mint a mindenség mögötti alapmintát keresi. Az eszméletlenül markáns képi világa, és szüntelen falkaparásra ösztönző “zenéje” egyszerre rettenetesen nyomasztó és taszító; gyakorlatilag ezt fejlesztette tovább 2 évvel később a Rekviem egy álomért c. filmjében.

A tudat hatalma, a szubjekítv-objektív valóság, a mindenség megismerésének határai, elménk behtároltsága és az istenség és létezésünk megértésének keresése az, ami élteti főszereplőnket, de a legfőbb kérdés végig az: vajon tényleg szükség van arra, hogy feltegyük az ilyen, vagy ehhez hasonló kérdéseket? Bár vannak hullámvölgyek a film zsenialitását illetően, a rendező önnön zsenialitása így sem lehet kérdés tárgya. Az egyik legjobb kísérleti film, amit valaha láttam.

Értékelésem: 10/8